A Halak jegyében születettél? Vajon kibe érdemes beleszeretned?

2021.február.12.

Persze mindenkibe érdemes egy kicsit beleszeretni, pláne, ha nagyon fiatal vagy, de itt most összeszedtük, mire számíthatnak hosszabb távon a Halak jegyében születettek a különböző jegyekben születettekkel. Vannak kapcsolatok, amik egy életen át is kitartanak. Vajon a tiétek ilyen, vagy egy fontos tapasztalat, amin keresztül kell menned, hogy jobban megismerd önmagad?

A Halak jegyében születettél? Vajon kibe érdemes beleszeretned?
Fotó: Getty Images

Halak és Kos páros

Nagyon jól támogathatja egymást a két szerelmes. A Kos egy nagyon erős jegy, aki szinte gondolkodás nélkül követi az ösztöneit, sosem bán meg semmit, függetlenül a következményektől. Az álmodozó Halak egy sokkal visszafogottabb teremtmény, aki inkább befelé fókuszál, ő a zodiákus költője. Lehet, hogy első pillantásra nem tűnnek ideális párnak, vagy úgy tűnhet, mintha nem illenének egymáshoz, de amikor szerelem van kettejük közt, nagyon is ki tudják elégíteni egymás igényeit. A Halak nagyon intuitív, szeretőként és emberként, a Kos pedig sosem szeret adós maradni, mindig viszonozza a felé áradó jóságot, így a Halak nem látja majd önzőnek. A Kos egy született vezető, az igazi kezdeményező, így amikor udvarolni kezd a Halaknak (ha a férfi a Halak, akkor a nő udvarol. Ne legyél már ezen úgy meglepve a 21. században!), a finom Halak gyenge áldozatnak tűnik, ami előhozza a Kosból a védelmező ösztönt. A legviccesebb ebben a történetben mégis az, hogy aki kettejüket igazából meg fogja védelmezni, az a kis, sérülékeny, intuitív Halak, aki afféle menedéket, megnyugvást kínál a hektikus életet élő Kosnak. A Halak sokkal mélyebben megérti a Kost, mint valaha bárki, így minden a lehető legjobban alakulhat. A Kos segíthet a Halaknak, hogy egy kicsit bátrabban kimerészkedjen a világba, és hogy vállaljon egy kis rizikót olyan dolgokban, amik tényleg kifizetődnek. Ha képesek hallgatni egymásra, akkor nagyon ügyesen ki tudják használni a lehetőségeiket. Tényleg rengeteget tanulhatnak egymástól, a Halak érzékenyítheti a Kost, a Kos megmutathatja a Halaknak, hogyan válnak valóra az álmok, és mennyivel jobb megvalósítani őket, mint csak gondolni rájuk. Ez egy igazi adok-kapok szerelem.

Halak és Bika páros

Ez egy alapvetően boldog párkapcsolat. Két jegynyire esnek egymástól a zodiákusban, és ezekre a jegyekre mindig az jellemző, hogy jól érzik magukat egymás társaságában, empatikusak egymással. Míg a Halak egy idealista álmodozó, addig a Bika két lábbal a földön áll, és nagyon praktikus az életszemlélete. Mind a ketten gondoskodók és sokra becsülik a harmóniát, a stabilitást egy párkapcsolatban. Mindketten sokat adhatnak a másiknak: a Bika egy reális megközelítést, a módozatot, hogy hogyan kell az álmokat valóra váltani, a Halak pedig kedvességet, megértést. Néha a Bika nem érti a Halak egyszerű hozzáállását az élethez, ami tegyük hozzá, csak látszólag egyszerű. A víznek vannak olyan mélységei, amit egyáltalán nem látunk. A Bikát a Vénusz, a Halakat a Jupiter és a Neptunusz irányítja. Amikor a Vénusz és a Neptunusz találkozik, az egy csodás, spirituális kapcsolat, mindkét égitest női energiákkal vibrál. Ketten együtt jelentik az ideális kapcsolatot, ami már-már ember feletti tökéletességgel bír. A Jupiter ehhez hozzáadja a férfias energiáját, a filozófiát, a terjeszkedést. Úgy tűnhet, hogy egyfajta mennyországot teremtenek ketten a Földön. Mi a kapcsolat negatív oldala? Lehet, hogy csak álmokon, illúziókon alapul a frigy? Ki fog derülni. A Bika földjegyű, a Halak vízjegyű, ez is nagyon kompatibilis, gondoljunk csak a megöntözendő növényekre. A Bika jó értelemben leföldelheti a Halak jegyűt, a Halak pedig egy kis csodát hoz a Bika meglehetősen földhözragadt életébe. Oda kell figyeljenek azonban arra, hogy nehogy mocsárrá változzanak, a jóból is megárt a sok. Jó dolog a kettejük egymáshoz kapcsolódásában, hogy általában nagyon hamar túllépnek a konfliktusokon. A Bikának meg kell tanulnia, hogy hagynia kell a Halakat úszkálni, az energiáit áramoltatni, mert ez tartja őt életben. Cserébe nagyon szerető partnere lesz, és meg tudja tanítani a Bikát, hogy néha jobb változékonynak lenni, mint beleragadni dolgokba. Reméljük, összetalálkoznak egy eső után valami tóparton, tengerparton.

Halak és Ikrek páros

Amikor az Ikrek és a Halak szerelembe esnek, nagyon empatikus, elégedett párost alkothatnak. Az Ikrek gyors észjárású és beszédű, és rengeteg humorral segíthet a Halaknak, hogy álomszerű életszemléletüket egy kicsit valóságosabbá tegyék. A Halak intuitív, empatikus, érzelmi szinten nagyon jól összekapcsolódnak másokkal. Az Ikrek is nyitott gondolkodású, szellemileg is mozgékony. Ez a kapcsolat a rugalmasságról és a kapcsolódásról szól. Az Ikrek és a Halak remek barátok és szeretők is egyben. A Halak meglehetősen érzékenyek, és az Ikrek meg tudják sérteni az érzéseiket, amikor időnként gondolkodás nélkül beszélnek, de szerencsére könnyen megbocsáthatnak egymásnak és elfelejtik a sérelmeket. Az Ikreket a Merkúr (kommunikáció), a Halakat pedig a Jupiter (szerencse) és a Neptunusz (illúzió) irányítja. A tanulásról és a filozófiáról, valamint a szerencséről szóló Jupiter adja a Halaknak a mélyebb megismerés iránti vágyat, a Neptunusz pedig álmodozóvá teszi őket. A Merkúr a gyors szellemről, az innovációról és a találmányról szól. Az Ikrek levegőjegyű, a Halak pedig vízjegyű. Az intellektuális fókusz és a világ érzelmi, intuitív megfogásának kombinációja sokkal szilárdabbá teszi a döntéseket. Ha ez a kettő együtt tud működni, akkor sok mindent el tudnak érni közösen. Az Ikrek és a Halak egyaránt változó jelek, így elég kompatibilisek. Mindkét jegy alkalmazkodó, rugalmas és könnyedén képes kezelni a változásokat. Mindketten hajlamosak meggondolni magukat, ezért jó, hogy mindketten nagyon nyitottak. Egyik jegynek sem kell, hogy átvegye a vezetést, és mindketten rengeteg teret és szabadságot biztosítanak egymásnak. Bátran hívhatjuk őket szuper párosnak!

Halak és Rák páros

Ebben a szerelemben két pozitív szellem találkozik, mindketten nagyon békés, toleráns, együttérző emberek, és a Rák ötletei energizálni fogják őket. Ez az égben köttetett kapcsolat komoly szereppel bír, a Halak segít a Ráknak, hogy megnyíljon a kreativitás és a spiritualitás irányába, míg a Rák segít a Halaknak, hogy együtt megvalósíthassák utópisztikus ötleteiket. Nagyon nagy érzelmek kapcsolják őket össze. A Ráknak fontos az anyagi biztonság, a kényelmes otthon, míg a Halak kicsit aszketikusabb ebben a tekintetben, de ebből a különbségből nem származik különösebb konfliktus, ha a Rák intézi ezeket az ügyeket és nem panaszkodik, hogy ez mind az ő feladata, nem játssza a mártírszerepet. A Rákot a Hold, a Halak jegyűt a Jupiter és a Neptunusz irányítja, amikor ezek a bolygók találkoznak, akkor a lelkek beszélgetnek, kapcsolódnak egymással. Már-már isteni kapcsolat áll fent közöttük, amit átszőnek az álmok és az illúziók. A Jupiter behozza a képbe a filozófiát, a jószerencsét és a túlzásokat is. Egy nem földre szánt kapcsolat az övék, amiben csak az lehet a konfliktus, ha a Rák túlságosan sok elvárást támaszt, vagy a Halak túl messzire megy az álmodozások terén és a Rák úgy érzi, ezeket az álmokat már nem tudja megvalósítani, és ettől frusztrált lesz. Nagyon hasonló természetük azonban nagy valószínűséggel összetartja őket, és egyszerre tanítják egymást és tanulnak egymástól.

