Újévi fogadalom? Vagy inkább halogatás?
Lapkiadónk egyik meghatározó szerkesztője-újságírója volt Wanatka Gabriella, aki sajnálatosan korán hagyott itt minket. Nagyszerű kollégánk emlékére a Lions sajtódíjat alapított, idén egy igazán különleges lány, Horváth Nikoletta kapta meg a Wanatka Gabriella Lions-sajtópályázatának különdíját. Mi pedig felkértük Nikit, hogy inspiráló történeteivel benneteket is arra sarkalljon, hogy kicsit másképp nézzetek a saját életetekre!
Divatos az év végéhez közeledve fogadalmakat tenni. Akad, aki a testsúlyára próbál úgy hatni, hogy a döbbenetes mennyiségű szilveszteri kajálás után januártól koplalást hirdet. Előfordul olyan delikvens is, aki az új esztendőben minden alkoholtól mentesen akar élni, ám még az óévben ájulásig issza magát. Aztán persze találhatunk közhelyesebb kijelentéseket is, mint a jobb ember leszek, kedvesebb leszek, de mindezt természetesen csak a másnaptól.
Ezeket láttad már?
A 24 óra pedig hamar eltelik, s csodák csodájára felébredve mindenki ugyanabban az életben találja magát. Semmi sem változik. Az ég kéken ragyog fent a magasban, a zöld fű pedig deresen pislog a lábak alatt. Ráadásul január van, az egyik leglehangolóbb hónap. A fogadalmak beindító dátuma. A kezdeti lelkesedés, a makacsság, meg a "csak azért is" elhatározás azért viszi ezt a rozoga szekeret. Egy darabig. De ahogy morzsolódik a kedv, ahogy beügetnek az unalmas, monoton hétköznapok úgy kopik a kitartás, s végül a fogadalmak csupán újabb szilveszteri közhelyekké válnak.
Kivételek azért akadnak, de mégis azt hiszem nem "majd holnap" kezdetű felkiáltások varázsában kellene élnünk. Ez ugyanis nem más, mint halogatás. A nehéz, kellemetlen, kényelmetlen döntéseket a legegyszerűbb egy laza mozdulattal tovább tolni, mondván a jövő majd megoldja. De mégis hogyan? Például, ha mozogni szeretnénk, akkor a január miben tud nekünk segíteni? Megteremti a lehetőséget, a helyet, az időt, és a kedvet? Persze, hogy nem! Ha mi magunk nem tesszük meg a szükséges lépéseket, akkor várhatunk bármelyik újévre….az elképzelésünk eredménytelen lesz. Vagy, ha azt gondoljuk, hogy soha többet édesség – kezdő időpont: jan 1, akkor majd az elseje fogja magát, és kiveri a kezünkből a csokit, a sütit, vagy a maradék desszertet? Nem, naná, hogy nem.
Akkor?
A megoldás egyszerű: bennünk van. Úgy hívják, hogy "most". Nincs rá jobb szó. Nem lehet kikerülni, arrébb tolni, letakarni, vagy elmenekülni előle. Most kell megmozdulni, futópadra állni, ugrabugrálni vagy sétálni, mindegy csak gyerünk! Most kell letenni a cukros nasikat a kézből, kiszórni a hűtőből, eltávolítani a házból. Azonnal! Mert az elhatározás sikere kizárólag rajtunk áll.
Mindennel így van ez. Ha azt érezzük, hogy kedvesebbnek kellene lennünk, akkor ne a holnap reggeltől várjuk a megoldást, hanem a most zordságától. Kezdjük egy mosollyal, aztán egy dicsérő szóval, elismerő tekintettel. Hogy este van, késő, és fáradtak vagyunk? Hogyne, kifogás mindig akad. De meddig engedjük még, hogy a gyengeségeink irányítsanak minket?
A "most" hatalom, egy igazi fegyver, amit, ha a magunk oldalára állítunk, akkor nyert ügyünk van az életben. Mert távol fog állni tőlünk a halogatás, a toporzékolás, a bizonytalankodás. Nyitottak leszünk a változásra, az alakulásra most, azonnal, s épp ezért képesek is leszünk véghezvinni mindazt, amit célul, nem pedig fogadalom gyanánt tűztünk ki magunk elé.
