Szex megcsalás után? Így változhat meg

2021. június 30.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Bár sokan vélik úgy, hogy a szexuális együttlétekhez nem feltétlenül szükséges érzelmi töltet, ha egy párról van szó, szinte teljesen kizárt ez a feltételezés. A szex több szempontból is bensőséges, és egy jól működő párkapcsolat elengedhetetlen része. Na de mi történik akkor, ha egyikőtök félrelép? Annyi biztos, hogy a megcsalást nehéz elfelejteni, mi több, ha valóban közösen képzelitek el a jövőtöket, komolyan beszélnetek kell róla. Ami biztos, hogy a történtek a szexuális együttléteitekre is kihatnak, annak érdekében pedig, hogy tudd, mire számíthatsz, fontos tisztázni az érzéseiteket.

Szex megcsalás után? Így változhat meg
Fotó: Montázs: Glamour
HIRDETÉS

Megcsalás alatt az emberek többsége azt érti, hogy az egyik vagy mindkét fél szexuálisan hűtlen volt a másikhoz. Vannak azonban, akik úgy ítélik meg, hogy a maszturbálás, a pornónézés vagy a mással való flörtölés is megcsalásnak számít. Fontos lenne tehát, hogy még a kapcsolatotok elején tisztázzátok egymás határait. Ha ez nem történik meg, könnyen félreérthetitek egymást, és utólag már kényesebb arról beszélni, hogy ki mit ítél meg hűtlenségként.

Mielőtt újra közelednétek egymáshoz, és a szex is ismét szóba jönne, mindenképpen beszéljetek arról, hogy a hűtlenség hogyan hatott a kettőtök egymás iránti érzéseire. Ez egyáltalán nem lesz könnyű, de mégsem hagyhatjátok figyelmen kívül, hiszen függetlenül attól, hogy egyikőtök lépett félre vagy mindketten, egyéjszakás kalandról vagy tartós viszonyról volt szó, a kettőtök szexuális életére biztosan kihat.

Noha nem mindenkire igaz, sok párnak aktívabb lesz a szexuális élete egy megcsalás után. Ez a szexuális hiperaktivitás legtöbbször bűntudatból ered, mivel a hűtlen fél a szex iránti lelkesedésén keresztül próbálja bizonyítani a kapcsolat iránti elkötelezettségét. Persze ez fordítva is történhet: lehet, hogy a megcsalt fél kezdeményezi gyakrabban a szexet, mert úgy érzi, nem adott eleget a partnerének, aki ezáltal az ő hibájából lett hűtlen. Ha bármelyik eset is bekövetkezik, a szex legfőképp egy eszköz lesz a bűntudattól való megszabaduláshoz.

Megtörténhet az is, hogy a megcsalás csökkenti a szexuális együttlétek gyakoriságát, mivel a megcsalt személy megalázva érzi magát. Hasonlóképpen az eltévelyedett fél is érezheti úgy, hogy kevésbé akarja kezdeményezni a szexet, mivel bűntudata van, vagy rosszabb esetben épp ellenkezőleg, nem érzi magát bűnösnek a történtek miatt. A szex hiánya vagy az együttlétek számának csökkenése így gyakran a büntetés eszközévé válik, ami viszont hosszú távon rendkívül káros. Sőt, érdemes szem előtt tartanod, hogy a szex bármilyen más eszközként való használata sem képes megerősíteni egy már meginogott párkapcsolatot.

Ha tehát a te párkapcsolatodban is történt megcsalás, az első és legfontosabb dolog az, hogy beszéljetek róla. Mondjátok el a másiknak, hogy mi vezethetett idáig, és hogyan éreztek most egymás iránt. A harag természetes, de ha úgy döntetek, hogy együtt szeretnétek tervezni a jövőtöket, akkor képesek lehettek helyrehozni a kapcsolatotokat. Az viszont biztos, hogy a bizalom újbóli felépítéséhez és az igazán őszinte, érzelmes és élvezetes szexuális együttlétekhez időre és türelemre lesz szükségetek.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

Cseréld le Cupidót a ChatGPT-re! Így használd a mesterséges intelligenciát, ha szeretnéd felpezsdíteni a szerelmi életed

glamour plusz ikon Cseréld le Cupidót a ChatGPT-re! Így használd a mesterséges intelligenciát, ha szeretnéd felpezsdíteni a szerelmi életed

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Mi folyik itt? Borvidéki kalandjairól mesél Turai Barna és Linczényi Márkó - VIDEÓ (x)

Mi folyik itt? Borvidéki kalandjairól mesél Turai Barna és Linczényi Márkó - VIDEÓ (x)

Fájdalmas együttlét - mutatjuk, mi állhat a háttérben (x)

Fájdalmas együttlét - mutatjuk, mi állhat a háttérben (x)

Ezért őrül meg most mindenki az Etele Plázáért: nézd meg, mi vár rád! (x)

Ezért őrül meg most mindenki az Etele Plázáért: nézd meg, mi vár rád! (x)

Ezt neked is látnod kell: itt a Kazar új őszi-téli kollekciója (x)

Ezt neked is látnod kell: itt a Kazar új őszi-téli kollekciója (x)