Vélemény: Nőnap az ukrán- orosz háború árnyékában

Vasárnap, amikor a nőnapi videónkat forgattuk a Duna-parton, Kéthly Anna szobránál, odajött hozzánk egy apuka két kisfiával, és megkérdezte, mit csinálunk. Elmondtuk. „Nálunk meg háború van” – sóhajtott. Ukrajnából menekültek a napokban, el kellett hagyniuk az otthonukat. Együttérzésünket fejeztük ki, és sok szerencsét kívántunk. Egy darabig szomorúan néztünk utánuk, ahogy távolodnak, majd folytattuk a munkát.

Háborús időkben sem szabad hagyni, hogy a nőnap háttérbe szoruljon - sőt, most nagyobb szükség van rá, mint bármikor!

A nőnap ugyanis eredetileg nem az üres gesztusokról szólt, hanem a nők helyzetének javításáról – munkásnők indították a nemek közti keresetkülönbség eltörléséért és az állampolgári jogaikért.

Az 1910-es évektől (akkoriban a nők a legtöbb országban még nem is szavazhattak) egyre több országban tartották meg, hogy felhívják a figyelmet a női jogok hiányosságaira.

A nemek egyenlősége a mai napig sem valósult meg teljes mértékben sem a munkahelyeken, sem az otthonokban. Háborúban pedig még tovább sérülnek a nők jogai. Az orosz katonák által ukrán nők ellen elkövetett nemi erőszakról egyelőre még csak meg nem erősített hírek láttak napvilágot, de minden okunk megvan a feltételezésre, hogy ezek sajnos nem alaptalanok. A háborús nemi erőszak ugyanis történelmi korokon átívelő, egyúttal globális jelenség. Azok a nők sincsenek ebből a szempontból biztonságban, akiknek sikerül elhagyniuk az invázió sújtotta területeket. Kaptunk olyan jelzéseket, miszerint a valóban segítők közt elvegyülnek rosszindulatú emberek, akik kimondottan „menekült lánynak” ajánlanának szállást. A fuvart felkínálók közt is többen igyekeznek visszaélni ezeknek a nőknek a kiszolgáltatottságával. Megjelentek a határnál az emberkereskedők is, hogy újabb nehéz sorsú, jellemzően mélyszegény és iskolázatlan nők testén gazdagodhassanak.

És még ha szerencsésen meg is ússza mindezt valaki? Arról, hogy fontos-e háborús időszakban is szem előtt tartani a szexuális egészséget és reprodukciós jogokat, kérdezzük meg azokat a nőket, akik egy szatyorral menekültek és nincs betétjük, vagy nem jutnak fogamzásgátlóhoz, netán óvóhelyen vagy menekültszálláson kénytelenek életet adni a gyereküknek. A háború nem állítja meg a menstruációt, ahogy a szegénység vagy hajléktalanság sem - ezért is felháborító a „tamponadó”: a menstruációs higiéniai termékeken Magyarországon 27 százalékos ÁFA van, annyi, mint az alkoholon vagy cigarettán. Pedig a havi vérzés nem valamiféle káros szenvedély, és nem is luxus, hanem a termékeny korban levő nők többsége életének természetes velejárója. Amikor éppen az egész életet újra kell építeni a semmiből, nem biztos, hogy aktuális a(z újabb) teherbeesés - és szülni is biztonságos, higiénikus körülmények közt, szakember kíséretében ideális, nem egy pokrócon, lövések zaja mellett.

A háború ráadásul magának a (köznapi kifejezéssel „hímsovinizmusnak”, vagy macsóságnak nevezett) toxikus maszkulinitásnak a kicsúcsosodása. A nemi sztereotip felfogás szerint a határozottság, a dominancia, a vezetési képesség férfias értékeknek számítanak. A háború gyökere az a felfogás, miszerint egy férfi csak akkor „igazi férfi”, ha nem csak, hogy határozott, de kifejezetten erőszakos, birtokló, irányító, és elnyomja a nőket, a szomszédos országokat, vagy éppen fittyet hány az egész bolygóra és pusztítja a környezetet, csak mert úgy érzi, hogy megteheti. A nemi sztereotípiákon alapuló gondolkodás ezzel szemben a nőkkel társítja az olyan értékeket, mint a béke, az erőszakmentes konfliktuskezelés, az empátia, a szolidaritás. Ez gyakran úgy üt vissza, hogy a nőket alkalmatlannak tartják vezetésre. Most viszont nagyobb figyelmet kellene szentelni a nőiesnek tartott értékeknek. Egy kiteljesedett ember és egy kiegyensúlyozott társadalom képes egyesíteni magában a nőiesnek, illetve a férfiasnak tartott értékeket, és látni, hogy mikor melyik a konstruktív.

A háborúpárti gondolkodásmód, hamis hőskultuszt kitermelve, „hazaárulónak” bélyegzi azokat a férfiakat, akik nem akarják egy hatalommániás őrült vérfürdőjében húszévesen agyonlövetni magukat – és amely szülőgéppé degradálja a nőket csak azért, hogy aztán a fiaikat elküldhessék golyófogónak. (Érdekes módon az abortuszt ellenző, „életpárti” amerikai republikánus politikusok túlnyomó többsége a fegyverlobbi híve és élteti a háborút.)

Nem csoda, hogy a feministák nagyobb része mindig is ellenezte a háborút.

A 20. század eleji magyar feminista, Schwimmer Rózsa 1915-ben alapító tagja volt a Nők Nemzetközi Béke- és Szabadságligájának (a mai napig létező, magyar szekcióval is rendelkező WILPF-nek). Hontalanként, azaz állampolgárság nélküliként halt meg 1948-ban, mert meggyőződéses pacifistaként nem volt hajlandó az USA-ban, ahová emigrált, esküt tenni arra, hogy szükség esetén fegyverrel védi meg hazáját. Elutasította azt a „megoldást” is, miszerint a békét további öldökléssel lehet elérni. Ha már az ő munkássága idején hallgatott volna a világ a háborút és a fegyvergyártást ellenző nőkre, most nem itt tartanánk. Ezért fontos, hogy nőnapon ne a virágok és közhelyes bókok kerüljenek előtérbe, hanem mindazon értékek, amelyeket a nemek egyenlősége és az emberiség boldogulása érdekében fontosnak tartunk.

A Nőkért Egyesület nőnapi üzenetét itt nézheted meg