Marton Adri isteni epres-rozmaringos francia galette-jét így készítheted el

2020. április 16.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ti szavaztátok meg, hogy a két recept közül Marton Adrienn melyiket készítse el veletek közösen Instagram Live-ban, így esett a választás végül erre a rendkívül finom, könnyű és gyorsan elkészíthető francia desszertre.

Marton Adri isteni epres-rozmaringos francia galette-jét így készítheted el
Fotó: Marton Adrienne

A cikk végén pedig visszanézhetitek az élő sütést is, amiben végig követhetitek, hogy Adri hogyan készíti el ezt a sütit.

Epres-rozmaringos francia galette

A hozzávalók a következők:

Így készítsd el:

Morzsold a lisztbe a hideg vajat, majd add hozzá a tejfölt, a kevés jeges vizet és ízlés szerint egy csipet sót. Ezután gyúrd össze a tésztát és pihentesd a hűtőben harminc percet.

Felhevített serpenyőben keverd össze az apróra vágott epret, cukrot, citrom levét, eperlekvárt, és addig forrald, amíg a friss eper elkezd összeesni. Ekkor dobj hozzá egy rozmaring szálat és hagyd, hogy összeérjenek az ízek. Amikor lehűlt, akkor töltheted is a tésztába.

Hajtsd be óvatosan a tészta széleit. Keverj egy tojássárgáját és kend be vele a széleit. Süsd gőzsütőben 200 fokon 35 perc alatt készre.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Megválasztották 2026 színét, és azon túl, hogy gyönyörű, nagyon fontos üzenete van

Megválasztották 2026 színét, és azon túl, hogy gyönyörű, nagyon fontos üzenete van

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)