Talán nincs is olyan, aki ne szeretné a színes, illatozó rózsákat. Olykor azonban nem könnyű virágzásra bírni a növényt. Szerencsére létezik egy olyan egyszerű házi módszer, amely szinte csodát tehet kedvenc virágunkkal.
Ezeket láttad már?
- A rózsák földjét tavasszal érdemes trágyázni a bőséges virágzásért.
A rózsáink földjét érdemes tavasszal, legkésőbb május végén trágyázni, ha szeretnénk növényeinket virágzásra bírni, ám nem kell drága szerekre gondolni, a háztartásban elhasznált vagy feleslegessé vált alapanyaggal is sokat tehetünk értük. Nézzük, mi is ez pontosan!
Egyszerű és olcsó módszer a felvirágoztatásukra
A rózsák növekedése májusban indul be igazán, és ha szeretnénk, hogy virágba boruljanak, ilyenkor érdemes tápanyagokkal ellátni. A tavasz egyébként is mozgalmas időszak a kertben, fontos, hogy erre is szánjunk időt, mert ekkora már elhasználták az összes tápanyagot, amit télen tároltak.
Ilyenkor már nem nagyon van energiájuk arra, hogy kivirágozzanak, vagy ha ki is virágoznak, azok nem lesznek olyan látványosak, mint korábban. Ráadásul a kártevőknek is nehezebben tudnak ellenállni.
Az Express megkeresett egy hivatásos kertészt: Mark azt ajánlotta, használjunk trágyaként egy egyszerű, minden háztartásban előforduló alapanyagot. „Ne dobjuk ki a régi teafiltereket, bátran hasznosítsuk újra őket a kertben. Ezt a trükköt a nagyapámtól tanultam, és most én is pontosan így csinálom.”
Zavar a szomszéd? Egy év alatt akár másfél métert is nőhetnek ezek a cserjék
Tele van hasznos tápanyagokkal
Lehet, hogy furcsán hangzik, de a teafilterek használata egy egyszerű és természetes módszer a rózsák virágzásának elősegítésére, ami szinte semmibe nem kerül. A tealevelek nitrogént tartalmaznak, amely a lombozat növekedéséért felelős tápanyag, és tavasszal fontos szerepet játszik abban, hogy a virágok egészséges szárakat növeszthessenek, amelyek elbírják a nehéz virágokat.
Káliumot is tartalmaznak, amely a virágzás szempontjából a legfontosabb tápanyag, mivel segíti a rügyek megfelelő fejlődését, így a rózsa nagyobb eséllyel kaphat mélyebb színű, nagyobb virágokat.
Fontos azonban megjegyezni, hogy a teafilterek használata nem helyettesítheti teljesen a műtrágyát, mivel nem tartalmaznak minden ásványi anyagot, amelyre a rózsáknak a megfelelő növekedéshez szükségük van.
A teafiltert a kertben kiegészítő tápanyagként kell használni a talaj javítására, a giliszták vonzására, valamint hogy több energiát adjon a rózsáknak, segítve őket a látványos virágok kifejlődésében.
Így alkalmazzuk a teafiltereket
Csak annyit kell tennünk, hogy a használt teafiltert egy edényben tároljuk körülbelül egy hétig vagy még tovább, amíg elegendő mennyiség gyűlik össze belőle. Ha már sok van belőle, tépjük fel a tasakokat és a tartalmukat öntsük egy tálba. Rendkívül fontos, hogy ne a teafiltert használjuk a kertben, mivel egyesek műanyag szálakat tartalmaznak, amelyek nem bomlanak le a talajban, és penészesedést okozhatnak.
A kis tasakok tartalmát csak vigyük ki a kertbe, és szórjuk szét a rózsabokor körül. Használjunk kiskapát, hogy a tealeveleket kissé bedolgozzuk a talajba, ha pedig esik az eső, a vízzel a tápanyagok mélyen be tudnak szivárogni - fejtette ki a lapnak a szakértő.