Hirtelen szívhalál - nemcsak élsportolókat fenyeget

A hirtelen szívhalálról viszonylag sokat lehet hallani a hírekben, leginkább olyan esetekben, amikor élsportolók váratlanul esnek össze és halnak meg ott a pályán mindenki szeme láttára. De ez csak a jéghegy csúcsa, mert ez nemcsak velük történhet meg, hanem igazából bárkivel, csak az persze nem kelt ekkora sajtóvisszhangot. Elképesztően ijesztő látvány, és a legrémisztőbb benne talán az, hogy olykor minden bevezető tünet nélkül alakul ki.

A szívritmuszavarok mellett kiemelkedően fontos hirtelen szívhalálra hajlamosító tényezők a szívizomgyulladás és a szívizom kóros megnagyobbodása. Egyesek szerint ez utóbbi a legeslegfontosabb. A szívizommegnagyobbodás egy genetikai megalapozottságú, de többnyire ismeretlen eredetű megbetegedés, ami a szívizom kóros megnagyobbodásához vezet. Az egyébként párhuzamosan rendezett izomrostok szerkezete felborul, amitől a szívizom egyrészt nem képes megfelelő erővel összehúzódni, másrészt a megnagyobbodott területek a vér útját állják. Ez az állapot hosszú ideig felderítetlen maradhat, és az első tünetek legtöbbször extrém megterheléskor jelentkeznek, amikor a szív már képtelen megfelelő mennyiségű vért pumpálni az erekbe.

Ha edzés közben gyengeséget, indokolatlanul erős szívdobogást vagy nehézlégzést tapasztaltok, azon nyomban fejezzétek be az ugrabugrálást. Ez egy olyan egyszerű tanács, de a saját példámból tudom, hogy nem olyan könnyű betartani. Tudni kell rólam, hogy amikor kitűzök egy edzési célt magam elé, akkor addig hajszolom magam, míg elérem. A múltkor például körülbelül 10 perc edzés után meghúztam a hátam. Szerintetek abbahagytam? Dehogy, hisz hátra volt még 20 perc! Ezért most szörnyű hátfájással gépelem ezt a bejegyzést, és minden egyes leütéssel belém nyilall a kín. Ez is azt mutatja, hogy olykor érdemes a testünkre hallgatni.

A betegség előfordulása viszonylag gyakori fiatal élsportolók körében, így egyesek azt sürgetik, hogy náluk – a rutin vizsgálatokon túl – végezzenek ilyen irányú vizsgálatok is. De miután ez nemcsak náluk fordul elő, így olyan ajánlások is napvilágot láttak, hogy mindenkit szűrni kellene legalább egyszer az élete során.