Már számolom a deciket...

2009.február.17.

Sajnos, azok közé tartozom, akik szinte sohasem szomjasak, ha rajtam múlna, fél liter víznél nem nagyon innék többet egy nap. Sokáig nem is nagyon törődtem krónikus vízhiányos állapotommal, hiszen abban a tévhitben éltem, hogy ha valamire igazán szükségünk van, azt a szervezetünk úgyis jelzi nekünk. Persze, fogalmam sem volt róla, hogy délelőtti fejfájásaim, szapora pulzusom és az a rossz szokásom, hogy ötször sózom meg az ételeimet, mind-mind alacsony folyadékfogyasztásom következményei voltak. Csak, hogy kicsit ijesztgessek mindenkit: a kevés folyadékfogyasztás következtében besűrösödik a vér, ami a koncentráció- és teljesítő képességet nagymértékben rontja, emellett emelkedik a vérnyomás, csökken a veseműködés, és még az étvágy is nő, illetve a fogyás is sokkal nehezebb, ha valakit tényleg csak ez hat meg. :) Úgy döntöttem hát, hogy elkezdek tervszerűen inni nagyjából 2,5 liternyi folyadékot egy napra elosztva. Mivel vizet ennyit nem vagyok képes inni, reggelire mindig megiszom 3 dl zöld teát és egy pohár gyümölcslét, munka közben pedig az erre rendszeresített másfél literes műanyag palackomból kortyolgatok legalább óránként. Ha unom a vizet, akkor teszek bele egy leheletnyi szörpöt vagy citromlét, esetleg iszom még egy-két pohár zöld- vagy gyümölcsteát. Körülbelül 2 hónap után csodálatos változásokat vettem észre magamon: fogytam 2 kilót, szebb lett a bőröm, teljesen elmúlt a fejfájásom, maximum napi egy, de néha annyi kávéra sincs szükségem, a sófogyasztásom pedig drasztikusan csökkent. Mindezekért semmi mást nem tettem az iváson kívül! Aztán rájöttem, hogy a jó közérzeten és a fogyáson kívül még mi mindenre jó a víz. Például megakadályozza a másnaposságot és kigyógyít az enyhe náthából. Nekem már az bőven elég volt, ha egy iszogatós este után lefekvés előtt megittam két nagy pohár (kb 6 dl) vizet, de állítólag a legjobb, ha majd minden alkoholos ital után legurítunk egy-két decivel. Igaz, a náthát gyógyítani nem lehet, de már az is eredmény, hogy a tüneteim egyik-napról a másikra szinte megszűntek. Ez amúgy egy kísérlet volt: valahol hallottam vagy olvastam, hogy a különösen nagy mennyiségű folyadékfogyasztás képes elmulasztani a nátha tüneteit. Úgyhogy mikor megfáztam, befészkeltem magam reggel az ágyba, és mint az őrült, ittam. 1 liter húslevest, másfél liter gyümölcslét, teát, bármilyen egészségre nem káros folyadékot, ami a kezem ügyébe került. Másnap pedig szinte kutya bajom sem volt. Tudom, csupa triviális dolgot írtam, amivel tele van az internet és a magazinok, mégis, ahogy körbekérdeztem az ismerőseimet, kiderült, szinte senki nem iszik meg 2,5-3 liter folyadékot naponta, a fanatikus sportolók meg döbbenten vették tudomásul, hogy körülbelül 5 literre lenne szükségük. Úgyhogy, szálljunk vízre még ma, és néhány héten belül tapasztaljuk meg a nagyszerű változásokat szervezetünkben. Ja, és orvosi ajánlás szerint a legideálisabb a 15 fok körüli hőmérsékletű víz. Várjuk a tapasztalataitokat!

Ez is érdekelhet

5 dolog, amit meg kell változtatnod a szexuális szokásaidon

5 dolog, amit meg kell változtatnod a szexuális szokásaidon

Divat Shoppingtipp

Nincs különbség - Az IKEA hangszóróval, szivárványos táskával ünnepli a sokszínűséget

Nincs különbség - Az IKEA hangszóróval, szivárványos táskával ünnepli a sokszínűséget

Sztárhírek

Mesebeli szerelem: Lékai-Kiss Ramóna és Lékai Máté szerelmi történetével és ajándék szerelmes regénnyel megjelent a GLAMOUR júniusi lapszáma

Mesebeli szerelem: Lékai-Kiss Ramóna és Lékai Máté szerelmi történetével és ajándék szerelmes regénnyel megjelent a GLAMOUR júniusi lapszáma