Az újfajta koronavírus-járvány az egész világon ember milliárdjainak az életét forgatta fel. Hosszú hetekre, hónapokra állt le az élet, minden, amit korábban természetesnek vettünk hirtelen elérhetetlenné vált. A bezártság idején átértékelődött nagyon sok minden, és szinte biztos, hogy a járvány okozta felfordulás sok változást fog hozni az életünkbe, még akkor is, ha a veszélyhelyzet után elméletileg minden visszatérhetne a régi kerékvágásba. Azonban éppen a régi kerékvágásról derült ki az elmúlt időszakban, hogy a kényelme ellenére, lehet, hogy itt az ideje letérni róla. Új sorozatunkban arra keressük a választ egy-egy téma szakértőjével, hogy milyen változásokra készülhetünk fel a járvány után.

Hogyan lesz saját ingatlanunk? Hogyan érezhetnénk magunkat biztonságban lakhatás szempontjából - ezek a kérdések már a járvány előtt is sokakat foglalkoztattak, de az új helyzet még inkább felerősítette a lakhatással kapcsolatos szorongásainkat. Pósfai Zsuzsanna a Periféria Központ alapítója hosszú évek óta foglalkozik lakhatással, lakáspolitikával. Felkérésünkre ő elemezte a mostani helyzetet, és vázolt fel megoldási lehetőségeket:

Az újfajta koronavírus-járvánnyal együtt kibontakozó gazdasági válság azonnal megmutatta, hogy milyen sérülékeny az a lakhatási rendszer, amiben élünk. Kezdve azzal, hogy aki nem tud (vagy nem akar) tulajdont szerezni, az bérlőként folyamatos bizonytalanságban él, beláthatatlanul emelkedő bérleti díjakkal és a tulajdonos jóindulatának kiszolgáltatva. Most, amikor sokaknak egyik napról a másikra megszűnt a jövedelmük, a következő hónapban a lakhatásuk is megszűnhet. Másrészt a lakástulajdonosok között is lehetnek, akik nehéz helyeztbe kerültek, és a bérleti díj kiesése számukra is problémát okoz.

Ebben a spirálban senki sem jár jól, viszont végső soron a bérlő az, akit lakhatása elvesztése testközelből fenyeget.

Erre válaszként érkeztek olyan válságintézkedések, mint a kilakoltatási moratórium meghosszabbítása – viszont ezek csak kitolják a problémát, és nem oldják meg. A veszélyhelyzet lejártával ugyanúgy veszélyben lesznek ezek a háztartások, hiszen a bérleti díj vagy közműdíjak, amiket most nem tudnak kifizetni, sokhavi adósságként fognak halmozódni.

Ugyanez vonatkozik azokra is, akik az elmúlt évek (kormány által propagált) hitelezési boomjában lakáshitellel vettek lakást. Az év végéig törlesztési moratóriumot kaptak – viszont mi lesz velük utána? És mi lesz azokkal, akik épp most szeretnének lakáshoz jutni, viszont a gazdasági helyzet és a jövedelmük kiszámíthatatlansága miatt már nem fognak hitelt kapni?

Még több a témáról: a Periféria Központ kiadványa a háztartások eladósodásáról itt letölthető

Ezt a helyzetet nem lehet az eddigi eszközökkel kezelni – különben mindig újra hasonló lakhatási válsághelyzetekben fogjuk magunkat találni.

Ki kell lépnünk az eladósodás és lakhatás egyre mélyebb összefonódásából, és olyan megoldások felé kell elmozdulnunk, amik nincsenek a piaci ingadozásoknak így kiszolgáltatva, és ahol a lakhatás biztonsága és megfizethetősége elsődleges szempontként érvényesül.

Mik lehetnek ilyen lakhatási formák? Elsősorban a bérleti viszony biztonságosabb formái. Ez jelentheti azt, hogy különböző nagyobb, jobban szabályozott intézmények (például non-profit lakáskezelő társaságok) biztosítanak kiszámítható módon és megfizethető áron bérlakásokat. Európa legtöbb országában léteznek ilyen típusú szervezetek, de elterjedésükhöz általában valamilyen állami szerepvállalás kell.

Egy másik lehetséges irány, ha csoportok, közösségek összefognak, és közös erővel jobb lakhatási körülményeket hoznak létre maguknak, mint ami egyedül elérhető lenne. Erre példa a bérlői lakásszövetkezetek modellje, aminek hazai elterjesztésén mi is dolgozunk. Ebben a modellben a szervezet tulajdonában van a lakóingatlan, a szövetkezet tagjai pedig egy piacinál alacsonyabb bérleti díjért lakhatnak ott. A tagok közösen végzik az ingatlan felújítását és üzemeltetését is, és amíg a tagság feltételeinek megfelelnek, ott lakhatnak. Ez általában sok évet, akár évtizedet jelent. Közvetlen tulajdonjoguk nincs, viszont tagságukon keresztül közvetett, kollektív tulajdonuk van az épületben. A vásárláshoz szükséges források döntő többségét a szövetkezet külső hitelezőktől, befektetőktől vagy banktól kapja, és ezt aztán a havonta fizetett bérleti díjakból folyamatosan törleszti. A lakóház piacról való tartós kivonása is biztosított. Ebben a konstrukcióban tehát hiába van szintén szükség hitelre, annak kockázatát nem az egyén viseli, hanem a szervezet, ami egyfajta védőhálót képez a háztartások és a piac között. A beköltözés után a közösségi élet is számos előnyt rejthet: akár a nagyobb beszerzések költségeinek, akár a háztartási munkák terhének megosztásával.

Így tehát megfizethető és biztonságos lakhatást tudnak közösen létrehozni olyan háztartások, akik számára egy saját tulajdonú ingatlan nem elérhető.

Ha érdekelnek a részletek, nézd meg a Periféria Központ kiadványát a bérlői lakásszövetkezetekről