Rendhagyó Romaként. podcast, az emberi jogok világnapja alkalmából

2023. december 6.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

December tizedike az Emberi jogok világnapja, ebből az alkalomból egy rendhagyó, különkiadással készült a Romaversitas Alapítvány és a GLAMOUR. Nézd meg a Romaként. podcast új évadának harmadik részét.

A Romaversitas Alapítvány egykori diákjai, a közelegő emberi jogi világnap kapcsán emberi jogok roma fókusszal témában beszélgettek
A Romaversitas Alapítvány jelenlegi és egykori diákjai, a közelegő emberi jogi világnap kapcsán emberi jogok roma fókusszal témában beszélgettek

A közel harminc éve működő Romaversitas Alapítvány hisz abban, hogy hosszú távon kell a roma fiatalok oktatásába fektetni, mert ez vezet fenntartható és széleskörű társadalmi változáshoz. A Romaként. podcast is hasonló szellemben jött létre, a korábbi részekben is nagyszerű tehetségekkel beszélgettek. Az emberi jogok világnapja alkalmából Pocsai Betti, a szervezet munkatársa három jelenlegi és korábbi Romaversitas ösztöndíjassal beszélget, akik mind a jogi pályát választották.

Mindenkit érint

Az ENSZ közgyűlés 1948. december 10-én fogadta el az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát, és nyilvánította világnapnak. Az alapvető emberi jogok közé tartozik az élethez, a szabadsághoz való jog, a vélemény és kifejezés szabadsága, a törvény előtti egyenlőség, valamint gazdasági, szociális és kulturális jogok, melyek megilletnek minden embert, fajra, színre, nemre, nyelvre, vallásra vagy politikai meggyőződésre való tekintet nélkül. A Romaversitas Alapítvány oktatási alapítványként kifejezetten fontosnak tartja, hogy még nagyobb fókuszt kapjanak az emberi és kisebbségi jogok, szeretnék minél több emberrel megismertetni azokat. A legújabb podcast videóban Pocsai Betti, a Romaversitas Alapítvány munkatársa Suha Nikolett antidiszkriminációs szakértő, Varga Valentina és Menyhért Attila joghallgatók, a Romaversitas diákjai erről a rendkívül fontos témáról beszélgetnek.

Nézd meg a videót!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Semmelweis Ignác anyák millióit mentette meg, feleségét azonban tönkretette

glamour plusz ikon Semmelweis Ignác anyák millióit mentette meg, feleségét azonban tönkretette

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)