Térdhegedű a Müpában - Időutazó osztrák csillag

2013.január.17.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Összehozza a barokk muzsikát a klasszikus indiai tánccal, s mint négy évszaddal ezelőtti elődei, szabadon improvizál. A Müpa színpadán január 19-én Bach-szonátákkal fellépő ifjú osztrák csillag produkciójában a régmúlt lép frigyre a jelennel.

A viola da gamba, a cselló-ős térdhegedű egyike volt a legnépszerűbb
hangszereknek a Reneszánsz, majd a Barokk idején. A Johann Sebastian Bach életművében kiteljesedő zenei kultúrkörben a virtuóz hangszeres játék mesterei- csakúgy, mint a mai a sztárlemezlovasok, pop- vagy rockzenészek, vagy épp jazz-muzsikusok - a közönség ünnepelt kedvencei voltak. A zenészek akkoriban előszerettel rögtönöztek, ezt el is várták tőlük. A leírt hangjegyektől elrugaszkodó improvizációk így részei voltak egy magára valamit is adó muzsikus repertoárjának.

Erről ugyan tud a zenetudomány, ám a régmúlt korok zenéjét manapság elsősorban a zenetörténészek, a múlton elmerengeni kívánó műértők kedvelik, a muzsikosok pedig általában mereven ragaszkodnak a fennmaradt partítúrákhoz. Egy alig harmincéves osztrák hölgy azonban nem a hagyományt, hanem az élő matériát fedezte fel Bach - és az őt megelőző mesterek - kottáiban. Romina Lischka - szakmai körökben egyre elismertebb -tudománya eddigi, igencsak szokatlan pályakezdéséből is fakad.

A Müpában szombat este fellépő muzsikus a viola da gambát, az 1400-as évekre kialakult vonós instrumentumot választotta, miután gitártanára - hat év pengetés után - 13 éves korában megmutatta neki a hangszert. Stúdiumait Romina a régi zenék svájci fellegvárában, a bázeli Schola Cantorumban szerzett diplomával és a brüsszeli Királyi Konzervatóriumban befejezett mesterfokozattal zárta, de nem elégedett meg ennyivel. Európai tanulóéveit ugyanis megszakította egy keleti kitérővel. Észak-Indiában tradícionális indiai klasszikus éneket tanult,
méghozzá azért, mert szerinte csak így kerülhetett közelebb a reneszánsz és barokk mesterekhez. "Meg akartam tanulni improvizálni – nyilatkozta kevés számú interjúinak egyikében. – Az európaival szemben az indiai zenében ugyanis óriási szabadsága van az előadónak: ott valamiféle időtlenség-érzet hatja át a zenélő embert." Csakúgy, mint Bachnál és kortársainál. Romina meggyőződése szerint míg Nyugaton a zenét többnyire iskolai keretek között, úgymond fejben tanítják, Indiában a tanulás életmód. A tanár-diák kapcsolat ott még az európai barokk kort
idézi, ahogyan például viola da gamba "atyja", a francia Marin Marais és leghíresebb tanítványa is éjjel-nappal együtt voltak, szó szerint is szinte együtt éltek a közös zenélésben.

Romina az észak-indiai énekes gyakorlatban tanultakat tökéletesen ötvözi
a klasszikus európai zene historikus előadói hagyományaival. Az eredmény hihetetlenül izgalmas zenélés: egyfajta ősőszinteség a hangról hangra lekottázott európai "nagy" művekben is. Sőt, nem átalkodik attól, hogy a két tradíciót a színpadon is közelebb hozza egymáshoz. Olyan különleges projektekben is rendszeresen részt vesz, amelyekben a barokk zenét indiai táncosok kísérik. Vagy épp négy évszadot visszalépve az időben improvizál a hangszerén, miközben énekel.

Romina Lischkát az Európa legjelentősebb koncerthelyszíneit tömörítő European Concert Hall Organisation (ECHO) méltónak tartott arra, hogy a Rising stars sorozat keretében ebben a szezonban végigjárja az öreg kontinens elit-színpadait.

A feltörekvő csillagok számára 1995-ben létrehozott program lényege, hogy a tehetségek a londoni Barbicantől a párizsi Cité de la Musique-n és a brüsszeli BOZAR-on át a budapesti Müpáig megmutathassák magukat a vájt fülű publikumnak.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

X-Faktor: Közülük kerülhet ki az utolsó mentor Majka, Valkusz Milán és Gáspár Laci mellé

X-Faktor: Közülük kerülhet ki az utolsó mentor Majka, Valkusz Milán és Gáspár Laci mellé

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője