Hadnagy Timi belsőépítész, enteriőrtervező kreatív látásmódjával bármilyen teret egyedivé varázsol

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Számtalan ház, lakás, iroda, kávézó fűződik Hadnagy Timi belsőépítész, enteriőrtervező nevéhez, aki kreatív látásmódjával egyedivé varázsol bármilyen teret. Novemberi számunk Gardróbnapló anyagában bebizonyítja, hogy a divat világában is stílusos. A magazinban szuper interjút olvashatsz vele, amit itt most itt folytatunk.

Könnyű dolgod volt az iskolapadból kikerülve?
Szerencsém volt, mert már az iskola alatt olyan kapcsolatokra tehettem szert, hogy szinte azonnal elkezdhettem dolgozni. Azóta pedig nincs megállás, már az elindulásnál is nagyon sokat számít, hogy milyen személyiség vagy, mennyire alakítasz ki könnyen kapcsolatokat, mennyire vagy nyitott új dolgokra és mennyire figyelsz a környezetedben lévőkre.

Mi okozta eddig legnagyobb kihívás?
Előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor fel kell ismerned, hogy nem vagy egy hullámhosszon a megrendelővel. Nincs ezzel semmi baj, de ha nem működik a kémia, valószínű a közös munka során is lesznek súrlódások. Ilyen esetben meg kell tanulni nemet mondani. A másik nagy kihívással akkor szembesültem, amikor újdonsült anyukaként rájöttem, hogy már nem tudom ugyanabban a tempóban folytatni a munkámat, szükségem van külső segítségre, olyan kollégákra, akik hasonló elveket szerint képviselnek téged és a brandet. Nem volt egyszerű kiadni a kezemből a feladatokat.

Mennyire jelentett kihívást a saját otthonodat berendezni?
Nem volt egyszerű, de annyira borzasztóan nehéz sem, voltak olyan részei, amik az építészeti adottságokból következve rögtön megtalálták a helyüket. Emellett fontos volt a férjem véleménye is, akinek szuper ötletei és meglátásai voltak, úgy alakítottuk ki, hogy minden négyzetméter ki legyen használva.

Van álommunkád?
Nagy vágyam volt ez a kastély projekt, ami éppen zajlik, a későbbiekben pedig szívesen terveznék standokat külföldi kiállításokhoz

Fotó: Molnár Böbi
Stylist: Csillag Szilvia
Smink: Vályi Mercédesz
Haj: Huszka Petra
Köszönet a helyszínért POINTZERO STÚDIÓ-nak!



Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az 54 éves Cate Blanchett istennőként tündököl a Vogue címlapján

Az 54 éves Cate Blanchett istennőként tündököl a Vogue címlapján

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője