Nem én voltam! Mégis, ki a frász lehetek!?

2013.november.16.

A legkedveltebb közösségi oldalon minden nap találkozom egy-egy magasröptű idézettel, gondolattal, amely arról szól, hogy légy önmagad, és soha ne add fel az álmaid. De ha állandóan figyelmeztetni kell engem, hogy legyek önmagam, akkor az azt feltételezi, hogy általában nem vagyok az. De ha én nem én vagyok, akkor mégis, ki a frász lehetek?

Most állj meg egy pillanatra, gondold végig mondjuk egy percben (akár papírra vetve), hogy milyen az "igazi éned"! Kész? Oké. Vajon arra gondoltál, aki tényleg vagy, vagy arra, amilyen lenni szeretnél?
Milyen a hangulatod? Ha jó a kedved, lehet, hogy csupa pozitív dolog jutott eszedbe, és egy sugárzó személyiség képe villant fel. De ha épp rossz passzban vagy, akkor gyanítom, a kép egy kissé elesettebb, gyengébb vagy szerencsétlenebb embert mutat. De akkor most melyik is vagy te? Amit hétfőn gondolsz, vagy amit kedden?

A fenti kérdéseket persze lehetne addig fokozni, míg el nem jutnánk Babits Esti kérdéséig. A lényeg, hogy a válasz valóban nem egyértelmű. Önmagunk megismerése sem egyszerű, nemhogy még önmagunk megélése. Ráadásul akarva-akaratlanul imádjuk kikerülni a tükröket, vagy becsukni a szemünket, amikor mélyen bele kéne nézni. Pedig hogy Müller Pétert idézzem: "A világ a tükröd. Téged mutat." . Tehát lehetőséged mindig van az önismeretre. Hogy miként kezdj neki? Lássuk!

Légy önmagad- azaz teljesítsd ki, valósítsd meg magad, és lásd meg minden oldalad. Mi kell ehhez? Először is, legyen olyan célod, ami igazi kihívás, ami értelemmel, izgalommal tölti meg a mindennapokat. Idáig még viszonylag könnyű eljutni. De a másik oldal le szokott maradni: légy nyitott az érzéseidre, figyelj rájuk! Fogadd el, hogy azt érzed, amit! Ha ez düh, szomorúság, fájdalom, kisemmizettség, feszültség, undor, vagy bármi más negatív, fogadd el, hogy az is te vagy! Ez nem könnyű, hisz "jaj, de mit szólnak mások", és "ilyet nem szabad". Mások visszajelzése, elfogadása pedig kikerülhetetlen akkor is, ha saját magunkról van szó, hiszen ők a tükör, ilyen értelemben ők határoznak meg minket. Legelőször a család, aztán az egyre bővülő környezet, mint ovi, iskola, munkahely stb. Ha ugyanis gyerekként azt hallom, hogy rossz, amit csinálok/érzek, akkor később az önmagam számára is tilosba kerül. Ilyen értelemben tehát hiába mi magunk határozzuk meg az értékrendünket, mi döntünk, valójában ez a döntés attól fog függni, ahogy a legkorábbi környezet meghatározott minket. A kettő szétválaszthatatlan. Ha az emberek akkor fogadnak el és mutatják ki irántam a szeretetüket, ha akkor kapok simogatást és ölelést, amikor szép ruhában, sminkben jelenek meg, és csúnyán néznek rám, megszólnak, ha melegítőben vagyok, akkor persze, hogy szépen fogok felöltözni, akkor is, ha utóbbi nekem a kényelmes. A tökély persze az lenne, ha melegítőben is szeretnének. Utóbbira mondják, hogy igaz barát.

Ez a példa érvényes az érzelmeinkre is. Ha szabad éreznem, kiteljesedek, ha nem szabad, nem engedem meg magamnak, soha nem láthatom meg a teljes valómat, mert ha egy őrült pillanatban meg is mutatkozna, lezárhatom azzal, hogy "az nem is én voltam". Tehát ha legközelebb azon kapod magad, hogy az előbbi mondatot mantrázod, inkább elemezd, mit is éreztél akkor, és miért. Hasznosabb lesz, mint mindent a szőnyeg alá seperni.

Ez is érdekelhet

Egy film, ami nemcsak megmutatja, de meg is próbálja változtatni a valóságot

Egy film, ami nemcsak megmutatja, de meg is próbálja változtatni a valóságot

G-Szex

Ezek a legkárosabb filmes hazugságok a szexről

Ezek a legkárosabb filmes hazugságok a szexről

Szépséghírek

Emeld ki napbarnított bőröd ezekkel a nyári körmökkel!

Emeld ki napbarnított bőröd ezekkel a nyári körmökkel!