Priyanka Chopra minden nőt arra buzdít, hogy fagyassza le a petesejtjeit

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Priyanka Chopra indiai szépségkirálynő, színésznő és énekesnő már a korai harmincas éveiben lefagyasztotta a petesejtjeit, és amellett, hogy csak jókat tud mondani a folyamatról, minden nőnek jó szívvel ajánlja, hogy tegyen hasonlóképp.

Priyanka Chopra szerint a petesejtjeink lefagyasztásával elvehetjük a hatalmat a biológiai óránktól
Priyanka Chopra szerint a petesejtjeink lefagyasztásával elvehetjük a hatalmat a biológiai óránktól
Fotó: Vittorio Zunino Celotto/Getty Images

Priyanka Chopra és Nick Jonas 2018-ban házasodtak össze. Kislányuk, Malti Marie Chopra Jonas 2022-ben béranya segítségével jött a világra. A negyvenéves színésznő a napokban Dex Shepard Armchair Expert című podcastjének vendége volt, ahol kifejezetten pozitívan értékelte a petesejt fagyasztás folyamatát.

A harmincas éveim elején csináltam, így folytathattam az utam az ambiciózus hadi ösvényen, hogy elérjem, amit szeretnék. Szerettem volna eljutni egy bizonyos helyre a karrierem során.” – mesélte hozzátéve, hogy akkor még nem is találkozott azzal az emberrel, akivel szeretett volna gyereket vállalni. „Ez szorongáskeltő. 35 éves voltam és anyukám, aki szülésznő csak ennyit mondott: 36 – csak csináld.

Priyanka Chopra elmondása szerint mindig is szeretett volna gyerekeket, ugyanakkor a karrierje is fontos volt számára, épp ezért mindenkinek azt mondja, hogy fagyasszák le a petesejtjeiket, ha lehetséges több alkalommal is: „Minden fiatalabb barátnőmnek elmondom, hogy a biológiai óra valódi.” – magyarázta a színésznő, aki szerint 35 éves kor után sokkal nehezebb teherbe esni és kihordani egy gyermeket, különösen azoknak a nőknek, akik egész életükben dolgoztak. „Ez a legjobb ajándék, amit magadnak adhatsz, mert elveszed a hatalmat a biológiai órádtól, és addig dolgozhatsz, ameddig csak akarsz. A petesejtjeid ugyanannyi idősek lesznek, mint amikor lefagyasztottad őket.

Így néz ki a lombik új élete hazánkban

Így néz ki a lombik új élete hazánkban

Mi az a petesejt fagyasztás?

Az elmúlt évtizedekben a nők egyre később vállalnak gyermeket, de hiába egyre elfogadottabb a későn szülés, a biológiai óránk valóban ketyeg. Sok nő persze nem a karrierje miatt, hanem egészségügyi okokból hozza meg ezt a döntést, vagy éppen azért, mert nincs stabil vagy gyermeket akaró partnere. Mivel a nők termékenysége idővel folyamatosan csökken, a petesejtfagyasztás azoknak a nőknek lehet megoldás, akik később szeretnének gyereket, de meg kívánják őrizni a petesejtjeik egészségét – olvashatjuk az EgészségKalauz cikkében. Fontos megjegyeznünk azonban, hogy az eljárás rendkívül költséges, és szigorú szabályokhoz kötött.

Olvass tovább híres nőkről és a testükkel való kapcsolatukról:

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ez is érdekelhet

10 babanév, amit betiltottak a világ különböző országaiban

10 babanév, amit betiltottak a világ különböző országaiban

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Glamour-napok ősz 2023

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Szépséghírek

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

PR

Lékai-Kiss Ramóna erre az arcápolási technikára esküszik (x)

Lékai-Kiss Ramóna erre az arcápolási technikára esküszik (x)

PR

Így lehet leszokni a dohányzásról - mutatjuk a szakértő tanácsát (x)

Így lehet leszokni a dohányzásról - mutatjuk a szakértő tanácsát (x)

PR

Ezért is fájhat a mellünk: nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni (x)

Ezért is fájhat a mellünk: nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni (x)

PR

Elegáns tincsek néhány perc alatt - így csináld (x)

Elegáns tincsek néhány perc alatt - így csináld (x)