Molnár Nini és Fucsovics Márton nyáron esküdtek egymásnak örök hűséget. Egy tündérmesébe illő, bensőséges ceremónián mondták ki egymásnak a boldogító igent, amiről most újabb álomszép fotót osztottak meg a követőikkel.
Ezeket láttad már?
Molnár Nini és Fucsovics Márton két éve találtak egymásra, és a köztük lévő kötelék azóta napról napra egyre mélyebb. Nyáron a kapcsolatuk új szakaszba lépett: egy titkos esküvőn örökre összekötötték az életüket.
Korábban már megosztottak néhány fotót a nagy napról, azonban most újabb esküvői képpel ajándékozták meg a követőiket. Ezúttal a templomi ceremóniába engedtek bepillantást: a pár egymás kezét fogva áll az oltár előtt, és csak úgy árad belőlük, mennyire szeretik egymást. Nini a posztjában csupán ennyit írt: „Once upon a dream” (magyarul „Egyszer volt, hol nem volt”) .
Már az első pillanattól fogva tudták, hogy nem véletlenül találkoztak. „Sokszor hallani azt a klisét, hogy amikor megérkezik az igazi, azt az ember rögtön tudja. Korábban nem hittem benne, de most már tudom, hogy ez tényleg így van, én az első perctől éreztem” - árulta el Molnár Nini a GLAMOUR magazinnak adott exkluzív interjújában.
Molnár Nini messzire vitte a magyarok hírét: a világ egyik legmenőbb teniszcsillagának tervezett táskát
Nem okozott feszültséget köztük az esküvőszervezés
Az egyik legfontosabb szempont a pár számára az volt, hogy szűk körben, a közeli rokonaik és barátaik előtt mondják ki az igent. „Az egyik legfontosabb és elsőként megbeszélt szempont a létszám volt, hány embert hívunk meg, illetve milyen volumenű legyen az esemény. Egyetértettünk abban, hogy egy intimebb körben szeretnénk megélni az esküvőt, kizárólag a családunkkal és a legközelebbi barátainkkal” - fogalmazott Nini.
Bár az esküvőszervezés sok pár számára stresszes folyamat, a menyasszony szerint köztük egyáltalán nem okozott feszültséget. „Nem volt különbözés köztünk, mindig minden részletet megmutattam Marcinak, és aszerint mentünk tovább a szervezéssel, hogy mi tetszik mindkettőnknek, és mi kevésbé. Van egy közös mondásunk: soha nem csinálunk olyat, amit a másik nem szeretne. Nem az az öröm, ha az egyikünk akarata érvényesül, hanem ha közösen szeretünk valamit, ez adja a valódi boldogságot.”
Az esküvőjükről még több közös fotót és részletet a GLAMOUR digitális címlapinterjújában találsz!