Jeremcsuk Edina tervező ma az új kollekciójához vásárol

2020. október 20.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ezen a héten egy különleges alkotóművész, Jeremcsuk Edina ruhatárába pillanthatunk be. Egy lenyűgöző, finom nő, aki egész életében a női lélek csodáit kutatta, és saját tapasztalásain, megélésein keresztül papírra, majd később textilre is vitte a benne megszülető érzéseket. Edina azt közvetíti alkotásaival nekünk nőknek, hogy merjünk egyediek és különlegesek lenni - mert azok vagyunk! Ezen a héten megismerkedhetünk stílusával, művészetével, gardróbjával; azzal, hogy mit jelent számára az ősz érzésekben és öltözködésben, valamint, hogy ki is ő valójában.

Gyerekkorom óta belülről fakadó igényem van az alkotásra. A művészi pályám rajzolással indult, melyet 16 éves tervező grafikusi pálya követett. E közben több éves önismereti út, tapasztalások, belső munka hatására formálódott ki az a Nő aki most vagyok, és ez meghatározó szereppel bírt a művészi stílusomra is. Mondhatom azt, hogy 42 évesen találtam rá arra a hobbira/hivatásra, ami igazán szívből jön és ÉN vagyok. Ekkor született meg saját márkám a DIN'ART design. Jellemzői a sajátos szín- és formavilág, valamint az apró, finom részleteknek szentelt figyelem. Ezek teszik gazdaggá és stílusossá minden egyes darabját.

Vallom, hogy a megjelenésünkkel magunkat mutatjuk meg, így leginkább akkor érzem magam önazonosnak, amikor saját tervezésű ruháimba bújhatok. Azért van még egy-két tervező, akivel tudok azonosulni. Imádom a színeket, a mintákat, grafikákat. Ezekre a feltűnő, érett, nőiességet sugárzó modellekre viszont meg kellett érnie a bennem élő nőnek. Régen nem tudtam volna viselni ilyen cipőket és ruhadarabokat.

Íme Edina mai szettje:

A mai napon anyagvásárlás és anyag válogatás miatt az Eurotextilbe megyek. Van 1-2 új ötletem, amihez ki akarom választani a legmegfelelőbb anyagokat. Ezeket aztán szükséges letesztelni, hogy lássuk hogyan viselkednek a szublimációs eljárás során. Egy-egy modell piacra kerülését tekintélyes mennyiségű munkálkodás előzi meg. Ez persze nem baj, én legalábbis nagyon élvezem ezt a részét is. Az őszi forgatag színeibe bújtam egy különleges, hangsúlyos felső által, és e mellé, egy egyszínű nadrágot választottam. Nem igazán hordok lapos cipőt, most is egy gyönyörű, nőies csizmát veszek fel hozzájuk.

Felső: DiN`ART design

Nadrág: Envy

Csizma: B72-ben vettem, de azóta már kivonultak, és beszüntették a tevékenységüket.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Fedezd fel a konyha rejtett energiáit a feng shui szerint, és hagyd, hogy a harmónia uralja a tereket

glamour plusz ikon Fedezd fel a konyha rejtett energiáit a feng shui szerint, és hagyd, hogy a harmónia uralja a tereket

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)