35 perc alatt kész a nyár legjobb sütije: málnás-citromos szelet

2018. május 5.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Tudjuk, igen egy kicsit előszaladtunk, hiszen nem is olyan régen máris egy epres recepttel álltunk elő, most pedig máris a málna felé kacsintgatunk, holott még egyik gyümölcsnek sem jött el a szezonja, viszont mindkettőé egyre jobban közeledik. Már pedig melyik két másik gyümölcs ígérné a málnánál és az epernél a nyár beköszöntét. Fontos, hogy mire megérkezik az igazi szezonjuk, már felvértezd magad, hogy mit is szeretnél készíteni belőlük idén. Ezt a receptet tuti, hogy fel fogod venni a kívánságlistádra!

Hozzávalók kb. 25 szelethez: A tésztához: 12 evőkanál olvasztott vaj, 10 dkg cukor, 20 dkg liszt A krémhez: 3 tojás, 20 dkg cukor, 3 evőkanál liszt, 3 evőkanál citromlé, 10 dkg málna

A díszítéshez: porcukor, citromszelet, málna, menta

Így készítsd el:

1. Melegítsd elő a sütőt 180 °C-ra, és bélelj ki egy 27x27 cm-es formát sütőpapírral. A vajat keverd habosra a cukorral, majd add hozzá a lisztet és keverd simára. Simítsd a tésztát a tepsibe, és süsd 15 percig.

2. Keverd a tojást simára a cukorral, add hozzá a lisztet, a citromlevet és a gyümölcsöt. Kend rá a krémet az elősütött tésztára és még 20 percre tedd be a sütőbe. Hagyd kihűlni.

3. Tálalás előtt szórd meg porcukorral. Díszítsd egy-egy fél szelet citrommal, mentalevéllel és málnával.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Azahriah után újabb magyar előadó lépett fel háromszor a Puskás Arénában!

Azahriah után újabb magyar előadó lépett fel háromszor a Puskás Arénában!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Te tudod, melyik nyári arcápolási rutin a legmegfelelőbb a bőrtípusodnak? - Mutatjuk! (x)

Te tudod, melyik nyári arcápolási rutin a legmegfelelőbb a bőrtípusodnak? - Mutatjuk! (x)

Fontos! Ezt a 3 dolgot semmiképp ne hagyd otthon, ha nyaralni mész! (x)

Fontos! Ezt a 3 dolgot semmiképp ne hagyd otthon, ha nyaralni mész! (x)

Ha ezt a terméket választod, nem kell többet a sötét karikák miatt aggódnod (x)

Ha ezt a terméket választod, nem kell többet a sötét karikák miatt aggódnod (x)

Tegyél jót a gyerekeknek egy ingyenes szavazattal: most 2,5 millió forintot kaphatnak! (x)

Tegyél jót a gyerekeknek egy ingyenes szavazattal: most 2,5 millió forintot kaphatnak! (x)