Jeremcsuk Edina célja ma az volt, hogy öltözékével a sikeres üzletasszony életérzést sugározza

2020.október.21.

Ezen a héten egy különleges alkotóművész, Jeremcsuk Edina ruhatárába pillanthatunk be. Egy lenyűgöző, finom nő, aki egész életében a női lélek csodáit kutatta, és saját tapasztalásain, megélésein keresztül papírra, majd később textilre is vitte a benne megszülető érzéseket. Edina azt közvetíti alkotásaival nekünk nőknek, hogy merjünk egyediek és különlegesek lenni - mert azok vagyunk! Ezen a héten megismerkedhetünk stílusával, művészetével, gardróbjával; azzal, hogy mit jelent számára az ősz érzésekben és öltözködésben, valamint, hogy ki is ő valójában.

Gyerekkorom óta belülről fakadó igényem van az alkotásra. A művészi pályám rajzolással indult, melyet 16 éves tervező grafikusi pálya követett. E közben több éves önismereti út, tapasztalások, belső munka hatására formálódott ki az a Nő aki most vagyok, és ez meghatározó szereppel bírt a művészi stílusomra is. Mondhatom azt, hogy 42 évesen találtam rá arra a hobbira/hivatásra, ami igazán szívből jön és ÉN vagyok. Ekkor született meg saját márkám a DIN'ART design. Jellemzői a sajátos szín- és formavilág, valamint az apró, finom részleteknek szentelt figyelem. Ezek teszik gazdaggá és stílusossá minden egyes darabját.

Vallom, hogy a megjelenésünkkel magunkat mutatjuk meg, így leginkább akkor érzem magam önazonosnak, amikor saját tervezésű ruháimba bújhatok. Azért van még egy-két tervező, akivel tudok azonosulni. Imádom a színeket, a mintákat, grafikákat. Ezekre a feltűnő, érett, nőiességet sugárzó modellekre viszont meg kellett érnie a bennem élő nőnek. Régen nem tudtam volna viselni ilyen cipőket és ruhadarabokat.

Íme Edina mai szettje!

Ma a B72 Stúdióban kezdek, mert elkészültek a mintadarabok a Maya (őszi/téli) kollekcióból. Már nagyon izgatott vagyok, és minél hamarabb ki akarom tenni az új modelleket. Itt mindig elegáns a stílusom - nem csak ha ügyféllel találkozok -, mert fontos számomra a vonzó, nőies megjelenés. Ilyenkor úgy választok szetteket, hogy a sikeres üzletasszony életérzést sugározzam. Az esős idő ellenére a mai hangulatomhoz szoknya passzol. Oda vagyok a nőies vonalú szoknyákért, amiket ősszel is előszeretettel hordok. Így egy elegáns szoknyát választok, ami a jóízlés határáig felsliccelt - tehát nem közönséges, hanem szexi -, valamint a hozzá színben és grafikában is illő felsőt. Imádom a magassarkú cipőket, mivel 10 év tánc tanulás után a tűsarokban is könnyeden és stabilan járok.

Felső: DiN`ART design
Szoknya: DiN`ART design
Csizma: Reserved

Ez is érdekelhet

Filmek nagy csavarral - avagy a legváratlanabb csattanók a filmtörténelemben

Filmek nagy csavarral - avagy a legváratlanabb csattanók a filmtörténelemben

GLAMOUR Horoszkóp

A Nyilasoknak anyagi gondjaik lehetnek, a Bakok sikeresek lesznek vállalkozásukban - Napi horoszkóp: Május 17.

A Nyilasoknak anyagi gondjaik lehetnek, a Bakok sikeresek lesznek vállalkozásukban - Napi horoszkóp: Május 17.

Monitor

9 új könyv májusban, amit hiba lenne kihagynod

9 új könyv májusban, amit hiba lenne kihagynod