Az egyenlőség fontos a tárgyalóteremben és a hálószobában egyaránt - Augusztus 8. a női orgazmus világnapja
Ma, augusztus 8-án esedékes a női orgazmus világnapja. Az ünnepnap ötlete Dél-Amerikából ered: 2007-ben az Északkelet-Brazíliában található Esperantina tanácsnoka, Arimateo Dantas akarta a kezdeményezéssel biztatni a helyi férjeket, hogy elégítsék ki feleségeiket. Egyben azt is bevallotta, hogy neki magának is törlesztenie kell a „szexuális adósságát” saját felesége felé. A kötelezettséget állítólag helyhatósági törvénybe is iktatták. Arról nem szól a fáma, hogy miként kényszerítik ki a betartását, az akció mindenesetre fő célját: a női orgazmusról, a női testről és a szexedukáció fontosságáról való tudatosságnövelést elérte – olyannyira, hogy a határon túl is elterjedt, és mára számos országban megünneplik a női orgazmus világnapját.
Ezeket láttad már?
Nálunk is indokolt lenne. Hogy miért? Néhány éve szerkesztettem Magyarország akkor még egyetlen aktív feminista honlapját, amikor egy olvasónktól emlékezetes levelet kaptam. Egészen addig abban a tévhitben éltem, hogy napjainkra a nők legalább már a szexben kiharcolták az egyenlőséget. Abszurdnak hatott a „dőlj hátra, hunyd le a szemed és gondolj Hunniára” megközelítés (ez egy transzparens volt a 2012-es Nők Lázadása tüntetésen). A második házasságában élő háromgyermekes anyuka viszont azt írta: sosem volt még orgazmusa.
Némi kutakodás és kérdezősködés után kiderült: ő nem egy ritka kivétel. Akkor rá kellett jönnöm, hogy 21. század ide vagy oda, a női kielégületlenség még egy továbbra is velünk élő probléma, amivel foglalkoznunk kell. Lux Elvira 1982-es kiadású Női szerepek című könyvében ugyan azt olvastam, hogy a szerelmes nő számára a vágyott férfival való „összeolvadás gyönyöre” többet ér „a legviharosabb orgazmusnál is”, de – akkor huszonkét éves, és férfi párjába szerelmes nőként – erősen kételkedtem ebben. Maga a levél is azt tanúsította: a nők ma már nem érik be ennyivel – és ne is érjék!
A világnapot kezdeményező Dantas nem mást ismert fel, mint (a nemek közti bérszakadék - gender wage gap - mintájára) a nemek közti orgazmusszakadék (orgasm gap) jelenségét. Ezt a kifejezést a Floridai Egyetem professzora, Dr. Laurie Mintz találta ki, aki a probléma megoldása érdekében könyvet is írt a klitorisztudatosság („cliteracy”) fontosságáról. Minden oka megvolt rá: egy, az Archives of Sexual Behaviour című folyóiratban 2017-ben megjelent nagymintás felmérés szerint az USA-ban élő heteroszexuális emberek közül a férfiak 95, a nőknek viszont csak 65 százaléka él át szex közben rendszeresen orgazmust. (Mintz 2019-es TED-beszédében még rosszabb, 91 vs. 36 százalékos eredményt említ egy másik kutatás kapcsán.) A leszbikus nők 86 százalékos sikerről számoltak be, ez is azt támasztja alá, hogy a csikló felé érdemes keresni a megoldást. Az eredmények szerint növelte továbbá a rendszeres orgazmus esélyét nőknél többek közt a párkapcsolattal való általános elégedettség, a nyílt kommunikáció a szexről, illetve szex közben, a fantáziák kiélése, a csókolózás, és a nemiszerv kézzel vagy nyelvvel történő izgatása.
Az elmúlt évtizedekben azért sikerült megérteni, hogy a nők túlnyomó többségét nem elégíti ki az „előjáték” nélküli (ez önmagában egy problémás kifejezés, mert a behatolást állítja be az „igazi” szexnek), vagy minimális előjáték utáni párperces mechanikus reszelés. (Noha találkoztam már olyan középkorú nővel, aki élete során olyannyira adaptálódott ehhez a macsó tempóhoz, hogy elmondása szerint bármilyen gyengédség kimondottan idegesíti, és ő tényleg egyből durr bele igényli. De ez mindennaposnak nem mondható.) Shere Hite hetvenes évekbeli (szintén amerikai) nő válaszadói még csak 30 százalékban állították, hogy partnerrel rendszeresen eljutnak az orgazmusig – ehhez képest a mai 65 százalék jelentősen jobb arány. A szexuálszociológus eredményeit a Hite-riport a nők szexuális életéről című, magyarul is megjelent, terjedelmes könyvében összegezte.
A Hite-nak küldött válaszok arra mutatnak rá, hogy a hetvenes években (nem sokkal vagyunk a szexuális forradalom kirobbanása után) még számos tabu kötődött az orgazmushoz. Az csak egy része volt a problémának, hogy a csikló kevesebb szerepet kapott a heteroszexuális aktusokban. A válaszadók egy része azért nem mert a partnerétől klitorális izgatást kérni, nehogy látens leszbikusnak nézzék (!) – másik részük azért, nehogy a férfi úgy érezze, hogy „ő”, azaz a pénisze, már nem is elég. Hozzáadódott a problémához, hogy sok nő, még ha el is tudott volna élvezni, nem mert: félt attól, hogy az orgazmus közben megváltozó arckifejezése és/vagy kiadott hangja taszító lesz a partner számára.
A pornó időközbeni elterjedése (Hite adatgyűjtésekor ez még nem volt számottevő), ha nem is segített ez utóbbi a problémán, legalább átbillentette a ló másik oldalára: szinte elvárássá vált, hogy a nő az aktus teljes hossza alatt hangosan nyögjön, lihegjen, sikoltozzon. A szexuális „forradalom” végül nem segített: a szexuális „tisztaság” elvárását a szexuális elérhetőség és a gombnyomásra elélvezés nyomasztó elvárásával helyettesítette a nők számára. Innen ered az orgazmus színlelése: Mintz szerint ezt a heteroszexuális nők mintegy 70 százaléka tette már élete során, mert a kudarcért magukat hibáztatják.
Az iskolai szexedukáció során – már akinek egyáltalán volt benne része – mit hallhattunk a női orgazmusról? Legfeljebb annyit, hogy nem olyan automatikus, mint a férfiaké, és (nesze semmi, fogd meg jól) „meg kell tanulni”. Nem, e logika szerint nem a férfinak kell megtanulni, hogyan elégítse ki a nőt (az iskolai szexedukáció, ha van egyáltalán, mindig heteronormatív, és a jövőben végképp az lesz), hanem a nőnek kell megismernie a saját testét és kommunikálnia a partnere felé a vágyait. Ezek egyébként fontos dolgok, de nem mindegy, hogy egyenlően oszlik-e meg a felelősség mindkét fél élvezetéért, vagy egyedül a nőre hárul. Idekapcsolódó káros nemi sztereotípia, hogy a férfi (lelkileg és szexuálisan is) „egyszerű”, a nő meg „bonyolult” - ezzel aztán annyiban is lehet hagyni a dolgot. Sokszor a nő/fiatal lány maga adja fel, mert „defektesnek” érzi magát. Holott a klitorisz működése nem atomfizika, és az sem igaz, hogy a női orgazmus feltétlenül mindenféle bonyolult érzelmi feltételhez kötött: maszturbáció során még Hite hetvenes évekbeli válaszadói is közel 100 százalékban rendszeresen elélveztek.
A nő helye a nemi életben tükörképe a társadalom egészében elfoglalt helyének
– szögezte le Hite 1976-ban. Mintz szerint is az orgazmusszakadék nem biológiai, hanem társadalmi eredetű probléma. Ahogyan ő fogalmaz, kultúránk túlértékeli a férfiak legmegbízhatóbb útját a szexuális élvezethez: a pénisszel vaginába behatolást, és alulértékeli a nők legmegbízhatóbb útját a szexuális élvezethez: a csikló izgatását. Pedig maszturbáció során a nők 99 százaléka ezt teszi, és, akárcsak a férfiak, átlagosan négy perc alatt jutnak el így az orgazmushoz.
A szexedukátor arra is felhívja a figyelmet, hogy a szexualitás kölcsönösségen alapuló szemlélete a férfiakat is megszabadítja a teljesítménykényszertől, az ezzel kapcsolatos szorongástól. Kulcsfontosságú üzenete: az egyenlőség fontos a tárgyalóteremben és a hálószobában egyaránt.
Szerző: Antoni Rita
