A mellrák gyógyítható: Ezzel az egyszerű teszttel időben észreveheted, ha baj van

2019.február.12.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Mindegy, hogy kicsi vagy nagy, alma- vagy körteformájú, a melled fontos része a testednek: eldöntheti, milyen ruhák állnak jól, és azt is, hogyan viszonyulsz a megjelenésedhez, formáját és méretét pedig akár meg is változtathatod. Azonban kebleid potenciális veszélyforrást is jelenthetnek, ha nem figyelsz oda.

A mellrák gyógyítható: Ezzel az egyszerű teszttel időben észreveheted, ha baj van
Fotó: Shutterstock

A rák az egyik olyan szó, amit sem kimondani, sem leírni nem szeretünk. Ez érthető is, ugyanakkor attól, hogy homokba dugjuk a fejünket, a betegség még nem fog megszűnni. Az orvosok nem győzik hangsúlyozni, milyen fontos, hogy odafigyeljünk az egészségünkre és időben észrevegyünk minden testünkkel kapcsolatos gyanús jelet. Cikkünkhöz Gerencsér Zsolt belgógyász, klinikai onkológust hívtuk segítségül.

Hogyan ellenőrizzük?

Az idejében fölismert emlőrák jó eséllyel gyógyítható, az I-es stádiumban fölfedezett rosszindulatú elváltozás ötéves túélési aránya csaknem 100%-os. Ezek nagyon jó prognózisok, ezért is rettenetesen fontos, hogy a daganat a lehető legkoraibb stádiumban fölismerhető legyen. Gerencsér doktor kiemeli a havonkénti önvizsgálat fontosságát, hozzátéve azt is, hogy mindenekelőtt el kell sajátítani a helyes önvizsgálati technikát, alaposan megismerni a saját mellünket, tudni, hol kell vizsgálni, milyen elváltozásokra kell odafigyelni. Vagyis: a helyes technikát orvostól tanuljuk meg, és kérdezzünk bátran, hiszen az életünk is múlhat rajta.

Szörnyű, de ezek miatt fájhat a hasad szex után

Szörnyű, de ezek miatt fájhat a hasad szex után

Az onkológus fiatalabb korban az emlőultrahangot is ajánlja, hiszen a fiatalabb, tömöttebb állományű emlő esetében jobban használható, mint a mammográfia, ráadásul sugárterhelést sem kell közben elszenvednünk, ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy önmagában szűrésre nem alkalmas, ezért a havonkénit önellenőrzés és a szakorvosi fizikális vizsgálat is ugyanolyan fontos. A mammográfia, amely szűrési célra középkortól kezdve a legalkalmasabb kétévente egyszer ajánlott a 45-65 év közötti nők esetében. Ha valakinek magasabb a rizikója az átlagnál, akkor fiatalabb korban, illetve gyakrabban is érdemes lehet mammográfiával, illetve egyidejűleg ultrahanggal szűrni.

Mennyire vagy veszélyeztetett?

Az örökletes emlőrákok elentős része a BRCA1 és a BRCA2 gének mutációjához köthető. Ha a családodban gyakran fordult elő emlőrák, különösen 40 év alatt, akkor érdemes megvizsgáltatnod magadat is egy genetikai vizsgálattal. Ugyanakkor egy amerikai felmérés szerint a nők 12%-ában alakul ki élete során emlőrák az örökletes faktorok hiányában is, ezért fontos odafigyelni a további rizikófaktorokra is. Ilyen az elsőági rokon emlőrákja, a 30 év feletti első szülés vagy gyermektelenség, a túl korán kezdődő és/vagy túl későn véget érő menses, vagyis ha egy nőnek a szervezete hosszú időn át van kitéve a petefészekhormon hatásainak, illetve ha valaki hormonkészítményeket szedett hosszú időn át. Továbbá feltételezik, hogy a menopausa előtti alacsony testsúly, a menopausa utáni túlsúly, a telített zsírok gyakori fogyasztása és az alkoholyfogyasztás és bizonyos emlőelváltozások is hozzájárulhatnak az mellrák kialakulásához. Emellett olyan örökletes megbetegedések, mint a Cowden-szindróma vagy a Li Fraumeni szindróma is növelik a rosszindulatú emlődaganatok kialakulásának esélyét.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Angelina Jolie új tetoválása megér egy gyors pillantást

Angelina Jolie új tetoválása megér egy gyors pillantást

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője