Miről is szól valójában a Movember?

2018.november.13.

A férfi hagyományosan a támaszt, a biztonságot, az erőt szimbolizálja. Éppen ezért a férfiak önmagukat gyakran sebezhetetlennek, fáradhatatlannak tartják, és nem engedik meg maguknak azt az időt, amelyet az egészségükre fordítanak. Sőt, "pozíciójukat" gyakran kifogásként használják olyan vizsgálatok elkerülésére, amelyek során úgy érzik, büszkeségükön, férfiasságukon esik csorba. Pedig egy néhány perces vizsgálat az életüket mentheti meg.

Movember
Fotó: Shutterstock

"A Movember Mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a férfiak egészségét érintő komolyabb problémákra, elsősorban a prosztata megbetegedésekre. A tapasztalat szerint ugyanis a férfiak egészségtudatossága elmarad a hölgyekéhez képest, azaz ők hajlamosabbak elbagatellizálni a tüneteket és csak akkor fordulnak szakorvoshoz, amikor már tartós, fokozódó fájdalommal küzdenek. Ez főként az intim területeket érintő betegségekre igaz. Pedig a férfiaknál is nagyon fontos a rendszeres szűrővizsgálat, hiszen csak így előzhetők meg, vagy fedezhetők fel időben a daganatos megbetegedések, mint például a prosztatarák, amely a férfiak körében a második leggyakoribb tumoros megbetegedés" – mondta dr. Póth Sándor, a Budai Egészségközpont urológus szakorvosa.

Melyek a férfiakat érintő leggyakoribb problémák?

Movember
Movember

A prosztata elváltozása kezdetben tünetmentes lehet, ám a has-és hátfájással, valamint lázzal járó inkontinens panaszok prosztatagyulladásra, a sürgető vizelési inger és a nehéz hólyagürítés pedig a prosztata jóindulatú megnagyobbodására utalhatnak. Ha ezekkel a panaszokkal találkozunk, ne várjunk tovább, forduljunk szakorvoshoz, hiszen ezzel komolyabb betegségeket is megelőzhetünk. A kezdetben tünetmentes hererák esetében a szűrővizsgálat mellett a havi rendszeres önvizsgálatnak is nagyon fontos a szerepe, hiszen az apró elváltozásokat már korán észrevehetjük, így időben kérhetünk segítséget. A megfelelő here-önvizsgálat módját urológus szakorvos segítségével könnyedén elsajátíthatjuk.

Nem szabadulunk meg a kidobott műanyag szeméttől, sőt végül mi esszük meg

Nem szabadulunk meg a kidobott műanyag szeméttől, sőt végül mi esszük meg

A november a férfi egészség hónapja, de fontos, hogy ne csak egy hónapig, hanem egész évben figyeljünk oda a férfiak egészségére is. Férfitársaink pedig tegyék félre a büszkeségüket és merjenek megelőzés és kezelés céljából szakorvoshoz fordulni!

Ez is érdekelhet

Pedro Pascal elfelejtette, hogy megkapta a The Last of Us szerepét, és az ok zseniális

Pedro Pascal elfelejtette, hogy megkapta a The Last of Us szerepét, és az ok zseniális

Tedd & Ne tedd

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Monitor

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói