Magyar, balkán és egy csipetnyi jazz

2015. szeptember 18.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Zeneakadémia Akusztikus, autentikus sorozatában lép fel Herczku Ágnes és hattagú bandája szeptember 27-én a Solti Teremben. Koncertjükön Bandázom című lemezük újragondolt előadását hallhatja a közönség.

Herczku Ágnes korábban a Honvéd Táncegyüttes, majd Magyar Állami Népi Együttes állandó tagja volt, énekesnő karrierje is innen indul Nikola Parov bíztatására, akivel Ági nem csak szakmailag pendül egy húron, hiszen a színpadon kívül is egy pár alkotnak. Nem meglepő hát, hogy Nikola Parov az új lemez "mindenese" is, vagyis megálmodója, zeneszerzője, hangszerelője és producere. Előzményként említhető két duólemez: a 2005-ben megjelent Volt nékem szeretőm, valamint a 2009-es Megéred még. A mostani korong méltó folytatása ezeknek, egy új hangszerelési lehetőséggel színesítve az eddigi eszköztárat. Az évek óta változatlan alaptrióhoz – Nikola Parov, Herczku Ágnes és Fodo, azaz Födő Sándor – ugyanis egy népi kvartett formájában négy tehetséges fiatal csatlakozott. Az új tagok közt van Pálházi Bence, akit Ági nyolc évesen hallott legelőször játszani Püspökhatvanban, Hegedűs Máté, a Napra zenekar hegedűse, Fekete Márton "Kispuma" brácsás és Molnár Péter nagybőgős. A számok közt szerepel a hagyományos népdal, a balkáni zene és olyan ismert feldolgozások is, mint a Ha te tudnád, amit én (Ha te – másképp címen), sokszor könnyűzenei, vagy éppen jazzes elemekkel "ízesítve". A lemez külföldön is pozitív visszhangra talált, hiszen az album jelenleg a World Music Charts Europe tizedig helyén áll.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Dr. Schwab Richárd: „A közösség ereje erősebb, mint bármely étrend vagy edzésterv”

glamour plusz ikon Dr. Schwab Richárd: „A közösség ereje erősebb, mint bármely étrend vagy edzésterv”

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)