Ez a lány fogta magát és kiköltözött Kínába, most meg onnan vlogol

2017.július.2.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nyújtsátok fel a kezeteket, ha nektek is van egy soha el nem múló álmotok! Lilla 2011-ben döntött úgy, hogy szívesebben folytatná felsőfokú tanulmányait külföldön, mint Budapesten, így azzal a céllal, hogy elsajátítsa a helyi nyelv ismeretét és rátaláljon valódi önmagára, Kínába ment. Azóta valójában már hat év telt el. A huszonöt éves lány pedig újonnan túl van a diplomaosztóján, elképesztően boldog és most hogy végre egy kicsit lehetősége nyílna rá, hogy hátradőljön a székben, a közösségi médiának hála továbbra sincs megállás - jobban pörögnek a napjai, mint bármikor máskor.

Kukkantsd meg Horváth Lilla csatornáját, mert te is azonnal rabja leszel, és imádni fogod a videóit, hiszen a beszámolói kétségkívül szórakoztatóak és a változatos témákból, amikkel hétről hétre előrukkol, rengeteg új dolgot lehet tanulni. Nem csoda, hogy örömmel hallgatnánk őt egész nap, miközben kamerájával végigvezet minket Shanghaj egyedülálló, hangulatos utcáin…

Van valami furcsa szokásod, ami a kínai emberekre gyakorta jellemző, ellenben a magyarok számára inkább szokatlan?
Van, igen. Például, hogy a metrón nem zavartatják magukat az emberek, egy parányi felületre is képesek leülni. Sokszor előfordul, hogy mindössze egy darab szabad hely van, és mivel relatív hosszúak a megállók, ezért aranyat ér, ha le tud ülni az ember. Így, amikor itthon metróval utazom, már reflexből rohanok, hogy leüljek, még akkor is amikor abszolút alig van egy-két ember a metrókocsiban. Ez kicsit kellemetlen. Ugyanakkor van még valami. Emlékszem, amikor tüdőgyulladással kerültem be a kórházba, és tényleg minden tünetem megvolt, a gyógyszerek pedig nem hatottak, akkor azt mondta nekem az orvos, hogy menjek haza és igyak meleg vizet. Egyébként Kínában az éttermekben is tapasztalni azt, hogyha beülsz mondjuk télen, akkor igazából a fűtés hiánya miatt próbálják magukat belülről fűteni az emberek. Magyarul rengeteg forró dolgot isznak és az éttermekben is forró vizet szolgálnak fel.

Miért szereted jobban Shanghajt Pekingnél?
Shanghaj annyira barátságos, annyira élhető és tényleg a legtöbb embertől azt hallom, akik Pekingben és Shanghajban is éltek, hogy mindenki Shanghajt javasolja, mert valahogy itt az egész hangulat egy kicsit nyugodtabb, hiszen a fővárosban azért jobban érezhető a rendszer keménysége. Gondolok itt arra, hogy nagyon sok katona áll az utcán és ha belépsz egy térre, többszöri átvizsgáláson kell átmenned ahhoz, hogy ott időzhess. Ez nem feltétlen probléma, de nem érzed azt a furcsa szabadságot Pekingben, ami Shanghajban ott van. Ezenkívül nagyon sok nemzetközi étterem van, nagyon sok nemzetközi bár, rengeteg külföldi ember, és nemzetközi márkák. Nagyon gyors tempójú és gyorsan fejlődő város. Szépek az épületek, különösen a felhőkarcolók, azok olyan csábítóak sokszor. Meg az is igaz, hogy Shanghajban megvan az a különös kettősség, ami a gyors fejlődés eredménye és a régies világ fennmaradó nyomai miatt keletkezett. Ott van például a Nanjing Road, ami körülbelül a Váci utcának felel meg. Na most képzeld el, hogy a Váci utcán vásárolsz, és besétálsz egy utcával arrébb. Hirtelen olyan érzésed lesz, minthogyha egy olyan kis faluban járnál, ahol nincs rendes főút, hanem mondjuk földút van. Tehát ilyen érdekes kontrasztok vannak. Az egyik oldalon elektromos vezetékeken lógnak a ruhák, a másik oldalon meg ott van a Gucci, a Prada meg a Burberry üzlet.

Mennyire fontos számodra a testmozgás és hogyan viszonyulnak a kínaiak ugyanehhez?
Elképesztően fontos, egy hónap kihagyás után, már kezdem is rosszul érezni magam. Néha volt olyan nap, hogy négyszer is elmentem futni, mert a futás az egyik olyan sport, amit tényleg imádok. Meg a jóga. Otthon, Magyarországon a bikram jógát is szeretem, bár sokan mondják azt, hogy nem túl egészséges, a nagy meleg miatt. Egyébként van itt egy futópálya, ahova minden másnap igyekszünk eljutni. Ott mindig belebotlunk érdekes alakokba. A kínaiakra az jellemző, hogy nincsenek tornaruhában, hanem különös módon szoknyában futnak meg farmerban, néha pedig még magasabb sarkú cipőt is felvesznek. Néha cigiznek a sportpályán, és néha visszafele futnak… Az is előfordult már, hogy szerelmespárok sétáltak a sportolók között és kézen fogva andalogtak a futópályán. Egyébként baromira fontos a kínaiaknak is a testmozgás. Mi sem bizonyítja ezt annál jobban, hogy az egyik leggyakoribb írásjegyük a mozgással köthető össze.

Milyen egy Shanghaji pláza hangulata?

Bevásárlóközpontokból Sanghajban olyannyira sok van, hogy egymás hegyén hátán megtalálhatóak sokszor. Ezekben tulajdonképpen nem szimpla, hétköznapi márkák vannak, hanem luxusboltok, méghozzá óriási mennyiségben. A kedvenc részem egy-egy ilyen helyen, hogy az egész belső teret beborítja egy olyan illatfelhő, ami miatt tényleg ki sem akarod tenni a lábadat. Nagyon kellemes és persze nyaranta a légkondi is csalogató.

Hol vásárolsz magadnak és hogyan jellemeznéd a stílusodat?

Nagyon szeretek elegánsan öltözködni. Például a japán UNIQLO márkát nagyon kedvelem. Azért szeretem, mert a ruhák nagyon letisztult, egyszerű szabású és kényelmes anyagból készülnek. Én nem feltétlen szeretem, hogyha egy ruha ki van vágva, a felsőtestből különösen nem szeretek sokat mutatni. Inkább a visszafogott, sokat sejtető ruhákat kedvelem. Az abszolút kedvenc márkám mégis azt hiszem, hogy a Massimo Dutti, hiszen roppant nőies darabokat gyártanak. Igaz, sajnos csak ritkán vásárolok ott, de ugyanakkor egy ilyen stílust szeretnék elérni, mire egy olyan korba érek, amikor már van teljes munkaidős állásom és nem diákként, hanem egyedül, önálló keresetből élek. Szóval mindenképpen ezt a Massimo Dutti stílust szeretném belőni magamnak, mint cél. De ugyanúgy elérhetőek Kínában is a klasszikusok. Van HM, Zara, Forever 21 és ezeken a helyeken is szívesen vásárolok. Ezenkívül különösen sok ruhát rendelek egy oldalról, ami amúgy nagyon hasonló az Ebayhez. Taobao a neve és nemzetközi márkák is rajta vannak. A Taobao ajánl neked lehetséges ruhadarabokat, és a stílusodhoz igazodik.

Mik azok a dolgok, amiket megváltoztat magán egy kínai ember, azért hogy szebbnek érezze magát?
Előszeretettel változtatják meg a kínaiak is a hajszínüket. Egyre nagyobb divat a szőke haj, ezért lehet látni olyan embereket az utcán, akik narancssárga hajjal rohangálnak, mert a fodrász esetleg rosszul vitelezte ki a hajszínváltást. Gyakori a bőrfehérítés is, de ugyanúgy a különböző plasztikai beavatkozások. A csepp alakú arcra törekszenek, és a nagy, kerek, európai szemformára, meg a redőre, ami a szemünk felett található. Ezért sok esetben kés alá fekszenek, de minimum megpróbálnak csalni különböző trükkökkel, annak érdekében, hogy a szépségideált lássák bennük.

Minek köszönhető az, hogy mindig ilyen motivált vagy?
Motivációt sokszor abból nyerek, hogy van egy kép a szemem előtt, amit el szeretnék érni. Legyen az hosszú vagy rövidtávú elképzelés. A diplomaosztómra szinte minden héten gondoltam, sokszor a feladás küszöbén is az járt a fejemben, hogy mindjárt vége van. Igyekszem pozitívan hozzáállni az élet minden területéhez, még ha valami sokszor nem is jön össze. Ezen kívül édesapám motivál a legjobban. Rengeteget beszélgetünk, imádja hallgatni ugyanis a sztorikat, amiket mesélek neki Kínáról, az itteni élményeimről, és persze borzasztó sok hasznos tanácsot és lelkierőt ad a folytatáshoz, ezért mostanra a mindennapi beszélgetéseink általánossá váltak.

Minya Noelia

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Megérkezett a vajköröm, a tavasz legelragadóbb szépségtrendje

Megérkezett a vajköröm, a tavasz legelragadóbb szépségtrendje

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője