Budapesten is a növényi alapú élelmiszerekről beszélnek

2021. október 28.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Nestlé, az IKEA, a Danone és az Unilever részvételével tartják meg november 4-én Magyarország első Plant-Powered Perspectives konferenciáját. A Magyar Vegán Egyesület, a VeganFriday és az Ébredő Bolygó Alapítvány szervezésében Lengyelország és Csehország után hazánkban is megrendezésre kerül a nagyszabású esemény.

November 4-én Budapesten, a MagNet Közösségi Házban kerül megrendezésre az egyedülálló növényi alapú élelmiszeripari konferencia, amely a növényi alapú trend követésére, előre mozdítására, színesítésére fókuszál az üzleti szektor érintett szegmenseiben. A rendezvény célja, hogy a magyarországi élelmiszeripar kapcsolódó iparágai számára szakmai tájékoztatást nyújtson a hagyományos, húsalapú étrendet kihívó irányzatokkal – mint például a flexitáriánus, vegetáriánus és vegán – és az újító termékek, húshelyettesítők és növényi alapú fehérjék dinamikus terjeszkedésével kapcsolatban.

A konferenciára elsősorban élelmiszertermelőket, alternatívákat kereső tejipari és húsipari képviselőket, élelmiszeripari és élelmiszertechnológiai startupokat, az FMCG, a HoReCa és a kiskereskedelmi piac képviselőit, élelmiszeripari befektetőket és a legújabb táplálkozási tredeket figyelemmel követőket várják. Az online és a helyszíni résztvevők hét témában összesen tizenhat előadót hallgathatnak meg, emellett négy szakmai kerekasztal beszélgetésbe kapcsolódhatnak be.

Az előadások és kerekasztal beszélgetések számos különböző szempontból mutatják majd be a növényalapú táplálkozási trendeket. Szó esik majd a veganizmus és a növényi alapú élelmiszerek térhódításáról, a területen zajló innovációról, de az előadók körbejárták a növényi termékeket táplálkozástudományi, branding és vendéglátóipari szemmel is. Az élelmiszeripari kis és nagyvállalatok lehetőségei mellett a kereskedelmi és befektetői perspektívákról, valamint a táplálék-kiegészítők piacának helyzetéről is tájékozódhatnak a Plant-Powered Perspectives konferencia résztvevői.

A Plant-Powered Perspectives konferencia a magyarországi érvényesülésen túl a növényi alapú élelmiszerekkel kapcsolatos nemzetközi trendek bemutatására is hangsúlyt fektet. Az amerikai sztárséf és televíziós műsorvezető, Miyoko Schinner, a Miyoko's Kitchen alapítója a tejtermék-alternatívák világszinten való terjedésével kapcsolatban osztja meg a tapasztalatait. A hazai viszonylatokba, lehetőségekbe a magyar vegán piac legjelentősebb szereplői mellett az állati eredetű termékekről növényi alternatívák gyártására is áttért Pápai Hús és a Danone képviselői is betekintést nyújtanak, a nagyvállalatok érintettségéről pedig a Nestlé Professional, az Unilever és az IKEA szakemberei beszélnek majd.

A rendezvény házigazdája Puskás-Dallos Péter előadóművész, műsorvezető lesz, Galavits Patrik, a Forbes Magyarország újságírója pedig szakmai moderátorként járul hozzá az esemény lebonyolításához. Az esemény támogatói a Nestlé és a MagNet Magyar Közösségi Bank.

További információkat az érdeklődők az esemény honlapján és Facebook-oldalán kaphatnak.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Az otthoni szőrtelenítés új szintre lépett

Az otthoni szőrtelenítés új szintre lépett

Támogatott Tartalom

Home office, edzés, fesztiválok? Ezért érdemes már most odafigyelned az ízületeidre

Home office, edzés, fesztiválok? Ezért érdemes már most odafigyelned az ízületeidre

Támogatott Tartalom

A Crush-effektus: miért szorongunk, ha valaki igazán megtetszik?

A Crush-effektus: miért szorongunk, ha valaki igazán megtetszik?

Támogatott Tartalom

Ezért segít az előre tervezett pihenés a mindennapi stresszkezelésben

Ezért segít az előre tervezett pihenés a mindennapi stresszkezelésben

Támogatott Tartalom