Napsütés helyett

2009. november 4.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az egyik legjobb nevű, tényleg nagytudású és széles látókörű magyar természetgyógyász, Béky László a minap a rádióműsorában beszélgetett egy doktorral, akit az influenzáról faggatott. Azt eddig is tudtam, hogy a fertőzés ellen érdemes sok C-vitaminnal, egészséges életmóddal, gyakori és alapos kézmosással stb.-vel védekezni, de újdonság volt, milyen fontos a napsütés, illetve annak hiánya esetén a pótlásának szerepe. A doktor egyenesen azt állította, hogy a komoly influenzák (itt nem a H1N1-ről, hanem a "hagyományosokról" beszélt) kialakulásának elsődleges oka a napsütés hiánya - épp ezért jelentkeznek az ilyen járványok télen, amikor jóval kevesebb fényhez jutunk. A következtetés innentől egyszerű: a napsütés által elsősorban D-vitaminhoz jutunk, vagyis ilyenkor, borongós időkben, amikor kevesebb a napozási lehetőség, ezt kell helyettesítenünk. Ezt bevihetjük a szervezetünkbe tabletta formájában, de a sok tejtermék, tojás és a máj is biztosítja a megfelelő mennyiséget. Azt eddig is tudtam, hogy a D-vitaminra szüksége van a csontrendszerünknek, de még a rák megelőzésében is fontos szerepet játszik, ám ez az influenzás összefüggés nekem új. Baj viszont nem lehet belőle, ha teszek egy próbát. A receptem tehát: sok D-vitamin és a lehetőségekhez képest legtöbb napozás (ezt egyébként a világhírű stresszkutató, Selye János is nagyon pártolta, ő télen, a legkisebb napsütésben is azonnal meztelenre vetkezett, hogy teste minél nagyobb részét megfürdethesse a fényben), aztán meglátjuk. Majd megírom, milyen hatással volt a nap(pótló) kúra.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Mindegyik nőt be lehet sorolni az öt archetípus egyikébe, te melyikhez tartozol?

glamour plusz ikon Mindegyik nőt be lehet sorolni az öt archetípus egyikébe, te melyikhez tartozol?

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Az önismeret másik formája – ezért különleges és hasznos a mensi-ciklusnapló (x)

Az önismeret másik formája – ezért különleges és hasznos a mensi-ciklusnapló (x)