Valódi kincs Budapest szívében - Tóth Helgával, a HelgaToth ruhák tervezőjével beszélgettünk

Valódi kincs Budapest szívében - Tóth Helgával, a HelgaToth ruhák tervezőjével beszélgettünk
Fotó: Muszi Vivien

Ez is érdekelhet

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

2020. szeptember 21.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nemrég egy igazi csodahely nyitotta meg kapuit Budapest belvárosában, ahol különleges termek várják azokat, akik fotó- vagy rendezvényhelyszínt keresnek. Mindemellett pedig több divattervező munkája is helyet kapott a kialakított showroomokban. Az egyedülálló stúdióról a hely megálmodójával Tóth Helgával a HelgaToth ruhák tervezőjével beszélgettünk.

Fotó: Muszi Vivien

Hogy született a B72 Stúdió?
Négy éve indítottam el a HelgaToth márkámat, aztán több helyen is megfordultam társbérlőént. 2018-ban úgy gondoltam más irányba szeretnék nyitni, közben jött egy lehetőség. Sikerült kibérelnem egy ingatlant a Bajcsy 72 szám alatt, innen jön egyébként a B72 elnevezés is. Egy évig működött a hely stúdióként, emellett pedig több pályakezdő tervezőnek biztosítottam showroom lehetőséget. Egy nap a színtanácsadónk Borhi Cecília ügyfele hallotta, hogy épp új helyet keresünk, így felajánlotta, hogy kibérelhessem az ingatlant. Mondanom sem kell azonnal beleszerettem a helybe, attól függetlenül, hogy tudtam nem kis felújítási munka vár rám. Közel hét hónapon keresztül zajlottak, nagyrészt sajátkezűleg újítottunk fel mindent, csak a nagyon szükséges, szakembert igénylő feladatokat bíztuk másokra.

Fotó: Muszi Vivien

Pont abban az időszakban készült el a hely, mire igazán berobbant a vírus. Hogy fogadtad ezt a rendkívüli állapotot?
Nagyon nehéz időszak volt, gondolj bele mennyire büszke voltam március elsején, amikor kiírtam, hogy megnyitottunk, majd mennyire csalódott, amikor rá egy hétre be kellett zárnunk. A vírus alatti időszak jó alkalom volt, hogy minden terem el tudjon készülni.

Fotó: Muszi Vivien

Mi volt a fő koncepció a terek kialakításánál?
Próbáltam a piaci igényekhez alakítani az elképzeléseimet. Már a korábbi helyen is volt egy sötét szobánk, mindenképp szerettem volna ezt a vonalat továbbvinni. Nagyon szerettem volna egy fehér, csajos szobát, ami a maga romantikus hangulatával rengeteg típusú fotózásra, eseményre használható. Így született meg az Agora terem. Az ingatlanban maradt bútorok egy része a neo-reneszánsz korból származik, az épület pedig 1874-ben épült. Kézenfekvő volt az ötlet, hogy legyen egy Múzeum-terem, ahol egy kicsit a múltat és a jelent szerettem volna ötvözni. A fürdőszoba kialakítása is lényeges szempont volt, próbáltam az eredeti csempét is meghagyni és belekombinálni a dizájnba.

Fotó: Muszi Vivien

A különleges terek mellett, több tervező showroomja is megtalálható. Kikkel dolgozol együtt?
Molnár Zsófival a Sophie Molnar Design megálmodójával és a Bohi Cecivel régre nyúlik vissza a kapcsolatom. Az előző években is több helyen megfordultunk együtt. Folyamatosan jönnek-mennek a tervezők, jelenleg Sophie Molnar Design, Silph Serata, Millaas Fashion, Monik, DiN`ART, Cicée by Borhi Cecília, Kico Design és az én munkáival találkozhat az, aki ellátogat hozzánk.

Fotó: Muszi Vivien

Könnyű kezelni egyszerre a divattervezést és a stúdió menedzselését?
Korábban működött a kettő, de mióta átköltöztünk és jött a felújítás, hét hónapig fel se vettem rendelést. Egyszerre nem működött a két dolog, mostanra jutottam el oda, hogy mindkét irányra tudjak fókuszálni

Mik a jövőbeli tervek?
Nagyon sok tervem van, szeretném, ha a jövőben minél többen megismernék a stúdiót. Ha a lehetőségek is engedik, rengeteg rendezvénnyel szeretnénk a vendégeknek készülni. Még több tervezőt akarok felkarolni, és nem titkolt célom, hogy a későbbiekben több iskolával működjek együtt és gyakornoki programot biztosítani a divatot az ott tanuló diákoknak.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)