„Gyakran teljesen váratlanul éri őket az első menstruáció” - Szervezetek a menstruációs szegénység ellen

2022.január.10.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Még a legfejlettebb országokban is előfordulhat, hogy nők és iskolás lányok azért hiányoznak a munkából és az iskolából, mert nem jutnak hozzá az alapvető női higiénés termékhez. A menstruációs szegénység, akárcsak maga a menstruáció a mai napig tabu téma nagyon sok országban, így hazánkban is. Márpedig szükség van az őszinte, nyitott beszélgetésre, a megfelelő felvilágosításra, a tájékoztatásra és a figyelemfelkeltésre.

„Gyakran teljesen váratlanul éri őket az első menstruáció” - Szervezetek a menstruációs szegénység ellen
Fotó: Getty Images

Szerencsére hazánkban sikerrel működnek olyan szervezetek és csoportosulások, melyeknek célja, hogy ledöntsék a tabutéma körüli falakat, illetve, hogy az emberek elkezdjenek a menstruációs szegénységről beszélni, akár a saját családjaikban, akár társaságban.

A FoodNotBombs Budapest két évvel ezelőtt indított kampányt a menstruációs szegénység visszaszorítása érdekében. Szerették volna felnyitni az emberek szemét, hogy ez a probléma valós, és igenis létezik. Mint mondják, Magyarországon a hajléktalan nők a menstruációs szegénység célcsoportjának tekinthetők, s mivel a megfelelő higiéniai termékek nem állnak rendelkezésükre, zsebkendőkkel, rongyokkal, újságpapírral vészelik át a nehéz napokat, ám így sokkal nagyobb a fertőzésveszély kockázata.

„Egy átlagos nő egy hónapban 1000-2000 forintot költ higiéniai termékre. Ez egy átlagember számára nem tűnhet soknak, azonban hajléktalanoknak ez több napi étkezés árát jelenti. Egy rászoruló nő inkább sorban áll ételért, vagy ruháért, de nehezen beszél arról, hogy higiéniás termékekre is szüksége van. Szeretnénk, hogy ez a téma igenis éljen a köztudatban, s ha mindenki tudná, hogy a hajléktalansággal és mélyszegénységgel a menstruáció nem szűnik meg. Az általunk kapott higiéniai adományokat eleinte bizonytalanul fogadták a hölgyek, és egyesével kellett velük beszélnünk, hogy ne érezzék magukat kellemetlenül, de azóta bátrabban jönnek hozzánk, és számítanak arra, hogy biztosítjuk nekik a betéteket és törlőkendőket. Nagyon hálásak, és többen mesélik, hogy máshol nem tudnak e termékekhez hozzájutni” – árulta el Eszter a Food Not Bombs Budapest egyik szervezője, aki szerint segítene, ha a menstruációs szegénység az edukáció része lenne nálunk is, illetve ha az egészségügyi betéteteket az iskolák biztosítanák a lányok számára, mint például Új-Zélandon. Betét vagy tamponhiányában a fiatal lányok ugyanis sok esetben rosszabb minőségű betéteket vagy textíliát használnak. Ez a probléma jelentősen befolyásolja nemcsak a kényelem érzetet, de hatással van az önbizalmukra is. A gyakori iskolai hiányzás miatt a lányok nemcsak a tanulásban maradhatnak le, de kimaradhatnak a baráti programokból is, ami pedig fontos része a kamaszkori önbizalomépítésnek.

Az Oltalom Karitatív Egyesülettel szorosan együttműködő MET (Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség) egyik kőbányai általános iskolájában a többségében roma származású diákokból álló osztályok tagjainak lánykört szerveznek, melyeket szociális munkások koordinálnak, és a foglalkozás keretei között különböző, a nőiséget érintő témákkal is foglalkoznak.

„A tanulók családjaikban a menstruáció tabu témának számít. Gyakran teljesen váratlanul éri őket az első menstruáció és az ezzel járó testi-lelki változások. Biológiából ez a téma csak nyolcadik osztályban kerül elő, azonban a lányok többségénél jóval korábban kezdődik a menstruáció. A lánykör alkalmat ad a felmerülő kérdések átbeszélésére, és amilyen kérdéseket a lányok otthon az édesanyjuknak nem tudnak feltenni, a hozzájuk közel álló pedagógusoknak, szociális munkásnak gond nélkül feltesznek. Előfordul, hogy szünetben, vagy akár tanórán is szóba hozzák a témát, hogy miért fáj a hasuk, miért érzik magukat olyan furcsán. Mindig óvatosan, egy-egy kérdéssel kezdenek neki a témának, és a kezdeti zavar után képesek egyre érettebb kérdéseket feltenni, egyre pontosabban tudják körülírni az állapotukat. Sokszor nincs náluk betét, de ezt is gond nélkül tudnak kérni tőlünk, mert az iskola számára érkező adományok között női higiéniai termékeket” – mondja az iskola szociális munkása.

Szerintük ahhoz, hogy a lányok családi körben, édesanyjukkal is fesztelenül tudjanak beszélni erről a témáról, szükség lenne a családgondozásra, vagy legalábbis a szülői készségek erősítésére.

„Érdemes lenne továbbá feloldani a menstruációval kapcsolatos szégyenérzetet, noha tudjuk, hogy ezt nem lehet egyik napról a másikra várni, hiszen egy generációk óta tartó elfojtásról van szó. Az édesanyákkal való munka mellett egy anya-lánya körben történő témafeldolgozás is fontos lenne, továbbá a tananyagot célszerű volna úgy alakítani, hogy minden korosztály a maga fejlettségi szintjének megfelelő szexuális/biológiai felvilágosítást kapjon (ügyelve arra, hogy a témák között a fogamzásgátlás is szerepeljen!). A csak lányoknak szóló foglalkozások mellett olyan alkalmakra is sort kellene keríteni, ahol a fiúk és a lányok együtt beszélgetnek a témáról, hiszen ha nem is közvetlenül, de a fiúkat is érinti ez a téma, később partnerként és apaként.”

Külföldi minták

Indiában 2019 óta zajlik együttműködés a CommonGoal és a Wash United civil szervezet között. Ennek keretében készült el a Menstrual Hygiene Management (MHM) Education Guide című anyag, mely egyfajta útmutatót ad a tanárok, szociális munkások és futballedzők kezébe arra vonatkozóan, hogy hogyan kezeljék a menstruációs szegénység következtében felmerülő problémákat, illetve hogyan tudják ezt a tabuk által övezett témát érinteni a lányokkal való foglalkozás során.

A londoni parlamentben már napirenden volt a menstruációs szegénység témája, a skót parlament tavaly novemberben ingyenessé tette a menstruációs termékeket. Kenyában, Kanadában eltörölték a női higiéniai termékek általános forgalmi adóját, Írországban pedig sosem volt ÁFA rajtuk. Talán hasonló intézkedésekkel Magyarországon is elindulhatna valami…

Jónás Ágnes

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Schoblocher Barbara: „Énekesnő vagyok, és nem egy celeb”

Schoblocher Barbara: „Énekesnő vagyok, és nem egy celeb”

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője