Orvos-Tóth Noémi: a magyar embereket behálózza a bizonytalanság
Az áprilisi számunkban Orvos-Tóth Noémivel klinikai szakpszichológussal beszélgettünk a nagy sikerű Örökölt sors című könyvével kapcsolatban. Olvasd el az interjú folytatását a magazinban.
Ezeket láttad már?
Hogy tapasztalod, mennyire nyitottak az emberek változtatni az életükön?
A változásra való nyitottság egyértelműen érezhető, ám ez még korántsem jelenti azt, hogy sikerül is szakítani a régi rossz mintákkal. A legtöbben még alig vannak tisztában a változás természetrajzával. Sokszor azt sem világos számukra, mit is szeretnének átalakítani az életükben, csak azt érzik, hogy egyre boldogtalanabbak, egyre reményvesztettebbek, fáradtabbak és fásultabbak. Ezekről a nyomasztó megélésektől szeretnének szabadulni – lehetőleg minél gyorsabban. A mélyebb, átfogóbb változás azonban időigényes. Sok türelemre, önmagunkkal való fájdalmas szembenézésre és kitartásra van szükség. A gyors megoldás ritkán tartós. Egy katarzis még nem jelenti azt, hogy a személyiség lényegi működése is átalakult volna.
Van fejlődés az elmúlt néhány évhez képest?
Az okot én a fent említett szenvedésben látom. A magyar emberek túlnyomó része bizonytalanul kötődik. Ez azt jelenti, hogy élete minden zegét-zugát behálózza a bizonytalanság érzése. Vannak, akik erre elzárkózással, az intim kapcsolatok leértékelésével válaszolnak, míg mások kétségbeesve igyekeznek találni valakit, akibe biztonságot keresve bele tudnak kapaszkodni. Akár így, akár úgy, ez nagyon megnehezíti az életet. Tehát a szenvedésnyomásból lesz a változási igény legfontosabb motorja.
Podcast: Orvos-Tóth Noémi a szorongásról és pánikról
Podcast: Orvos-Tóth Noémi a szorongásról és pánikról
A generációs történetek egyre hangsúlyosabbak. Milyen hatással lehet ez a jövő generációjára?
Az elmúlt generációk sorstörténete nem csak a múltról, de a jelenről és a jövőről is mesél. Aki ismeri a múltját, az érti a jelenét, és fel tud készülni a jövőre. A generációk úgy kapcsolódnak egymáshoz, ahogy az egyes gyöngyszemek egy nyakláncon – mindegyik része a nagy egésznek, egymástól elválaszthatatlanul léteznek. Én abban bízom, hogy ha felismerjük hogyan hat ránk mindaz, ami a felmenőinkkel történt, képesek leszünk megóvni a gyerekeinket és az unokáinkat attól, hogy olyan terheket cipeljenek, amikre már semmi szükségük nincs.
