Már nem csak alakformáló órákon, hanem közösségi futásokon is edzhetsz Debreczeni Dórával

2021.június.9.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

2021. június 3-án 18:00 órakor hivatalosan is megnyitotta kapuit a Garmin Running Club Debreczeni Dóra vezetésével. Az elmúlt egy év rengeteg változást és izgalmas újdonságot tartogatott Dóri számára, akinek az élete mára már teljesen a sport körül forog.

“Rendkívül eseménydús év van mögöttem, mondhatni egy percet sem unatkoztam” - kezdte a Glamournak adott interjúját Dóri, akinek a neve mellé már nem csak azt írhatjuk, hogy modell, influenszer, hiszen vezetőedzőként Budapest legújabb futóklubját irányítja, és emellett tavaly év végén megnyitotta a DD Fitt stúdiót is, ahol exkluzív környezetben, személyi edzésekkel várja vendégeit, de online és csoportos órákon is fel lehet készülni Dórival a vészesen közelgő bikiniszezonra.

“A Garmin Running Clubot már a tavalyi évben terveztük, az előkészületek régóta zajlottak a háttérben, csak vártuk a megfelelő alkalmat, hogy robbanthassunk. Nagy örömömre szolgál, hogy olyan csapattal dolgozhatok együtt, akik szakmailag maximálisan felkészültek, így az edzői team kiválasztásánál is ez volt az elsődleges szempontunk.” Dóri mellett Nyári Dia, Szántó Nelli, Sipiczki Csaba és Zarándy András alkotja a csapatot, a szakmai segítséget pedig a márka technikai vezetője, Magyar Péter biztosítja.

Edzőként közös hitvallásunk, hogy csapatban könnyebb futni, és profi edzők segítségével könnyebb elkezdeni.

“A sport legyen közös szórakozás, kikapcsolódás, feltöltődés, ne pedig kényszer. Sokkal kitartóbbak azok a kezdő futók, akik nem egyedül kezdenek futni, arról pedig nem is beszélve, hogy nálunk szakképzett edzők figyelik minden léptüket a futásokon, így kisebb a veszélye a kezdőket oly gyakran veszélyeztető sérülések elszenvedésének is” - folytatja Dóri.

A Garmin Running Club futásaira igazán változatos edzésekkel várják az érdeklődőket. “Természetesen felfedezzük majd csodás fővárosunk legszebb útvonalait az aszfaltos, belvárosi körök során, de az edzésekből nem maradhatnak ki a haladóbb futóknak szóló, úgynevezett résztávos, feladatos futások sem, sőt a legbátrabbakat még a Budai-hegyekbe is elvezetjük majd a közös terepfutásainkon.”

Minden edzettségi szinten lévő sportolni vágyó amatőr futó nálunk megtalálja a számára kedvező edzésformát.

Dórinak a futóklub beindulásával lett igazán teljes az élete, de azért a szíve másik csücske, a személyi edzések és a csoportos órák tartását sem hanyagolja a továbbiakban sem.

“A privát kis stúdiómmal nagyon régóta dédelgetett álmom vált valóra. A célom az volt, hogy amint valaki ide belép otthon érezze magát, és amellett, hogy egy kőkemény személyi edzésen vesz részt nálam, egyben kikapcsolódást is jelentsen, és frissen, energikusan távozzon a vendég, aki maximális figyelemben részesül a nálam eltöltött idő alatt. Elsősorban alakformáló, zsírégető és erősítő gyakorlatokat végzünk, természetesen mindenkinek a saját igényei szerint, de azt minden alkalommal felmérem, hogy milyen erő- és állóképességgel rendelkezik, aki hozzám fordul. Minden gyakorlatnál kiemelten fontos a helyes kivitelezés, így az elején mindig bemutatom, ezzel is elkerüljük a felesleges sérülésveszély kockáztatását.” A DD Fitt stúdió mellett csoportos órákon is lehet Dórival találkozni igazán impozáns környezetben a Stopper Rendezvényhajó panoráma teraszán, ahol minden kedden 18:30-tól várja a vendégeket változatos edzésekkel.

“Az életem már teljesen a sport, és az egészséges életmód körül forog, amit cseppet sem bánok, mivel gyerekkorom óta ez határozza meg a mindennapjaimat. Éveken át versenyszerűen atletizáltam, majd később lovagoltam, modellként pedig az egészségtudatos étkezés alapvető elvárás volt a hétköznapokban, így gyakorlatilag csak annyi történt, hogy idővel a hivatásommá vált a hobbim, amiért végtelenül hálás vagyok, hiszen fantasztikus érzés, ha olyasvalamivel töltheted a munkaidődet, amit szeretsz.”

Dóri tehát ezentúl nemcsak az alakformáló órákon, hanem közösségi futásokon is lehet találkozni, és ne feledd, még nem késő elkezdeni, hogy a nyaralásra top formába kerülj!

Cikk: Nedjalkov Bea

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Nem is gondolnád, milyen bizarr dolgokat rejtenek az eltűnt bőröndök

Nem is gondolnád, milyen bizarr dolgokat rejtenek az eltűnt bőröndök

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője