Szakítás utáni Facebook-ügyek: mit csinálj és mit ne

2017.szeptember.27.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A technika és az internet korában egy könnyes szemmel elrebegett búcsú már nem garantálja, hogy exünkkel minden kapcsolatot sikerült megszakítani. Még akkor sem, ha ez mindkettőnknek feltett szándéka. Ha nem akarod, hogy megnehezítse a felejtési folyamatot a tény, hogy minduntalan az exedbe botlasz a közösségi térben, bizony óvintézkedéseket kell tenned.

Szakítás utáni Facebook-ügyek: mit csinálj és mit ne
Fotó: giphy

A közösségi oldalak megjelenése óta ezernyi szállal kötődünk exünkhöz, még az a tíz-tizenöt évvel ezelőtt elképzelhetetlen dolog is megeshet, hogy szakítás után is tisztában vagyunk azzal, mit ebédelt délben és hova megy este. Akkor is, ha ezt a legkevésbé sem szeretnénk tudni. Van mód azonban arra, hogy tiszta lappal indulj!

Töröld! Egy gyászfolyamat elején vagy, amit rossz irányba befolyásolhat, ha nap mint nap látod, azt exed posztjait, fotóit, még akkor is, ha békésen váltatok el vagy közös megegyezéssel szakítottatok. Már maga a tudat is, hogy ott van az éterben, de az életedben már nincs, nagyon érzékenyen értinthet. És akkor még nem is beszéltünk a kémkedésről, amit nagyon-nagyon nehéz kontrollálni, ha bizony megvan rá a lehetőség! (Ha javíthatlan "kémnő" vagy, kérd meg, hogy egy időre blokkoljátok is egymást a közösségi oldalakon). Ha törlitek egymást, attól még beszélhettek telefonon, találkozhattok is, de máris egy sokkal kontrollálhatóbb mederbe tereltétek a viszonyt. Ha nyomaszt, mit szólnak az ismerősök ahhoz, hogy kiírod a Facebookon: egyedülálló, egy olyan órán, amikor viszonylag kevesen használják az oldalt, szépen töröld a kapcsolatban státuszt, de ne írj még ki helyette semmit. Ha te kezdeményezted a szakítást, a másiknak rosszul eshet, ha kiírod, hogy egyedülálló vagy, mert egy kicsit olyan érzetet kelthet, mintha egyből bele akarnád vetni magadat a pasizásba. Ha viszont meghagyod a kapcsolatban státuszt, azzal hamis reményeket plántálhatsz a másikba, aki azt hiheti, van még visszaút.

Láttad már? Ezt teszi a szerelmi életünkkel az internet és az okostelefon

Minden közös fotót nem kell feltétlenül törölni, de a csókolózós, összebújós képektől jobb megszabadulni. Ha azonban fenyeget annak a veszélye, hogy sírva fogsz nosztalgiázni a laptopod fölött, inkább törölj minden közös képet! Ha nagyon fájdalmasan érint a szakítás, de eltökélt szándékod, hogy nem fogsz hónapokig dagonyázni az önsajnálatban és a kétségbeesésben, érdemes még az elején pár órát rászánnod arra, hogy törlöd a faladról minden posztját és megjegyzését. Különösen a fotók alatti kommentek veszélyesek, semmi szükség rá, hogy egy depis vasárnapon, amikor kisírt szemekkel, a szakítás miatt befalt édességtől öt kilóval nehezebben rátévedj egy régi profilképedre, amihez ő csak annyit kommentelt: gyönyörű vagy, szeretlek! Ami szigorúan tilos: a közösségi térben való vádaskodás, üzengetés az exnek, rendszeres önsajnáltatás. Ha nehezen tudod az ilyesmit kontrollálni, inkább ne internetezz egy ideig. Ha rád jön a dühönghetnék, inkább hívd föl a barátnődet, minthogy olyanokat posztolj vagy csiripelj a Twitteren, mint, hogy: minden férfi ocsmány alak!!! Szintén maradj higgadt abban az esetben, ha exed megküzdési stratégiája meglepetésként ér. Ne kezdd el fölháborodva hívogatni, ha mindenhol blokkol, törli a közös fotókat. Kezeld empatikusan a viselkedését, de ha nagyon értetlenül állsz a dolgok felett, esetleg kérdezd meg közös barátaitokat, mi a helyzet. Előfordul, hogy nagy súly kerül le a válladról a szakítást követően vagy hogy nagyon hamar beleszeretsz másba. Az első hónapokban azonban igyekezz ezeket az érzéseidet visszafogottan kezelni a közösségi térben, hiszen a másik még blokkolást követően is láthat olyan képeket, amiket például közös barátok tageltek be rólad. Figyelj ezekre az apróságokra, ne okozz a másiknak nagyobb fájdalmat, mint amennyit mindenképpen muszáj.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Rihanna szőke lett, és hirtelen fel sem ismertük

Rihanna szőke lett, és hirtelen fel sem ismertük

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője