Ultrasikkes ez a pasztellszett

2021. szeptember 11.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Bárdió Luca vagyok a KIKAPCS. Alapítvány társalapítója és kuratóriumi elnöke. Nagyon hálás és boldog vagyok, hiszen a KIKAPCS. nem csak a munkám, hanem igazi szerelemprojekt is, amit az egyik barátnőmmel indítottunk el az egyetemen. Célunk az, hogy szerető-megértő közösséget és szállodai nyaralást biztosítsunk olyan családoknak, akik sajátos nevelési igényű gyereket nevelnek. 2019-ben indult a működésünk és ma már több mint 90 családnak okozunk örömteli pillanatokat nap-mint-nap. Munkámból kifolyólag minden napom nagyon más és izgalmas, hiszen célunk, hogy egy profi szervezetet építsünk. Van, hogy kampányt tervezünk, sok emberrel találkozunk, éves stratégiát írunk, jogi ügyeket intézünk, fundraising tárgyaláson veszünk részt, családoknak szervezzük a programokat vagy éppen az önkéntes menedzsmentet szervezzük. 2021-től már a csapatunk is bővült egy fizetett gyakornokkal és 17 önkéntessel. Mindezek mellett szeptemberben újra egyetemista leszek és Health Policy-t fogok tanulni mesterképzésen. Szabadidőmben szeretek a természetben lenni, túrázni, sportolni, pilatesezni, jógázni és futni. A héten majd igyekszem a lazább, sportosabb outfitjeimet is megmutatni Nektek. Ha öltözködésről van szó akkor azt mondhatom, hogy a stílusom leginkább az adott napi hangulatomtól függ. Minden keveredik benne, a laza sportostól kezdve az elegáns letisztultabb vonalig. Bár már itt van az ősz a nyakunkon én mégis mostanában barátkozom a virágos, mintás darabokkal.

Ezzel a szettel zárja a hetet Luca

A pasztell színek állandó szerepet kapnak a ruhatáramban. Nem csak nyáron, de ősszel is tökéletes választás, akár egy ballonkabát alá rejteni. Igazán sikkessé varázsolják a megjelenésem a rohanós hétköznapokban. A trapéz nadrág újra hódít, és én szeretek kísérletezni a legújabb trendekkel, így a szezon egyik kedvenc darabja nálam ez a bézs darab.

Felső: Nanushka

Naci: Zara

Cipő: Reebok

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Szorongóként is van esélyed a boldog karácsonyra, tippjeinkkel könnyebb lesz az ünnep

glamour plusz ikon Szorongóként is van esélyed a boldog karácsonyra, tippjeinkkel könnyebb lesz az ünnep

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)

Ezekkel a termékekkel érdemes előre feltölteni a kamrát karácsony előtt (x)

Ezekkel a termékekkel érdemes előre feltölteni a kamrát karácsony előtt (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)