Rúzsa Magdi: „Volt olyan időszak, amikor feltettem a kérdést: meg tudnék adni mindent egy gyereknek?”

A decemberi GLAMOUR magazin címlapsztárja, Rúzsa Magdi őszinte interjúban mesél az anyaságról, a nehézségekről és a legtöbbünket foglalkoztató kérdésről: hogyan lehet mindezt összeegyeztetni a karrierrel?

Rúzsa Magdi őszintén mesélt arról a GLAMOUR decemberi lapszámában, hogyan menedzseli az anyaságot és a karrierjét is
Fotó: Annoni Zita / GLAMOUR

Az énekesnő tudatosan építette a karrierjét, a Megasztár tehetségkutató után a szemünk előtt cseperedett nővé. Számtalan koncert, lírai dal fűződik Rúzsa Magdi nevéhez, kivívta a szakma és a közönség elismerését is. A rendkívül őszinte interjúban azt is elárulta a GLAMOUR olvasóinak, hogy sokáig úgy érezte, nem áll készen az anyaságra.

Meg kellett érnie erre a szerepre

„Amikor még építettem a karrieremet, teljesen más volt az elképzelésem arról, mennyire fér majd bele ez életembe a családalapítás. Nehezen tudtam elképzelni, hogy lehet ezt a fajta életet akár több gyerek mellett is csinálni. Volt olyan időszakom, amikor komolyan feltettem magamnak a kérdést: meg tudnék adni mindent egy gyereknek, amire szüksége van? Harmincöt éves koromban éreztem először, hogy megértem erre a feladatra, mégiscsak van bennem valami, amit szeretnék továbbadni, és rájöttem, nem akarom kihagyni az életemből az anyaságot. Aztán jött a megdöbbenés, kiderült, hogy nem egy, hanem rögtön három baba van a pocakomban. Bevallom, dobtam egy hátast. Abban a pillanatban nem láttam magam előtt, hogyan fogom három gyerekkel menedzselni az életemet. Ha valaki annak idején azt mondja nekem, hármasikreim lesznek, valószínűleg kinevetem. Utólag már úgy érzem, hogy ez egy áldás. Mostanra értettem meg az életemmel kapcsolatban, hogy miért alakult így: mindenkire annyit mér a jóisten, amennyit elbír. Mindenkinek előre meg van írva az útja, az égiek pontosan tudják, hogy mikor mi vár rád. Nem véletlen, hogy most épp arról beszélgetünk, milyen az életem három egykorú kisbabával, és nem arról, milyen három különböző korú gyerekkel.” meséli az interjúban az énekesnő.

Fotó: Annoni Zita / GLAMOUR

Minden nap tanul valamit

Az anyaság már most nagyon sok mindenre megtanította. Elmondása szerint meg kellett tanulnia még türelmesebbnek lenni, és el kellett fogadnia, hogy egy új szerepben, egy teljesen új Magdiként kell megtalálnia a mindennapok egyensúlyát. „Nagyon más lettem, ezt helyre is kell valahol tenni majd magamban, hogy megtaláljam azt, hogy ebben az egészben hol is vagyok én. Mert egyelőre azt érzem, hogy most minden energiámmal csak a gyerekekre és az énekesnői feladatokra koncentrálok. A játékos Magdi háttérbe szorult, előbb vagy utóbb neki is helyet kell majd csinálnom.” Idén nyáron újra színpadra állhatott, ami miatt rendkívül hálás a családjának, az ő támogatásuk nélkül ez nem sikerülhetett volna. „Kicsit féltem, hogy bírom majd fizikálisan. Egy énekesnő életében kulcsfontosságú szerepe van a has- és rekeszizomnak. A várandósságom nem feltétlenül tett jót, különböző trükkökkel, technikákkal készültem arra, hogy a közönség ebből ne vegyen észre semmit, és minden hang a helyén legyen. Plusz a hormoningadozás sem tesz túl jót. Ez a turné mindenféle szempontból nagy tanulás volt. Büszke vagyok rá, hogy végig tudtam csinálni.”

Megjelent a GLAMOUR decemberi lapszáma, címlapon Rúzsa Magdival
Fotó: Annoni Zita / GLAMOUR

Olvasd el a teljes interjút a GLAMOUR magazin decemberi számában!

Stylist: Flórián Kata

Smink: Soós Hajnalka, Nógrádi Barbara

Haj: Rácz Böbi, Nógrádi Barbara

Ez is érdekelhet

A Telihold az Ikrek jegyébe lép: idén utoljára lesz lehetőséged az elengedésre

A Telihold az Ikrek jegyébe lép: idén utoljára lesz lehetőséged az elengedésre

Tedd & Ne tedd

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Monitor

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói