Miért emlékszik a másik rosszul?
Biztosan jártál már úgy, hogy amikor a pároddal, a barátoddal, a családtagoddal felidéztetek egy közös emléket, kiderült: a másik rosszul emlékszik. A pár évvel ezelőtti, pihentető nyaralásról szóló beszélgetésnél persze átsiklunk ezek felett a pontatlanságok felett, mondván: a lényeg, hogy jó volt. Nem így van azonban veszekedés közben, amikor a másiktól ordítva kérdezzük, hogy hogy lehet ennyire másképp emlékezni egy ominózus pillanatra, miközben mi tudjuk, hogy is volt az valójában.
Ezeket láttad már?
Azonban bármennyire is lelombozó, azt kell mondjam, hogy valószínűleg senki nem emlékszik az objektív valóságra, és tulajdonképpen mindenkinek igaza van. Lássuk, miért.
Ha például egy réten sétálva láttunk már három nyulat szaladni, majd feltűnik a távolban egy pont, ami szalad, akkor feltehetőleg azt gondoljuk, hogy szintén nyulat látunk. De lehet, hogy mire elég közel kerül, kiderül, hogy egy gida. Azonban ha nem várjuk meg, hogy elég közel érjen, akkor maradunk abban a tudatban, hogy nyulat láttunk, ami miatt hülyének nézzük aztán azt, aki majd állítja: volt a réten gida. (Megjegyzés: igaz történet.)
Téves emlékek több ponton is kialakulhatnak, ezek közül az első lehetőség az, amikor az éppen zajló eseményt tapasztaljuk. Ennek a tapasztalatnak a kódolása azonban nem csak abból áll, amit épp észlelünk, hanem az is automatikusan hozzá kapcsolódik, amit addig tudtunk, vagy elvártunk. Jelen estben, hogy nyúl fog közeledni. Mivel ezt a kettőt összefűzzük, így olyan tartalmak is bekerülhetnek az emlékbe, ami az eredeti helyzetben nem volt ott.
Másik lehetőség, hogy ha a tárolásnál nem ferdítettük volna el a történetünket, akkor ezt megtehetjük a felidézéskor. Mégpedig azáltal, hogy ilyenkor hozzáfűzzük a megjegyzéseinket, amik általában értékelések, más tapasztalatokból levont következtetések, gondolatok. Ahhoz, hogy hatékonyan tudjuk tárolni az információkat, le kell egyszerűsítenünk őket, be kell tennünk valamilyen dobozba a többi mellé, valahova kötnünk kell. Azaz sémákat használunk. Olyan ez, mint az iskolában a szövegkiemelés: látszólag a lényeg marad meg, miközben egy csomó információt kihagyunk, mert nem értjük, nem akarjuk megjegyezni, nem tudjuk sehova illeszteni vagy túl sok lenne.
Ha pedig még nem torzult volna eleget az emlék, akkor ott vannak az ismerősök, barátok, TV, rádió, azaz a külső információforrások, amik szintén befolyásolják az emlékezést, akár egy kérdés által. Utóbbit jól példázza a következő kísérlet.
A résztvevőknek egy balesetről szóló filmet vetítettek. Mindenki ugyanazt a felvételt látta, azonban a csoport egyik felétől azt kérdezték, hogy "Milyen gyorsan ment az autó, amikor a másiknak koccant?", míg a másik felétől, hogy " Milyen gyorsan ment az autó, amikor a másiknak ütközött?". Akik a második kérdést kapták, ők sokkal gyorsabbnak ítélték az említett kocsi sebességét.
Jól látható tehát, hogy ha akarjuk, ha nem, emlékeink valamilyen mértékben torzulni fognak, és nem várhatjuk, hogy bárki ugyanazt lássa, amit mi. Így ha legközelebb bárkivel arról vitáznál, hogy hogy is történt az, amiről épp beszélgettek, jusson eszedbe: feltehetőleg nem hazudik, hanem tényleg más emlékei vannak, így ő ugyanannyira néz téged hülyének, mint te őt.
