Becca elképesztően csajos szettet választott mára

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Újabb hét, újabb izgalmas szettek: ezúttal Deák Becca sminkes, énekesnő ruhatárába leshetsz be a Gardróbnaplóban.

Deák Becca vagyok – sminkes, énekesnő, és imádom a divatot. Kevés olyan ruha, kiegészítő van, amit ne tudnék beépíteni az outfitjeim közé, ezzel is tükrözve az egyediségem, sokszínűségem. Tinédzser koromtól rendszeresen járom a használt ruha boltokat, könnyen kincsekre lelek egy-egy turkálóban. Mivel az újrahasznosítás az életem része, így a szekrényemben található ruhadarabok fele újonnan vásárolt, a másik felét pedig valamelyik hazai vagy külföldi használt ruha üzletből szerzem be. Igyekszem minél színesebben, mégis harmonikusan megválogatni akár hétköznapi vagy alkalmi öltözékeim. Számomra a divat az igazi önkifejezés, szeretem kifejezni magam szavak nélkül az öltözékem segítségével.

Ezt a szettet választotta mára Becca:

Szerdán sokat dolgoztam az új dalomon, énektanárnál és zenekari próbán is voltam: ilyenkor ügyelek rá, hogy ne legyen szoros az öltözékem. Délután még a Bauhausba is be kellett ugranom egy kis dekorációért. A harisnyás egyberuhás szettek a kedvenceim közé tartoznak: csajos mégis egyszerű és nagyszerű .

Műszőr kabát : Retro jeans

Ruha : Missguided

Öv : Gucci

Harisnya : Tezenis

Ékszer : Primark

Szemüveg : Rossmann

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője