Tokió 2020: „Mindig van kiút, soha nem szabad feladni”- Szvitacs Alexa parasportolóval beszélgettünk

Szvitacs Alexa para-asztaliteniszező az egyik sportolónk, akinek már augusztus 25-én drukkolhatunk a tokiói paralimpián. Az Európa- és magyar bajnok sportoló három éve veszítette el lábujjait és a bal alkarját. Azóta nap mint nap bizonyítja a sport még az ilyen nehéz helyzetben is gyógyír.

Tokió 2020: „Mindig van kiút, soha nem szabad feladni”- Szvitacs Alexa parasportolóval beszélgettünk
Fotó: Instagram/ sz.alexaaa

Mesélj egy kicsit Tokióról!

Augusztus 17-én indultunk el otthonról, egy nagyon hosszú út után sikerült megérkeznünk ide Tokióba. Miután körbejártuk az olimpiai falut, elkezdődtek az edzések. Augusztus 25-én szerdán kezdődik az első egyéni versenyszámom. Én leszek az első magyar pingpongos, aki magyar színekben először asztalhoz áll majd.

Tagadhatatlan, hogy minden sportoló álma, hogy egyszer kijusson az olimpiára. Milyen érzések kavarognak benned ezzel kapcsolatban?

Nemrég jártam Lénárt Ágotánál a csapat sportpszichológusánál, azon aggódtam, mennyire baj, hogy egyáltalán nem izgulok és nem stresszelek. Inkább azon stresszelek, hogy miért vagyok ennyire nyugodt. Megnyugtatott, hogy ne aggódjak, inkább örüljek. Úgy kell felfogni, mintha egy sima versenyen lennék csak elnevezték paralimpiának. Egyelőre még nem érzem a nyomást, kíváncsi vagyok, hogyan változik majd mindez bennem, amikor odaállok az asztalhoz. Nagyban befolyásolja egyébként a mentális állapotot az is, hogy nem lehetnek nézők és elég üres a stadion, függetlenül attól, hogy a pingpong nem a legnépszerűbb sport, nem szoktunk teltház előtt játszani. Mindenesetre én lennék a legboldogabb, ha ugyanilyen higgadtan tudnék majd játszani.

Eredménytől függetlenül is már óriási büszkeség, hogy kijutottál Tokióba. Milyen hosszú utat kellett ehhez megtenned?

A mi kategóriánkból nyolc fő vehet részt. A világranglista elején lévő játékosoknak és a kontinens bajnokoknak automatikus részvételt jelentett. Korábban volt még egy verseny, ahol csak azok indulhattak, akiknek nem volt kvótájuk. Aki ezt a versenyt megnyeri automatikusan részt vehet. Nekem szerencsém volt, még a vírus előtt 2019-ben az Európa bajnokság megnyerésével bejutottam a résztvevők közé. A covid helyzet miatt ugye idénre halasztották az paralimpiát, nekem pedig még jobban felértékelődött az esetleges győzelem értéke.

Milyen érzés volt, amikor megtudtad, hogy mehetsz Tokióba?

A döntő pillanatában még fogalmam sem volt arról, hogy a győzelem tokiói kvótát jelent. Az edzőm nagyon cseles volt, mert nem árulta el előre. Én „csak” a győzelemnek örültem, utána mondta el, hogy ezzel az elismeréssel jegyet váltottam Tokióra. Napokig fel sem fogtam, aztán szép lassan sikerült megélni, hogy megcsináltam. Bevallom kicsit örültem, hogy a vírus miatt kaptam még egy kis felkészülési időt, rengeteget fejlődtem ezalatt az idő alatt. Csak három éve csöppentem a parasportba, amikor elvesztettem a bal karomat és a lábujjaimat.

Mi történt veled?

Hétéves korom óta sportolok, a szüleim ragaszkodtak hozzá, hogy a tanulás mellett a mozgás is fontos része legyen az életemnek. Egyszer láttam a tévében egy kínai sportolót pingpongozni, akkor eldöntöttem, hogy én is ezt akarom csinálni. Belevágtam, majd a sport miatt tízévesen Budapestre költöztem. Mindig korosztályos válogatott voltam, többszörös utánpótlás tag, magyar bajnok, Európa bajnokságról ezüst és bronzérmeket, ifjúsági világbajnokságról bronzérmet szereztem, utána a felnőtt válogatott tagja is voltam. 2018-ban vérmérgezést kaptam egy tampontól, a toxikus sokk szindróma miatt amputálni kellett a bal alkaromat illetve az összes lábujjamat.

Hogy élted meg ezt a nehéz időszakot?

Nagyon sokat segített az rehabilitációmban a sportos múltam. Az orvosok szerint, ha korábban nem sportoltam volna valószínűleg túl se éltem volna ezt az egészet. Borzasztó érzés volt, amikor a kómából felébredve megláttam az elszíneződött végtagjaimat, majd közölték az amputációt. A körülményhez képest hamar összeszedtem magam, az volt a legfontosabb, hogy életben maradtam. A pingpong is megmaradhatott az életemben, szerencsére nem a jobb kezemet veszítettem el. Két és fél hónapot töltöttem az intenzív osztályon utána három hetet a rehabilitáción, könnyen vettem az akadályokat, már az amputáció után kijelentettem, hogy paralimpiai bajnok leszek. Nagyon vártam, hogy visszatérjek a sporthoz és megkezdhessem a felkészülést. Korábban már ismertem a paraválogatott csapat tagjait, épként sokat edzettem velük. A szövetségi kapitányuk Vígh Zsolt pedig gyerekkorom óta követi a sportolói karrieremet, meghívott, hogy legyek a válogatott tagja. Az edzőmmel Pagonyi Róberttel az nap mint nap keményen dolgoztunk, hogy a sok munkának meglegyen az eredménye. Úgy néz ki, hogy jól működik ez a páros, nagyon sokat köszönhetek neki, rengeteget fejlődtem az elmúlt időszakban.

Mennyire fogad el a társadalom sérültként?

Szerencsére egyre jobb a helyzet, de még a mai napig előfordul, hogy megbámulnak az utcán vagy megfordulnak utánam. A kezdetek óta úgy fogom ezt fel, először nekem kell odaállnom a tükör elé, belenézni és elfogadni, szeretni magamat, mert csak ezekután fognak mások is szeretni. Mostanra teljesen ki vagyok békülve önmagammal, mostanra tényleg elfogadóbbak lett velünk a környezet is.

A pingpong nemcsak fizikálisan, hanem mentálisan is kemény megterhelést jelent. Mennyire kell taktikusan gondolkodni?

A versenyek fizikálisan és mentálisan is megterhelők, főleg ha egymás után több meccsem van. A taktika elengedhetetlen a sikerhez, illetve a koncentráció is rendkívül fontos. Sokszor egyetlen másodperced van csupán, hogy jó döntést hozz.

Könnyen túl tudod tenni magad egy-egy vereségen?

Viszonylag hamar feldolgozom, persze utána még egy darabig rágódom rajta, mit kellett volna másképp csinálni. Ilyenkor az edzőmmel kielemezzük, miben volt jobb az ellenfél, próbálok minden hibámból tanulni.

Ha jól tudom, nem csak a para, hanem az ép sportolók között is versenyzel. Hogy fogadnak az ép társaid?

Ugyanolyan elfogadással, mint egykor ép sportolóként. Soha nem érezteti velem senki, hogy más vagyok. Amikor odaállunk az asztalhoz nem számít, ki milyen testi fogyatékossággal érkezik, ugyanolyan ellenfelek vagyunk. Nekem viszont külön öröm, amikor legyőzhetek egy ép ellenfelet.

Mire tanított meg a sérülésed?

Nem tudhatod, hogy mi lesz holnap, viszont mindig van kiút, soha nem szabad feladni. Nekem a pingpong volt a kapaszkodóm, nagyon hálás vagyok ennek a sportnak.

Van bármi rituáléd mielőtt verseny előtt asztalhoz állsz?

Jó pár éve kaptam egy kézzel készített fonott karkötőt, ez mindig ott van az ütőtokomban, illetve minden meccsnél figyelek a cipőhúzásra. Minden meccs előtt a bal cipőmet húzom fel először. Bízom benne, hogy most Tokióban sikerül éremhez jutnom, de már akkor is nagy vágyam teljesülne, ha sikerülne bejutni az elődöntőbe. Nem lesz egyszerű, mindent meg fogok tenni ezért.

Ez is érdekelhet

Megszületett Rihanna és A$AP Rocky első közös gyermeke

Megszületett Rihanna és A$AP Rocky első közös gyermeke

G-Életstílus

A strand mindenkié, kortól és alkattól függetlenül, azaz: 70 éves modelleket is a címlapra!

A strand mindenkié, kortól és alkattól függetlenül, azaz: 70 éves modelleket is a címlapra!

G-Szex

7 dolog, amitől sokkal intimebb lesz a szex

7 dolog, amitől sokkal intimebb lesz a szex