Hőguta: minden, amit tudnod kell róla

2013.július.18.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

(– Nem hiszem el, hogy ilyen hosszú a sor – panaszkodik Cici. – Le fogjuk késni a koncertet.)
(Időközben kijöttünk a Balaton Soundra, mert Cici imád elektronikus zenére tombolni. Magával hozta neonsárga gumilabdáját is, amelyet előszeretettel pattogtat a basszus ritmusára. Bár már délután négy óra, még mindig erősen tűz a nap.)
(Ekkor mellettünk az egyik lány kidől a sorból, egyszerűen összebicsaklik. Cici kapva kap az alkalmon, és átlép szegényen. – Gyere már – kiáltja oda nekem, de én nem tudom csak úgy itt hagyni.)

Glamour szerkesztőség
Fotó: Thinkstock

A nyári fesztiválok különösen kedveznek a napszúrás, illetve hőguta kialakulásának. Az emberek ilyenkor kiszakadnak a hétköznapokból, igen gyakran alkoholos befolyásoltság alatt állnak, így nem is foglalkoznak olyan apróságokkal, hogy mennyit tartózkodnak a napon. Önfeledten táncolnak már a déli órákban is, eközben egyre csak izzadnak, és rengeteg vizet és sót veszítenek ezzel.

A napszúrást viszonylag könnyű felismerni, de nem mindig olyan egyszerű elkülöníteni a hőgutától. A napszúrás legfontosabb tünetei a következők: sápadtság, fejfájás, szédülés, hányinger, hányás, általános gyengeség, szomjúság, étvágytalanság. A hőguta esetén a tünetek sokkal súlyosabbak, az illető zavart lehet, akár rohamai is kialakulhatnak. Észnél kell lenni akkor, ha a bőr száraz (nem izzad), meleg és kipirosodott.

Ha a barátunk/barátnőnk esetében napszúrásra gyanakszunk, akkor érdemes hűvös, árnyékos helyre húzódni, és ott megemelt felsőtesttel megpihentetni. Testét hideg borogatással hűtsük, különösen a fejet, ezek mellett biztosítsuk számára a szabad légáramlást. Ha lehetséges, akkor itassuk is meg. Egyszerű csapvíz helyett, érdemes 1 liter vízben egy kiskanálnyi sót feloldani, és azzal próbálkozni.

A tünetek igen kellemetlenek, és elronthatják az egész napunkat, így célszerű a megelőzésre összpontosítani. A déli órákban a lehető legkevesebbet tartózkodjunk a napon, hordjunk sapkát, kalapot, amit időnként bevizezhetünk. Ha megvalósítható, akkor óránként vegyünk hidegzuhanyt, ezek mind hozzájárulhatnak testhőmérsékletünk alacsony szinten tartásához. Igyunk rendszeresen, és ne mellőzzük a sós ételeket sem, együnk ropit, ebben az évszakban ez akár jótékony is lehet.

Ha azt vesszük észre, hogy az érintett verejtékezése megszűnt, a bőre száraz és kipirosodott, akkor rögtön hívjuk a mentőket, mert ez az állapot akár életveszélyes is lehet.

(Hiába keltegetem a lányt, semmire sem reagál. Cici már kikérte a vodka-pezsgő-energiaital kombóját, és most felém somfordál. – Cici! Az italodat, add ide az italodat! – kiáltom oda neki.)
(– Te megbolondultál!? – förmed rám. – Vegyél magadnak!)
(– Erre most nincs idő! Öntsd le!)
(Cici sóhajt egy nagyot, majd egyszerűen nyakon önti szegény lányt, aki ettől felriad, és pislogva néz megmentőjére, Cicire. Persze a hűtést lehetett volna finomabban is véghezvinni, de végül is magához tért, és ez volt a cél.)
(– Az a minimum, hogy kifizeted az italomat – veti oda Cici a lánynak, akin látszik, nem igazán hiszi el, hogy egy beszélő macska mentette meg az életét a Balaton Soundon.)





Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Péter Szabó Szilvia: „Nem az a típusú lány voltam, akinek az az álma, hogy fehér ruhába bújjon”

Péter Szabó Szilvia: „Nem az a típusú lány voltam, akinek az az álma, hogy fehér ruhába bújjon”

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője