Csodaszer? Ez az igazság a kókuszolajról

2015. július 2.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

(Végre beköszöntött a nyár, és amíg én a kínzó negyven fokban vagyok kénytelen munkába menni, mindezt természetesen hosszú nadrágban, miután a rövidnadrág valamiért ellenkezik a munkahelyi öltözködési etikettel, addig Cici vígan szürcsölgeti a kókusztejet egyenesen a kókuszdióból, amibe előzőleg még egy gerezd lime-ot is facsart, mindezt természetesen a felfújható medencéje melletti kis napozóágyán fekve. A rádiójából pedig eközben mi más szólna, mint az egyik kedvenc számom, vagyis a Lime in the Coconut. Néha én is úgy lennék egy macska. Nyilván akkor nem annyira, amikor belefeledkezve nyaldossák a saját feneküket, de ilyenkor igen, amikor ilyen látványosan lustálkodnak.)

Sokan ódákat zengenek a kókuszolajról. Úgy állítják be, mintha ez valami csodaszer lenne, ami szó szerint kigyógyít minden bajból. Bevallom, eddig nem sokat tudtam a kókuszolajról, így most egy kicsit utánanéztem.

Először is az lepett meg, hogy mennyire nem egységesek a minőségi követelmények. Mert amíg az olivaolaj esetében az extraszűz felirat garantálja, hogy az valóban úgy készült, addig a kókuszolajnál ez nincs így. A címkére igaz ráírják, hogy szűz vagy extraszűz, de ez nem jelenti ugyanazt, mint a hidegen sajtolt olivaolajnál, mert a kókuszból csak hőkezelés útján lehet kinyerni az olajat.

De most térjünk rá arra, hogy mit mond a tudomány a kókuszolaj hatásairól:

1. A kutatások szerint a kókuszolaj nem befolyásolja a szívinfarktus kialakulásának a valószínűségét. Tehát nem is véd, de nem is segíti elő a megjelenését.

2. Kókuszolaj fogyasztásával igaz megemelkedik a "jó" zsír szintje a vérben, de ezzel párhuzamosan a "rossz" zsír szintje is.

3. Egyes kutatások arra utalnak – nagyon halványan ugyan –, hogy napi 10ml kókuszolaj csökkentheti a haskörfogatot.

4. Bár sokan ajánlják a kókuszolajat hasmenésre, ennek értelmét azonban számos kutatás cáfolja.

5. A napi kétszeri kókuszolajtartalmú kenőcsök alkalmazása viszont valóban csökkenti a bőrszárazságot.

Ha tehetitek, akkor inkább extraszűz olivaolajat fogyasszatok, mert ennek jótékony hatását széles körben igazolták már. De ne feledjétek, ha túl sokáig hevítitek az olivaolajat, akkor elveszíti minden jótékony hatását. Ráadásul amiatt, hogy csak alacsonyabb hőmérsékletre melegíthető, tovább tart átsütni az ételeket, így nagyobb mennyiségben halmozódnak fel benne a különböző rákkeltő anyagok. Tehát az olivaolajat csakis hidegen érdemes fogyasztani. Minden másra ott a napraforgóolaj.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

Támogatott Tartalom

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

Támogatott Tartalom