„Segítség! Egyszerre két embert szeretek”

2009. február 19.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Lehetséges egyszerre két embert szeretni? Egy amerikai antropológus, Helen Fischer, aki a kérdés biokémiai vonatkozását vizsgálja meg van róla győződve, hogy igen. Ugyanis a romantikus szerelemben (különböző szenvedélyek együttese, eksztázis, a másik jelenlétének szükségessége) olyan vegyületek irányítanak bennünket, mint a tesztoszteron és a dopamin. Az elsőtől - ami egy hormon - függ a szexuális vágy, a másodiktól az az igény, hogy megismételjünk élvezetes tapasztalatokat.

A poliamoria látezik, azaz vannak, akik egyszerre két embert szeretnek
A poliamoria látezik, azaz vannak, akik egyszerre két embert szeretnek
Fotó: Shutterstock

A hosszú távú együttlétben szerepet kap még az oxitocin (nőknél), és a vasopressin (férfiaknál), a kiegyensúlyozottság és a megnyugvás hormonjai. Általában (kulturális beidegződések eredményeként is) ez az összekapcsolódás a romantikus szerelmek sajátja. Idáig tart az elmélet. Az életben azonban ezek az érzületek kiváltódhatnak egyidejűleg két ember iránt is. És egyszer csak "kettéosztva" találjuk magunkat.

Túl a látszaton

Két embert szeretni izgalmasnak tűnhet, de majdnem mindig fájdalmas és fenntarthatatlan. A hormonális működéseken túl fontos látni a helyzet aspektusát is: a kettős szerelmek majdnem mindig a határait feszegetik az egyik vagy mindkét kapcsolatnak, és kielégítetlen szükségletek meglétét jelzik.

Időskorban is fantasztikus lehet a szex, méghozzá így

Időskorban is fantasztikus lehet a szex, méghozzá így

Mi a megoldás?

Két szerelmet egyidejűleg megélni segíthet abban, hogy felfedezzük saját valós érzelmi szükségleteinket. Aki kettős szerelemben találja magát, azt kockáztatja, hogy megsebzi a másikat, de gyakran önmagát is. A legnagyobb hiba, hogy azt hisszük, mindenképp vesztesek vagyunk. Ellenkezőleg: ez a legjobb alkalom, hogy újra megtaláljuk önmagunkat, és megfogalmazzuk, mire is van igazán szükségünk.

Hogyan tovább?

Meg kell állnunk, és el kell fogadnunk saját félelmeinket. Rákényszeríteni magunkat arra hogy felismerjük a saját szükségleteinket és odafigyeljünk rájuk. Ezeknek a felismeréseknek a fényében tudunk végül dönteni.

A végső forgatókönyv?

Sokféle lehet, de a leggyakoribb az, hogy mindkét viszony megszűnik és a felek továbblépnek. Ritkák az olyan szerelmi háromszögek, amelyek egy életen át tartanak.

Még olvasnál a szerelmi életről?

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Kiderült az igazság Chappell Roan botrányt okozó szettjéről, nem is volt annyira meztelen az énekesnő

Kiderült az igazság Chappell Roan botrányt okozó szettjéről, nem is volt annyira meztelen az énekesnő

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Személyiségtípusok, akik rosszabbul bírják a feszültséget – vajon te köztük vagy? (x)

Személyiségtípusok, akik rosszabbul bírják a feszültséget – vajon te köztük vagy? (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

Ezért van több alvásra szüksége a nőknek (x)

Ezért van több alvásra szüksége a nőknek (x)