Virginia Woolf óta keressük a helyünket az irodalomban, a férfi központú történetekben, a világban. Gyuricza Eszternek missziója, hogy platformot biztosítson olyan elsőkönyves szerzőknek, akik meg akarják osztani a történeteiket – így született meg a Saját szoba könyvek sorozat. Eszterrel a könyvkiadás nemi egyenlőségéről, a sorozat folytatásáról és a női irodalom műfajáról beszélgettünk.
Ezeket láttad már?
Mi inspirált a Saját szoba könyvek sorozat elindítására? Most érezted időszerűnek?
Mindig érdekeltek a női perspektívából elmesélt történetek, nőként érthetően érzékenyebb vagyok ezekre a témákra, legyen szó akár magyar, akár külföldi szerzőkről. Amikor eljutott hozzám Stájn Emma Kőbölcső és Angela Murinai Mikor feltámad a szél című kézirata, úgy éreztem, van bennük közös pont, ami miatt akár egy sorozatba is illeszkedhetnének: mindketten a saját életük egy fájdalmas tapasztalatáról írtak, önmagukat és a saját életüket vették górcső alá, s eközben olyan gondolatokat fogalmaztak meg a viszonyaikról és a világban való helyzetükről, amelyek más nők, más olvasók számára is fontosak lehetnek.
A kortárs könyvkiadásban még mindig alulreprezentáltak lennének a női szerzők?
Az irodalom – a társadalmi és kulturális élet számos más színteréhez hasonlóan – évszázadokon keresztül a férfiak terepe volt. A 20. században aztán óriási változások kezdődtek, egyre inkább megjelentek és láthatóvá váltak a női írók, s bár az elmúlt egy évszázadban nyilvánvalóan jó irányba haladtunk ezen a téren, ezek a folyamatok még nem zárultak le.
Virgina Woolf a sorozat nevével azonos című esszéjében még „saját” platformra vágyik, hiszen a maszkulin irodalmi élet nem biztosított számára és a nők számára helyet. Azóta javult az esélyegyenlőség, és ma már természetes, hogy egy nő is lehet író. Így is szükséges a női hangok kiemelése?
Abszolút van létjogosultsága. Miért ne lenne? A sorozatok egyik ereje abban van, hogy orientálják az olvasót, aki ezáltal tudja, hogy a sorozat darabjaival kapcsoltban mire számíthat. Azzal, hogy Virginia Woolf emblematikus esszéjének címét választottuk, egyértelművé tettük, mi az, amit a sorozatban megjelenő könyvek mindegyike képvisel: mindenkinek, így a nőknek és a nem professzionális íróknak is joguk van ahhoz, hogy elmondják a történeteiket. Sokan, akik valamilyen hátrányos helyzetű vagy kisebbségi csoporthoz tartoznak, úgy érezhetik, az ő traumájuk, az ő nehézségeik említésre sem méltók. Vagy ha azt érzik is, hogy igenis fontos lenne kimondani, megírni ezeket, egyszerűen nincsenek eszközeik, nincs hangjuk, hogy megfogalmazzák, amit éreznek, és eljuttassák azt szélesebb olvasóközönséghez. A könyvek, a könyvkiadás egyik küldetése ez: a történetek eljuthatnak az olvasókhoz, akik az olvasottak hatására akár a saját életüket is másként értelmezhetik. A Saját szoba könyvek sorozatban megjelent történetek részben azért születhettek meg, mert Péterfy-Novák Éva az Egyasszony című kötetben megírta a saját traumáját, és nyíltan kitett az asztalra egy addig teljesen tabunak számító témát. Ezzel aztán rengeteg nő számára mutatott utat.
Stájn Emma Kőbölcső, és Angela Murinai Mikor feltámad a szél című köteteiben is kemény női sorsokról olvashatunk. A sorozatban később szerepelhet majd női örömöt bemutató szöveg?
Már készülőben van a sorozat harmadik kötete, és abban is egy trauma feldolgozása áll a fókuszban. Ugyanakkor a „súlyos téma” önmagában nem kritérium. Sokkal fontosabb, hogy valamilyen szempontból tétje legyen a szövegnek, valami miatt izgalmas, érdekes legyen.
Használhatjuk még a „női irodalom” jelzőt?
A kategóriák hasznosak lehetnek, ám sokszor rengeteg kérdést is felvetnek. Mi a női irodalom? Nők által írt szövegek? Vagy olyan szövegek, amelyek a szerző nemétől függetlenül „nőinek” tartott témával foglalkoznak? Ha az utóbbi, akkor ki és mi alapján mondja meg, hogy valami női témának számít-e? Én azt remélem, eljön az az időszak, amikor ezek a címkék irrelevánssá válnak.
Szerző: Csibra-Kaizler Tamara
