Elég a gyűlöletből!
(Cici épp nagy öltözködésben van. Felvette már fekete pólóját, és most az önkényuralmi jelképekkel teli kendőjét igyekszik felkötni úgy, hogy azzal elrejtse macska mivoltát.)
(– Hova-hova? – kérdezem tőle kissé aggódva.)
(– Megmondom én neked, hogy hova, kedves gazdám – feleli ingerülten. – Megpróbálom elejét venni a keresztény Európa hanyatlásának azzal, hogy jól megdobálom a felvonulókat üres sörösüvegekkel.)
(– És a sziesztával, labdázással, bútorok tönkretételével meg egyéb fontos elfoglaltságokkal és kötelességekkel mégis mi lesz? Csak úgy kihagyod őket?)
(– Annyi feszültség gyülemlett fel bennem, hogy muszáj találnom valakit, aki védtelen és kiszolgáltatott. Ha nem vezetem le a dühömet valakin, itt helyben úgy felpuffadok neked, mint egy gömbhal, és azt még te sem akarhatod.)
Ezeket láttad már?
Bár Cici feltehetőleg már a felvonulás helyszínére ért, és valószínűleg már összerúgta a port a rendőrökkel, ezt a bejegyzést mégis kifejezetten neki szánom. Na, persze, nem mintha tudna olvasni.
Én úgy igyekszem élni, hogy bár vannak szilárd elveim és elképzeléseim arról, hogy mi a jó és mi a rossz, mégsem várom el senkitől, hogy ehhez tartsa magát, hisz tudom, hogy az értékrendem és a hiedelmeim nem feltétlenül igazak általánosan, hanem csakis önmagamra nézve. Mindezért kicsit nehezen értem meg azokat, akik minden alkalmat megragadnak arra, hogy kifejezzék mély undorukat a melegek iránt, ezzel egyidejűleg némileg azt is elvárva tőlük, hogy mindez érdekelje őket.
Nem hiszem, hogy élhetünk boldogan úgy, hogy folyton mások kedvében járunk. Már attól a pillanattól kezdve, hogy felöltözünk, és kilépünk az utcára, biztosan akad valaki, aki undorítónak fogja találni outfitünket, mégsem foglalkozunk ezzel többet a kelleténél. Szerencsére senki sem lép oda hozzánk leszaggatni rólunk a ruhát, hogy aztán egészen meztelenül lötykölődjünk tovább a tömött négyes-hatoson. Öltözködés tekintetében kifejezetten toleránsak vagyunk, bár itt is akadnak olyan összeállítások, mint a fehér zokni-szandál kombó, amik annyira felingerlik a népet, hogy a helyzet olykor tettlegességig fajul.
Azonban hiába is próbálnák leszaggatni az emberről a fehér zoknit, nem hiszem, hogy az illető ezután feltétlenül másként öltözködne. Persze ideig-óráig talán, puszta félelemből, de aztán úgyis visszaváltana a jól bevált párosításra. Vagyis kár minden gyűlölködés, az emberek végül úgyis azt teszik, amit szeretnének. Lehet utálni a melegeket, de ettől még a számuk állandó marad a populáción belül. Kikiálthatjuk őket betegnek, degeneráltnak vagy pedofilnak, de attól még ez nem lesz igaz. Mantrázhatjuk, hogy alkalmatlan szülők, de ez senkit sem fog visszatartani attól, hogy gyermeket vállaljon. Gyűlölködhetünk, pocskondiázhatunk és dobálózhatunk, amennyit csak akarunk, végső soron csupán a saját mentális egészségünket veszélyeztetjük.
Véleményem szerint egy országnak az a legjobb, ha minden egyes állampolgára nyíltan, kiegyensúlyozottan és mindenekfölött biztonságban él. Talán naiv vagyok, de hiszem, hogy egy ország akkor tud igazán felvirágozni, ha a lakossága boldog, és ehhez az is hozzátartozik, hogy nem pocsékoljuk energiáinkat feleslegesen mások gyűlöletére. Ha pedig a híradóban egy feketébe öltözött macskát láttok, aki a kordonok mögül igyekszik eltalálni a felvonulókat, tudjátok, hogy az bizony az én drágalátos, egészen apró kiscicám.
