Ha egy kis lendületre vágysz, vesd be ezt a szettet

2023. február 21.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Újabb hét, újabb izgalmas szettek: ezúttal Cseri Hanna énekesnő ruhatárába leshetsz be a Gardróbnaplóban.

   Cseri Hanni keddi szettje
Cseri Hanni keddi szettje

Generációs témákat boncolgat, mindezt szövegközpontúan, bájosan, játékosan teszi cserihanna, aki idén első szólóalbumával készül. Az előadó – aki egyébként bábrendezői fantáziáját is kiélheti zenei projektjében – 2022. októberében debütált első, „ZSIRÁFHÁT” című szerzeményével, amit ráadásul a 06. Klipszemle méltányolt és először mutatott be többek között a szakmai közönség előtt. Legutóbb január végén pedig bongor egész estés koncertjén adták elő első közösüket („Veréb”) az Akvárium teltházas KisHalljában.

Hanna legutóbb egy melankolikusabb részébe engedett betekintést új, „Fordulok kettőt” című felvételével. Habár a legtöbben átestünk egy bizonytalanabb lelkiállapotú életszakaszon, Hanna mégis tud mutatni újdonságot, és nevén nevezni ezeket a gyakran rendkívül nehéz, tudatalattinkban ragadt szálakat. Az újdonság egy kortárs versként is megállná a helyét metaforikus képeivel és rímkombinációival.

Ha valamilyen ritka oknál fogva úgy érzem, hogy tele vagyok energiával és erővel, akkor ilyen fizimiskát öltök, hogy aztán kérdés nélkül rárontsak a világra, és teszem azt, elmenjek a ligetbe sétálni egyet a kutyámmal. Amikor ez a sapi van rajtam, akkor általában azt képzelem magamról, hogy egy túl híres amerikai filmrendező vagyok, akit jobb, ha nem ismernek fel az utcán, hogy tudjak nyugodtan elmélkedni a következő grandiózus mozifilmemen."

Cseri Hanni keddi szettje

Sapka: Cream

Kabát: Royal Vintage Budapest, San Marco

Nadrág: Dickies 872

Bakancs: H&M

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Kiderült az igazság Chappell Roan botrányt okozó szettjéről, nem is volt annyira meztelen az énekesnő

Kiderült az igazság Chappell Roan botrányt okozó szettjéről, nem is volt annyira meztelen az énekesnő

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Személyiségtípusok, akik rosszabbul bírják a feszültséget – vajon te köztük vagy? (x)

Személyiségtípusok, akik rosszabbul bírják a feszültséget – vajon te köztük vagy? (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

Ezért van több alvásra szüksége a nőknek (x)

Ezért van több alvásra szüksége a nőknek (x)