Ezt jelenti valójában a hirtelen jövő érzelmi kötődés a pszichológus szerint
A szakítás mindig fáj. Akkor is, ha te hoztad meg a végső döntést és akkor is, ha neked törték össze a szívedet. Hiszen a másik, ha csak egy rövid időre is, de az életed legfontosabb része volt. De miért olyan nehéz elengedni egy olyan embert, akivel valójában nincs is közös múltatok?
Ezeket láttad már?
- A sémakémia akkor kapcsol be, amikor egy ismeretlenhez erős érzelmi vonzódást érzünk.
Talán veled is előfordult már, hogy valaki annyira megfogott, hogy akarva-akaratlanul beférkőzött a gondolataidba. Bár soha nem alkottatok egy párt, sőt lehet, hogy alig ismered az illetőt, mégis azon kaptad magad, hogy fejben már az esküvőtöket tervezgetted. Vágyi Petra klinikai szakpszichológus, sématerapeuta szerint ilyen helyzetekben – tehát ha valaki olyan iránt alakul ki nálad erős, de hirtelen jövő érzelmi kötődés, akit alig ismersz – a sémakémia lehet a ludas.
Az ismeretlen ismerős
„Ez mindig annak a jele, hogy a személyiségünk egy érzések alapján tájékozódó, jellemzően sebzett gyermeki részének az az ismeretlen ember mégiscsak ismerős valahonnan, mert ismerős érzéseket kelt benne. Ezek az ismerős érzetek okozzák azt, hogy tudni véljük, milyen ember a másik.”
A sémakémia tehát bekapcsol, ha találkozunk valakivel, aki valamilyen okból ismerős érzéseket kelt bennünk, ami miatt erős vonzalmat érezhetünk iránta. „A sebzett gyermek részünk ráérez arra, hogy kinek a sémái vagy lélektani sebzettség mintázatai kompatibilisek a saját sémáinkkal. Ha ezek a mintázatok kiegészítik egymást, vagy kapcsolhatók egymáshoz, akkor indul be az efféle villámcsapásszerű szerelem” – fogalmaz a szakértő. – „Ezzel az emberrel lesz folytatható az a történet, ami gyerekkorban a szülőkkel kezdődött, és fájdalmasan alakult, tátongó sebeket hagyva maga után. Most pedig úgy érezzük, mintha itt lenne a lehetőség arra, hogy végre másképp alakítsuk a dolgokat, úgy, hogy az irányítás már a mi kezünkben van.”
A fantáziánkban nincsenek határok
Ebben az esetben az agyunk rögtön kombinálni kezd, úgy érezhetjük, hogy nem tudjuk kiverni a fejünkből az illetőt. Ennek következtében olyan dolgokat képzelhetünk el vele, amik köszönőviszonyban sincsenek a valósággal, hiszen valójában nem ismerjük annyira, hogy biztosan tudjuk, hogyan viselkedne bizonyos helyzetekben. Ez pedig egészen odáig vezethet, hogy a fantáziánkban megalkotunk egy számunkra tökéletes személyt, aki valójában nem is létezik.
5 egyértelmű jel, hogy a kapcsolatok megszállottja vagy, és ideje egy kicsit egyedül lenned
„A fantázia, a másik emberen csüngés, a leállíthatatlan tapadás olyan megküzdési stratégiákról árulkodnak, ahogyan kisgyerek korunkban a szülőkkel megélt visszautasítottság, magára hagyottság, el nem fogadottság érzelmileg szinte kibírhatatlan állapotaival megküzdöttünk. Ezek a stratégiák a gyermeki én próbálkozásai voltak arra, hogy a kapcsolatból a legtöbb, leghosszabban tartó, legbiztonságosabb érzéseket kivehesse” – világít rá Petra. – „Például a fantáziánkban a szülő lehet, hogy olyan kedves vagy védelmező tudott lenni, amilyen a valóságban soha, de a gyermeki énünknek szüksége volt erre a képre ahhoz, hogy közel tudjon maradni és érzelmileg nyitottan legyen képes a szülőjéhez viszonyulni egy következő alkalommal is. Ezek a stratégiák viszont felnőttként a kapcsolatainkban éppen fordítottan hatnak, mert lehet, hogy épp ezek miatt tartják majd távol magukat tőlünk mások. Ez a gyermeki sebzettség miatt kialakult sémák által vezérelt működés drámája.”
Valódi szerelem vs. sémakémia
Honnan tudhatjuk, hogy amit érzünk, az valódi szerelem, és nem csupán a sémakémia jelensége lendült működésbe? „Van olyan szerelem, ahol lassan ismerjük meg a másikat, és ahogy egyre többet tapasztalunk meg belőle, egyre mélyebben kötődünk hozzá. Így ahhoz kapcsolódunk, akit megismertünk, aki a másik valójában – ez az egészséges, felnőtt részünkből induló, hosszú távon is kielégítő és érzelmileg biztonságot nyújtó, folyamatában épülő kapcsolat. Amikor viszont hirtelen, valós tapasztalatok nélkül indul be a kötődés, akkor nagyon valószínű, hogy ez a zsigeri, villámcsapásszerű szerelem egy korai kapcsolati sebzettségünk talaján induló, tudattalan vonzódás – ebben az esetben az ismétlési kényszer miatt választjuk éppen az adott illetőt. Ilyenkor rávetítjük a másikra mindazt, amire gyermekkorunkban vágytunk, de nem kaptuk meg. Ennek köszönhetően vele biztonságban érezzük magunkat.”
Azonban a biztonság érzését ebben az esetben feltételes módhoz kötjük. Petra szerint pedig éppen ez a csapda, mert azt gondoljuk, hogy nekünk kell bizonyítanunk: ha elég türelmesek vagyunk, ha mindent elfogadunk, kibírunk, akkor szeretni fog minket a másik. „Pedig ahogyan akkor, gyermekkorunkban sem a gyermeken kellene múlnia annak, hogy elfogadást, törődést, szeretetet kapjon, úgy felnőve sem ezek a feltételei annak, hogy a másik belénk szeressen.”
Amikor az álomvilág szertefoszlik
Az ilyen hirtelen, erős vonzódások alkalmával gyakran el sem jutunk odáig, hogy a való életben kapcsolatban legyünk az illetővel. A vár, amit álomtéglákból építettünk, sokszor már előtte összedől. Ebben az esetben pedig pont úgy érezhetjük magunkat, mintha egy szakításon mentünk volna keresztül – még akkor is, ha valójában semmi sem történt köztünk. „A sebzett gyermek reménye újraéledt, és számára az a valóság, amit érez. Ahogy egy gyermek is érzelemvezérelten gondolkodik és dönt, ez a részünk – mivel ez egy gyermeki rész – is így működik. Ha összetört a remény, ez a részünk veszteséget, mély csalódottságot, elhagyást, árulást, nagy fájdalmat és szomorúságot él meg.”
Így gyógyíthatod meg a gyermeki részedet
„Ilyenkor érdemes önmagunkra úgy gondolni, mint egy gyermekét egyedül nevelő szülőre. Képzeljük el, hogy a gyermek váltig meg volt győződve arról, hogy az illető lesz az ő új apukája vagy anyukája. A szülő viszont látja, hogy a gyermek vágyai nem valósíthatóak meg, nem reálisak. Hogyan magyaráznád el neki? Hogyan segítenél neki megérteni azt, milyen tempóban és milyen mérföldkövekkel alakul egy kapcsolat?
Ha ezeket átgondoljuk úgy, mintha egy kisgyereknek magyaráznánk el, akkor kapcsolódni tudunk a sebzett kisgyerek részünkhöz, és segíthetünk neki elfogadni a valóságot az együttérzés és a magyarázatok segítségével. Ez olyan, mintha azzal a veszteséggel szembesülnénk, ami a gyerekkori legfontosabb kapcsolatunkban ért minket, és nem gyászoltuk el. Ha visszakötjük a veszteséget oda, ahol ez keletkezett, ha látjuk és átérezzük, hogy mi történt velünk, az segít abban, hogy legközelebb már ne egy másik, valójában ismeretlen emberen keresztül találkozzunk saját elhagyott, megsebzett belső gyermek részünkkel."