Várnak a svéd karácsonyi finomságok

2014. november 21.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Két karácsonyfadísz vásárlása közben érdemes megpihenned az IKEA áruházak étterem részlegén is, ahol megannyi mennyei svéd finomsággal melengetheted a szívedet. Most mutatunk két svéd különlegességet, amit akár otthon is könnyen el tudsz készíteni. Mi is kipróbáltuk és nem bírtunk velük betelni!

Svéd húsgolyók áfonyával, mártással és főtt burgonyával (5 főre)
Hozzávalók a húsgolyókhoz: 450 g darált marhahús, 450 g darált sertéshús, 100 g zsemlemorzsa, 2 tojás, 1 fej hagyma, 1-2 evőkanál mustár, szerecsendió. só, bors a mártáshoz: 100 g vaj, 100 g búzaliszt, 4 dl alaplé, 2,5 dl tejszín, 2-3 evőkanál szójaszósz, 1 csomag petrezselyem, só, bors a vörösáfonya-lekvárhoz: 2 dl vörösáfonya-lekvár, 100 g aszalt vörösáfonya, 1,5 dl almalé
A burgonyához: 7 db közepes burgonya, 1 csomag petrezselyem, só, bors
Így készítsd el:
A húsgombócokhoz a hagymát vágd apróra, kevés olajon futtasd meg, majd egy tálban keverd hozzá a mustárt. Add hozzá a kétféle húst is, a sót, borsot, szerecsendiót, zsemlemorzsát és a tojásokat is, és gyúrd jól össze. Formázz belőle gombócokat, majd süsd körbe vaj illetve olaj keverékén. A mártáshoz a vajat egy lábasban olvaszd meg, öntsd hozzá a lisztet és gyengéden pirítsd meg, vigyázva, meg ne égjen. Ezután jöhet az alaplé, add hozzá a szójaszószt, forrald össze kb. negyed óráig. Végül add hozzá tejszínt, és még főzd pár percig. Sózd, borsozd, ha szükséges és a tűzről levéve apróra vágott petrezselyemzölddel is gazdagíthatod. A vörösáfonyát a lekvárral és az almalével forrald össze, majd tálald a húsgombócokhoz. Közben a burgonyát hámozd meg, vágd nagyobb kockákra. Miután sós vízben kifőzted, szűrd le és petrezselyemmel meghintve tálald ezt is a húsgolyók mellé.



Lazacderék tejszínes rakott burgonyával (5 főre)
Hozzávalók: a lazachoz: 5 szelet lazac, só, bors, vaj, olívaolaj
A burgonyához: 7 közepes burgonya 2 gerezd fokhagyma, 100 g reszelt sajt, 300 g tejszín, 100 ml tej, só, bors, szerecsendió
Így készítsd el:

A burgonyát hámozd meg, szeleteld fel nagyon vékonyra. Egy tűzálló edénybe vagy mélyebb tepsibe, amelyet alaposan kivajaztál, rakd bele a burgonyaszeleteket, melyek közé a zúzott fokhagyma és a reszelt sajt keverékét, sót és borsot kell hintened. Ha megvagy, locsold meg a tej és tejszín keverékével, és szórd a maradék sajtot a tetejére. Süsd 180 fokra előmelegített sütőben kb. 50-60 percig, amíg a burgonya megpuhul és beszívja az összes folyadékot. Ha nagyon pirul a teteje, fóliával takard be. Tálalás előtt 8-10 percet hagyd pihenni.



A lepikkelyezett, kiszálkázott lazacot vágd szeletekre. Minden oldalát kend meg olívaolajjal, sózd, borsozd, süsd kevés olívaolajon bőrével lefelé, amíg a bőre megpirul, ez nem több 3-4 percnél. Ekkor a két oldalát és a tetejét is pirítsd meg, esetleg kevés vajat is dobhatsz a serpenyőbe. Pihentesd pár percig és már tálalhatod is.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Akkorát nőttek Katalin hercegné gyerekei, hogy hirtelen rájuk se ismertünk

Akkorát nőttek Katalin hercegné gyerekei, hogy hirtelen rájuk se ismertünk

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)