Orvosai mindent a túlsúlyára fogtak, erre kiderült, hogy daganattal küzd

2018. április 19.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nap mint nap rengeteg negatív előítélettel kell szembenézniük a túlsúlyos embereknek: az hagyján, hogy környezetüktől lenéző pillantásokat kapnak, de olykor még az orvosaik sem veszik őket komolyan.

Orvosai mindent a túlsúlyára fogtak, erre kiderült, hogy daganattal küzd
Fotó: Shutterstock

Ezt támasztja alá a 28 éves Rebecca Hiles története is, aki 17 éves kora óta súlyos köhögőrohamokkal küzdött. A probléma olyannyira drasztikussá vált, hogy gyakran hányt, és már vizeletszabályozási gondjai is adódtak. A lány többször is felkereste orvosát a problémával, azonban miután a vérvizsgálat nem mutatott ki krónikus elváltozást, mindent a túlsúlyára fogtak.

Rebecca biztos volt benne, hogy itt jóval többről van szó, azonban még mielőtt orvost válthatott volna, kórházba került, mert vért köhögött fel. Ekkor a röntgen felvételek kimutatták, hogy daganat van a lány hörgőjében, és végül a teljes baloldali tüdejét el kellett távolítani.

Láttad már? Egy daganatos beteg kitálalt: ideje, hogy messziről kerüljük a szoláriumot!

Amennyiben a daganatot 5 évvel korábban veszik észre - amikor Rebecca először ment orvosához - , még simán megmenthették volna a tüdejét. Nem csoda, hogy a lány elképesztő haragot érez a doktorok iránt, hiszen amellett, hogy félrediagnosztizálták és ez majdnem az életébe került, úgy érezte, orvosai is megszégyenítették.

Emellett fontos megjegyezni, hogy a túlsúly valóban okozhat bizonyos betegségeket - többek között a magas cukorért is felelős lehet - azonban súlyos veszélyekhez vezethet, amennyiben félrediagnosztizálják.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Mindegyik nőt be lehet sorolni az öt archetípus egyikébe, te melyikhez tartozol?

glamour plusz ikon Mindegyik nőt be lehet sorolni az öt archetípus egyikébe, te melyikhez tartozol?

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Az önismeret másik formája – ezért különleges és hasznos a mensi-ciklusnapló (x)

Az önismeret másik formája – ezért különleges és hasznos a mensi-ciklusnapló (x)