Édességet csak okosan
(Furcsa csámcsogás szűrődik ki a konyhából. A hang forrásához közeledve elhajított csokipapírok, tortamaradványok, süteménymorzsák keresztezik az utamat.)
(– Te mi a fenét csinálsz!? – ripakodok a macskámra, amint meglátom, hogy fejjel előre készül belevetni magát az előtte tornyosuló édességhegybe.)
(– Hogy-hogy mi a fenét csinálok? – értetlenkedik a macskám. – Te mondtad, hogy nem szabad félni a szénhidrátoktól. Hát tessék, nemhogy nem félek tőlük, egyenesen magamba fogadom őket teljes finomságukban…)
Ezeket láttad már?
A macskámnak abban tökéletesen igaza van, hogy nem szabad félni a szénhidrátoktól, de ez nem jelenti azt, hogy mostantól fékevesztett habzsolásba lehet kezdeni. Leginkább azért, mert a nagymértékű édességfogyasztás szoros kapcsolatban áll a kettes típusú diabétesz kialakulásával.
Szénhidrát és szénhidrát között óriási a különbség. A rövidláncúak kifejezetten kerülendők, ilyenek fedezhetők fel például a finomított cukrot tartalmazó édességekben. A hosszú láncúaktól viszont nem szabad tartani, ilyeneket találunk többek között a teljes kiőrlésű kenyérben is. Hogy mindez miért lényeges, és hogyan áll kapcsolatban a kettes típusú diabétesszel?
A rövidláncú szénhidrátokról tudni kell, hogy szinte azonnal felszívódnak, amint a bélbe érnek. Ez a vércukorszint rohamos emelkedését eredményezi, mire a test egy túlzott mértékű inzulinválasszal reagál. Sokkal többet termel, mint ami indokolt volna. Ha ez ritkán fordul elő, akkor nincsen különösebb gond. Amennyiben ez túl sokszor történik, az inzulinreceptorok előbb-utóbb elveszítik érzékenységüket. Hiába kötődik be az inzulin ezek után, már nem tudja kiváltani a kívánt hatást. Pontosan ez a típusú érzéketlenség képzi a kettes típusú diabétesz alapját.
Azzal, hogy elmarad a megfelelő inzulinválasz, a vércukorszint tartósan magas marad. Bár a cukor elengedhetetlen a szervezet megfelelő működése érdekében, nagymértékben és hosszú távon (!) bizony károsítja az ereket, így például a szem, a vese és a végtag ereit. Ezek okozzák aztán a cukorbetegség legismertebb szövődményeit, tehát a vakságot, a veseelégtelenséget, a láb elüszkösödését, aminek sokszor az érintett végtag amputációja lesz a vége.
Mindezek ellenére nem szükséges teljesen elzárkózni az édességektől. Az ajánlások értelmében hetente kétszer nyugodtan megengedhetünk magunknak némi bűnözést (de csak mértékkel!). Sokatok bizonyára sikítófrászt kap ennek hallatán, de vigasztalásképpen sajnos csak azzal a keserű igazsággal tudok szolgálni, miszerint ez is több, mint a semmi.
