„Szeretek vezető lenni, de még jobban szeretem, hogy nőként lehetek az” ‒ interjú Misóka Laurával

Szponzorált tartalom

2022.április.25.

Asszisztensből a cég élére. Hogyan lehet asszisztensi pozícióból egy cég élére kerülni? Hogyan lehet ezt megtartani miközben a vezető és az egész cég dinamikusan növekszik? Hogyan lehet motiválni és motiválttá tenni? Többek között ezekről beszélgettünk Misóka Laurával, az Everguest operatív vezetőjével.

Misóka Laura
Misóka Laura
Fotó: Everguest

Karrier, tapasztalatok, döntési szituációk, tudatos vezetés. Vezetőként az ember sok mindent megél, egy női vezetőnek pedig különösen nehéz dolga van, hiszen egy kevésbé járt utat kell magának kitaposnia. Ezekről beszélgettünk Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő startupjának COO-jával.

Mennyire nehéz ma az üzleti világban fiatal nőként érvényesülni?

Misóka Laura: Ahogy mindennek, ennek is megvannak a maga kihívásai és előnyei. Minden szektornak, iparágnak és kultúrának megvannak a maga sajátosságai. Én azt gondolom, hogy mi, női vezetők sokkal jobban akarjuk maximalizmussal, minőséggel és erős megfeleléssel bizonyítani, hogy indokoltan vagyunk a pozíciónkban. Ez egy olyan plusz teher és kihívás, amivel minden nőnek meg kell küzdenie, ugyanakkor érdemes ezeket elengednünk, kilépnünk a saját komfortzónánkból, újradefiniálni, hogy hogyan lehetünk sikeresek és ehhez mire van szükség. Megfigyelhető, hogy a társadalom átlagosan magasabb EQ-t és több empátiát tulajdonít a nőknek. Ez nagy előnyt jelenthet akár az üzleti kapcsolatainkban is, ráadásul sokkal könnyebben és gyorsabban építhetünk ki bizalmat.

Milyen tapasztalatai vannak erről itthon és nemzetközi szinten?

M.L.: Most 27 éves vagyok, az elmúlt 10 évben 6 különböző országban dolgoztam és gyűjthettem tapasztalatokat, pl. Hollandiában, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban, New Yorkban is. Dolgoztam kisebb butikszállodáknál és nagy láncoknál is, mint például a Hilton.

Magyarországon a turisztikai-piaci szereplők vezetői leginkább középkorú férfiak, akik kulturális szempontból jellemzően nem szoktak eltérni a megszokott sémáktól, szokatlan nekik, hogy egy huszonéves “lányt” látnak vezető szerepben. Ebben is különleges számomra az Everguest, hiszen itt a CEO, Belán Miklós meglátta a bennem rejlő potenciált és lehetőséget biztosít számomra, hogy ezt nap mint nap bizonyítsam.

New Yorkban progresszívabb mentalitás a jellemző. Soha nem kérdőjelezte meg senki, hogy egy fiatal női vezetőnek indokolt-e a beosztása vagy a pozíciója. Egyedülálló hely ‒ mini univerzumként tekintek rá, ahol szó szerint bármi megtörténhet, legyen az jó vagy rossz. Nagyon résen kell lenni ‒ személy szerint engem felvértezett kitartással, céltudatossággal és lelkierővel.

Hollandiában kifejezetten törekszenek egyfajta egyensúly fenntartására. Itt a feminin társadalom tipikus jellemvonásait tapasztaltam. Sokkal elfogadottabb, hogy ha nem egy háztartásbeli nő vagy, hanem vannak karrierista ambícióid. Az elmúlt évek tanulási folyamata, tapasztalatai kioltották a nyomást, hogy mindenáron bizonyítsak a legkülönfélébb helyzetekben. Megtaláltam a balanszot a karrieremben, ami nyugalmat és stabilitást jelent, valamint erősíti a magamról alkotott képet is. Nem mellesleg pedig ettől a kisugárzásom is magabiztosabb, erőteljesebb és hatásosabb, így a környezetemre is pozitívan és motiválóan hat.

Hogyan kezdődött a karrierje az Everguestnél, itt befolyásolta-e az együttműködést a neme és a kora?

M.L.: Executive assistantként kezdtem az Everguestnél dolgozni, de hamar fény derült rá, hogy ennél jóval több potenciál van bennem, ami elsősorban a CEO belém vetett bizalmának köszönhetően egyre inkább kibontakozhatott. Fokozatosan egyre több felelősséget vállaltam és rájöttem, hogy nagyon fontos és szoros egységet alkotunk az ügyvezetővel, Miklóssal. Mostanra már olyan hatékonyan tudjuk kiegészíteni egymást a cég vezetését illetően, hogy előtérbe kerülhetnek a nőiességből és férfiasságból fakadó erősségeink. Szeretek vezető lenni, de még jobban szeretem, hogy nőként lehetek az.

Milyen érzés női vezetőnek lenni?
Fotó: Everguest

Laura többéves hotel management tapasztalatát a világ különböző pontjain szerezte, ami együttesen egyedi betekintést enged neki a makroökonómiai, kulturális és vállalatfejlesztési tényezők dinamikus és összetett rendszerébe. Ezáltal friss szemmel tud tekinteni az Everguest csapatát érintő különböző kérdésekre. Legutóbb New Yorkban vezette egy 5 csillagos boutique szállodában a Front Office részleget. Ezen kívül Európa szerte Hollandiában, az Egyesült Királyságban és Írországban szerezte tapasztalatait Food&Beverage, Rendezvényszervezés és Guest Services területeken. A vállalatfejlesztés és folyamatok optimalizálásával kapcsolatos tudását a 10. Legjobb magyar boutique szállodában alapozta meg, míg az odaadó, céltudatos és innovációra törekvő hozzáállását a világon elismerten magas színvonalnak örvendő Shannon College of Hotel Management-ben végzett tanulmányai alatt sajátította el. Laura személyes motivációi közé tartozik, hogy egy olyan céget tudjanak együtt létrehozni, ami valóban testreszabott és hatékonyságnövelő szolgáltatást tud nyújtani az egész szállodaipar számára és alapjaiban véve meghatározhatja a jövő szálloda managementjének alakulását.

Hol tart most az útja vezetőként?

M.L.: Ahogy említettem már, ezt egy állandó tanulási folyamatként élem meg. A legizgalmasabb rész, hogy az élet úgyis máshogy alakítja a dolgokat, mint ahogy eltervezzük. Ezért megtanultam nagyon jól meglátni és megragadni a lehetőségeket, élni velük, illetve alkalmazkodni a váratlan és változó helyzetekhez. Ezt nagyon nagy erősségemnek tartom. Már sokat fejlődtem és úgy érzem, hogy nem a munkavállalói létem kezdete óta, hanem gyerekkorom óta haladok ezen az úton. Tisztán emlékszem, hogy már 13 éves koromban megfogalmaztam magamnak és a környezetemnek is, hogy a személyes misszióm az, hogy inspiráló és motiváló legyek, segítsem az embereket abban, hogy a legjobbat és a legtöbbet hozzák ki magukból. Erre pedig még soha nem volt annyira és akkora terem, lehetőségem, mint most az Everguestnél.

Mit gondol, az ügyfelek szempontjából miért kifejezetten előnyös, ha egy fiatal nő van a túloldalon vezető szerepben?

M.L.: Azt tapasztalom, hogy nyitottabbak az első fázisban, mert teljesen másfajta kommunikációra számítanak és másfajta hozzáállást élnek meg, mint ami az előzetes feltételezésük. Azt gondolom, hogy az érdeklődésüket is felkeltheti, hogy mi a történet a fiatal nő mögött, ezáltal a bevonódásuk is nagyobb. A cég részéről, az Everguest brandről pedig egy olyan kép alakul ki bennük, ami lendületet, esztétikát, innovációt, kreativitást és megértő hozzáállást jelképez. Ezek után könnyebb a bizalmukat is elnyerni.

Ugyanez fontos kérdés a csapaton belül is. Ott mi a helyzet?

M.L.: Nagy hangsúlyt fektetünk a csapatépítésekre, az ön- és szervezetfejlesztésre. Úgy látom, hogy mint női vezető, könnyebben kapcsolódnak hozzám a kollégák. Az érzelmi és magánéleti hullámzásokhoz megértőbben, humánusabban tudok sok esetben hozzáállni. A csapat nő tagjai számára elérhető és közvetlen példaként szolgálhat az én utam, mint karrierút és lehetőség. Napi szinten arra törekszem, hogy az ezzel járó felelősséget minél inkább a közösség javára fordítsam. Több kooperációra, kevesebb belső versenyre próbálok buzdítani, hogy a csapatmunka minél hatékonyabb legyen.

Mit gondol, milyen értékeket tud teremteni a cégnek személy szerint?

M.L.: Bízom benne, hogy példakép és egyben szimbólum is lehetek. Azt akarom közvetíteni, hogy amit én elértem, az mások és minden nő számára ugyanúgy elérhető; hogy az én fejlődési utam erőt és inspirációt adhat, hogy minden nő számára elérhető a saját célja, amiért hajlandó megküzdeni. Célom az önreflexió és az érzelmi intelligencia kapcsolatának fejlesztése, a legmagasabb szintre emelése a szervezeten belül. A szenvedélyemet és a hitemet is szeretném átadni a jó célban, a jó emberekben, a folyamatos fejlődés lehetőségében. Empátiát szeretnék kifele közvetíteni, megértést és ráhangolódást a kollégák sikereire és problémáira egyaránt. Személy szerint is azt sugallom mindenkinek a szervezeten belül, hogy merjenek szembenézni azzal, hogy kik ők és kik vagyunk mi, mit tudunk most és még mit nem, merjenek és merjünk hibázni és a hibáinkból tanulni. Ez a legnagyobb motiváció.

Mit üzen az üzleti életbe készülő fiatal nőknek?

M.L.: Kitartással és igazi szenvedéllyel rengeteg célotokat elérhetitek. A vezetővé válás útján az egyik legfontosabb érték, amire törekedjetek, hogy megőrizzétek: az a nőiességetek! Önazonos és hiteles vezető csak így válhat belőletek.

Az Everguest széleskörű szolgáltatásokat nyújt szállodáknak és különböző vendéglátóipari egységeknek reputáció-, revenue-, valamint marketing menedzsment terén. Turisztikai startupként felismerték és a szakmában is azt az elképzelésüket szeretnék meghonosítani, hogy egy vendég nemcsak akkor és addig vendég, amíg a szállodában vagy étteremben tartózkodik, hanem az utazási vágy felébredésétől az utazás utáni visszajelzésig figyelmet és odafigyelést igényel. A szállásválasztási folyamat három döntő tényezőjét – a vendégvéleményeket, az árat és a megjelenést – szem előtt tartva, a három terület szinergiáit ismerve és kihasználva adatvezérelt jellegüket, ügyfeleiknél bevételnövekedést, erős online reputációt és vendégorientáltabb megközelítést érnek el. A cél, hogy a lehető legtöbb területet lefedjék a vendégek döntési folyamatában, így erőteljes és kiugró változást tudnak elérni a különböző vendéglátóipari egységek teljesítményében.

Ez is érdekelhet

Ez a 3 csillagjegy a legkevésbé alkalmas a hűségre egy párkapcsolatban

Ez a 3 csillagjegy a legkevésbé alkalmas a hűségre egy párkapcsolatban

GLAMOUR Horoszkóp

Ez a 3 csillagjegy a legkevésbé alkalmas a hűségre egy párkapcsolatban

Ez a 3 csillagjegy a legkevésbé alkalmas a hűségre egy párkapcsolatban

Sztárhírek

Nagykorú lett Norvégia trónörököse, nézd, milyen gyönyörű a hercegnő

Nagykorú lett Norvégia trónörököse, nézd, milyen gyönyörű a hercegnő