A műsorvezető bemutatja a home office szettjét

2021. március 3.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nemes Anna az ATV Híradójának műsorvezetője, egyik héten hajnalban és délben, másik héten az esti híradókban találkozhatunk vele minden hétköznap. Ugyanakkor hétvégén sem pihen, többnyire vidéken forgat, hiszen több mint öt éve vezeti a Hazahúzó című turisztikai műsort. A televíziózás mellett az irodalom számára a nagy szerelem. Első regényében, az Előledben a családon belüli erőszak témáját járta körül, most pedig Demerung címmel a második kötetét írja. Az elegáns és a laza szetteket egyaránt szereti, de ha lehet, a szoknyára szavaz - minden mennyiségben, minden hosszban, minden színben.

Íme Anna mai szettje:

Híradózás után home office: a hétvégi Hazahúzó-forgatást szervezem. A műsorban nem csak műsorvezetőként, hanem egyben szerkesztőként is dolgozom, így az én feladatom kitalálni, hová megyünk és miről forgatunk. Bejárjuk az ország minden apró zugát, csodás emberekkel találkozunk, jókat sütünk és főzünk: ez az egyik legszuperebb munka a világon. Mivel egyelőre sehová nem lehet beülni, igyekszem hazacsempészni a kedvenceimet: a Chez Dodo bögréjéből iszom a kávém, amit egy nagyon kedves barátnőmtől kaptam.

Ruha: Tommy Hilfiger

Bögre: Chez Dodo

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Diana hercegné 20 éven át rajongott ezért az egy ételért, minden egyes nap evett belőle

Diana hercegné 20 éven át rajongott ezért az egy ételért, minden egyes nap evett belőle

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Az internet nem játék, légy felelős szülő az online térben is! (x)

Az internet nem játék, légy felelős szülő az online térben is! (x)

Gelencsér Tímea saját történetét osztja meg a Pandora ékszereivel (x)

Gelencsér Tímea saját történetét osztja meg a Pandora ékszereivel (x)

Felkészültél arra, ha a mesterséges intelligencia szlengben válaszol? (x)

Felkészültél arra, ha a mesterséges intelligencia szlengben válaszol? (x)

3 tipp, amivel megelőzheted az egyik legveszélyesebb intimfertőzést! (x)

3 tipp, amivel megelőzheted az egyik legveszélyesebb intimfertőzést! (x)