Miért nem képesek kimondani a pasik azt, hogy szeretlek?!

2015. november 11.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Kezdjük azzal, hogy ez nem az én ötletem volt, hanem loptam. Már nem is tudom, honnan. Ott nem férfiakat kérdeztek, és nem ilyesmiről, de az elv ugyanaz. De az internet napja alatt nincs új úgysem, úgyhogy ezt nem érzem plagizálásnak. Szóval: beütöttem a Google keresőbe, hogy "why do guys…", és az első három kérdést föltettem három különböző életkorú és foglalkozású férfinak, mert feltételeztem, hogy azok igencsak érdekelhetik a nőket.

Miért mindig a lányoknak kell kezdeményezni az üzenetküldést?


Én szeretek kezdeményezni, az udvarlási szakaszban gyakrabban kezdeményezek én, ugyanakkor az is igaz, hogy egy kapcsolatban már kell az egyensúly. Ne mindig csak a fiú jelentkezzen, a lánynak is kell magától írnia. (Álmos, 22 éves egyetemista)

"Hát, erről fogalmam sincs. Maximum azt tudom elképzelni, hogy aki az udvarlási szakaszban nem ír magától, azt annyira nem érdekli a szóban forgó lány. Ha pedig már működő kapcsolatról van szó, pszichológusként azt kell hangsúlyoznom: ha nem a pasid küldi az első üzenetet, és érdekel, miért nem, őt kérdezd meg, ne a Google-t!" (János, 38 pszichológus)

"Én például telefonálni jobban szeretek, ezért – főleg az elején – nem küldök sms-t. Ha már kapcsolatban vagyunk, akkor igaz rám is, hogy ritkábban kezdeményezem az üzenetváltást. Talán azért, mert a nőknek fontosabb a folyamatos kapcsolattartás, mint a férfiaknak". (Péter, 31 éves vállalkozó)

Miért olyan nehéz a srácoknak kimondani, hogy "szeretlek"?


Mert félünk, hogy a lány nem viszonozza az érzéseinket (Álmos, 22 éves egyetemista)

"Mert egy férfi ezen általában azt érti, hogy: szeretlek, míg egy nő gyakran azt hallja ki belőle, hogy: leszel a feleségem, és a gyermekeim anyja?" (János, 38 éves pszichológus)

"Talán azért, mert sok férfi az érzelmek elismerését gyengeségként értelmezi." (Péter, 31 éves vállalkozó)

Miért van az, hogy néha a fiúk nem válaszolnak az üzenetekre?


Nem tudom, én mindig rögtön válaszolok. (Álmos, 22 éves egyetemista)

"Ugyanazért, amiért néha a nők sem válaszolnak" (Péter, 31 éves vállalkozó)

"Azért, mert más dolgom volt, és tudtam, ha fontos lenne, akkor a lány fölhívott volna" (János, 38 éves pszichológus)

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Megvan a magyarázat, miért félsz annyira elengedni embereket és kapcsolatokat

glamour plusz ikon Megvan a magyarázat, miért félsz annyira elengedni embereket és kapcsolatokat

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)