Boldog párkapcsolat? Ezen az apró dolgon múlik

2021.június.18.

Nem számít, hogy üzleti vagy családi, netán romantikus kapcsolatban állunk valakivel, mindegyik esetben ugyanazt várjuk el a másik féltől: rendszeres elismerést. Meglehet, elsőre őrültségnek hangzik, de nagyon sok párkapcsolat neheztelései, beleértve az állandó feszültséget és a veszekedést, ehhez a ponthoz vezethetők vissza. Alapvetően az a probléma, hogy nem érezzük magunkat teljesnek, sem kiegyensúlyozottnak addig, míg meg nem kapjuk meg a nekünk járó elismerést.

párkapcsolat, szerelem, boldog párkapcsolat, jó párkapcsolat
párkapcsolat, szerelem, boldog párkapcsolat, jó párkapcsolat

Rengeteg olyan párkapcsolat van, amiben a felek nem hallgatják meg a másikat, és valamiben nem értenek egyet. Csakúgy, mint számos ember, ők is azért küzdenek, hogy nyerjenek, és nem pedig azért, hogy megértsék a társukat. Mikor az egyik személy végre rátér a véleménye kifejtésére, a másik minden előjel nélkül közbevág, elkezdi darálni a saját meglátásait, mielőtt még a partnere befejezhette volna a mondanivalóját. Ismerős, igaz?

Ennek a következménye nem feltétlenül egy kiadós vitapárbaj, azonban biztos, hogy a két fél a veszekedést követően nem reagál majd egymás érzéseire, megszűnik közöttük a korábbi tisztelet. És bizony, ha ezen a dinamikán nem változtattok, a kapcsolat megromlik.

Az sem meglepő, hogy azok a párok, akik adnak egymás elismerésére, hajlamosabbak hálát adni, valamint elnézést kérni. Ez is bizonyítja, hogy egy boldogabb, kiegyensúlyozott kapcsolat egyik alapja az elismerés.

Gondold csak át: melyik éri meg jobban - olyasvalakiért harcolni, aki minden alkalommal felemeli a hangját, ha elrontasz valamit, vagy olyanért, aki a megfelelő időben rendszeresen meg is dicsér?

Sokszor, azokat az egyszerű dolgokat, amiket a párkapcsolatod fejlődéséért teszel, a legnehezebb alkalmazni gyakorlatban. Ez azért van, mert ezek a dolgok előhozzák a gyengeségeidet. Minél jobban megnyílsz a másik előtt és minél többször ismered el a párod sikereit, annál élettel teltebb lesz a kapcsolatod.

Ez is érdekelhet

„Munka vagy család?” - Választás, ami elé főként a nőket állítják

„Munka vagy család?” - Választás, ami elé főként a nőket állítják

GLAMOUR Horoszkóp

Ma ne dőlj be a külsőségeknek - Napi horoszkóp: július 30.

Ma ne dőlj be a külsőségeknek - Napi horoszkóp: július 30.

Sztárhírek

5 dolog, amivel Katalin hercegné formában tartja magát

5 dolog, amivel Katalin hercegné formában tartja magát