Bevallják a nők a párjuknak, hogy maszturbálnak?

2020. június 6.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Elvégeztünk egy kutatást az olvasóink között - amelyet név nélkül küldhettek be a kitöltők - a nők maszturbációs szokásaival kapcsolatban. Közel 700 nő válaszait elemeztük, amelynek eredményeit egy cikksorozat formájában mutatjuk be nektek.

Bevallják a nők a párjuknak, hogy maszturbálnak?
Fotó: Shutterstock

A 700 kiltöltőnk közül 610-en voltak olyanok, akik végeznek önkielégítést. A kutatásunk e fázisában nem csak a nő egyéni maszturbációs szükségleteit mutatjuk be, hanem arra is kitérünk, hogy a nők adott esetben párjukkal is maszturbálnak.

Előfordult már, hogy párod előtt maszturbáltál?

Erre a kérdésre igen vegyes válaszokat kaptunk, azonban az tisztán látható, hogy a 610 ember közül a fele maszturbált már párja jelenlétében, vagy párjával.

A kitöltők 52 százaléka még sosem maszturbált a párja előtt, 25 százalékuk arról számolt be, hogy előfordult, de nem csinálnak belőle rendszert. 10 százalékuk már többször is végzett önkielégítést partnere előtt, 13 százalékuk pedig közösen is maszturbált már párjával. Kutatásunk alapján leggyakrabban a 19-24 év közötti nők voltak azok, akik párjukkal együtt is végeznek önkielégítést. A 18 év alattiak 60 százaléka viszont még sosem csinált ilyesmit a párja előtt.

A párodnak bevallod/bevallanád, hogy maszturbálsz?

Mint az a grafikonon is látszik, a nők nagyrésze (78 százaléka) bevallja, vagy bevallaná párjának, hogy szokott önkielégítést végezni.

Jellemzően azok nem mondanák el párjuknak, hogy szokták kényeztetni magukat, akik hetente többször végeznek önkielégítést. Akik pedig ritkábban, azok javarészt "bevallanák", hogy űzik ezt a tevékenységet.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Mindegyik nőt be lehet sorolni az öt archetípus egyikébe, te melyikhez tartozol?

glamour plusz ikon Mindegyik nőt be lehet sorolni az öt archetípus egyikébe, te melyikhez tartozol?

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Az önismeret másik formája – ezért különleges és hasznos a mensi-ciklusnapló (x)

Az önismeret másik formája – ezért különleges és hasznos a mensi-ciklusnapló (x)