Halak és Oroszlán páros

Ha szerelmesek lesznek, az olyan, mintha egy teljesen új perspektívából ismernék meg a világot. Nahát! Csoda, hogy az Oroszlán észrevette a kis Halakat, mert míg ő mindig a társaság középpontjában van, addig a Halak az a visszahúzódó típus, akinek csak a sokadik találkozáskor derül ki, hogy van hangja is. Ők ketten nagyon sok mindenben egymás szöges ellentétjei, de mindketten álmodozók a szívük mélyén. Lehet, hogy romantikus filmeket néző filmklubban találkoztak, vagy a "Váltsuk meg a világot!" civil szervezetben? A Halak tökéletes közönség lesz az Oroszlánnak, aki szereplésre született, és arra, hogy csodálják. A Halak meg az a fajta vízjegyű, aki betölti a tartályokat, akármekkorába helyezed is őket, az Oroszlán nagyléptékű tartálya sem kottyan meg nekik, van rá elég vizük. A Nap (Oroszlán) az egyénre, az egóra koncentrál, a Neptunusz (Halak) a kollektív tudatalattira, a "big picture"-re, az álmokra, az illúziókra. Az Oroszlán segíthet a Halaknak, hogy az álmait valóra váltsa, míg a Halak segíthet az Oroszlánnak abban, hogy az önimádat helyett kreatívabb, gyümölcsözőbb dolgokba fektesse azt a rengeteg energiáját, és még arra is megtaníthatja, hogy odafigyeljen másokra. Persze azért a tűz és víz összecsapásai várhatóak ebben a romantikus sorozatban, hol az Oroszlán tüze égeti ki érzelmileg a Halakat, hol a Halak vízfolyása lohasztja le az Oroszlánt, de ha hagynak egymásnak teret, és megismerik egymást, és továbbra is dúl a szerelem, akkor sok mindent fognak tanulni az életről, amit majd az unokáiknak is elmesélhetnek.

Halak és Szűz páros

Ez egy nagyon egészséges kapcsolat. A zodiákusban egymással szembenálló jegyek, ami azt jelenti, hogy szépen kiegyenlítik egymást, ami az egyiknek hiányzik, a másiknak van és vice versa. Egy könnyed, jószándékú páros, akik nagyon sokszor szentelik az idejüket annak, hogy másokon segítsenek. A jó dolgokat hozzák ki egymásból, és kölcsönösen csodálják egymást. Egy harmonikus kapcsolat lesz az övék, mert mindketten nagyon elfogadó, együttérző emberek. A Szűz segíthet a Halaknak, hogy valóra váltsa az álmait, el tudja látni őt azokkal az eszközökkel, amire ehhez szüksége van. Egy megbízható, kiszámítható hátteret biztosít a nagyon érzékeny, intuitív Halaknak. Másrészről a Halak olyan kedvességet, finom érzékenységet, érzelmi mélységeket hoz a Szűz életébe, ami nagyon boldoggá teszi. A Szűzet érdekli a kényelem, a pénzügyi biztonság, és néha nem érti a Halak aszketikus hozzáállását. A motivációik meglehetősen különböznek, de mihelyst megértik egymást, és túllépnek ezeken a különbségeken, kombinálni tudják az energiáikat, nagyon gyümölcsöző kapcsolat lehet az övék. A Merkúr (Szűz) és a Jupiter és a Neptunusz (Halak) találkozik ebben a kapcsolatban. A Merkúr és a Neptunusz mindig nagyon szép, spirituális kapcsolódást jelent, ketten jelentik az ideális partnerkapcsolatot. A Halak Jupiter energiája hozzáad ehhez egy kis yang energiát, ami a filozófiát, a terjeszkedést, a többletet jelenti. Ez a trió tökéletes kommunikációt jelent, empátiát, képzelőerőt, kreativitást. Mindketten változékony jegyek, ami azt jelenti, hogy könnyen alkalmazkodnak majd az új körülményekhez, és készen állnak a váltásokra is. Kölcsönösen, ciklikusan inspirálják egymást, állandóan mozgásban tartva magukat. Ritkán adódnak konfliktusok, de azok is hamar megoldódnak. Mindketten tudják, hogyan kell kompromisszumot kötni. Mindenki csodálja őket az egymás iránti és a barátaik iránti odaadásért. Hívhatjuk őket akár álompárnak is.

Halak és Mérleg páros

A Mérleg és a Halak szerelme egy kiegyensúlyozott kapcsolat. Mindkét jegy az élet esztétikai oldalához vonzódik, és mindemellett sok mindent kínálnak egymásnak. Ha a Halak eltévednek a fantáziavilágukban, a Mérleg kiegyensúlyozza ezt a kilengést és segít a halaknak visszatalálni a fősodorba, cserébe a Halak segít a Mérlegnek, hogy még jobban, tisztábban lássa a szerelem, az empátia szépségeit. Ez egy őszinte partnerkapcsolat, amely értékeli az igazságot és a harmóniát a világban. Amellett, hogy remek szeretői egymásnak, még barátot is szereznek ezzel a kapcsolattal. Ők ketten tényleg megértik egymást, megértik egymás határozatlanságát, hogy érdeklődésük egyszerre akár több dologra is irányulhat, nem idegesítik egymást ezzel a szokásukkal, inkább egyfajta visszaigazolásként hatnak, hogy igenis, így is lehet boldogan élni. Igen ritkán merül fel közöttük probléma, maximum akkor, ha a Mérleg kicsit manipulatívvá válik. Nem biztos, hogy gyorsan tudnak előre lépni, haladni a dolgaikban, mert mindkettőjük határozatlansága ezt érthetően nem segíti, ellenben békésen tudnak éldegélni, nincs hangos szó, vita, és ha bármiben is összekülönböznek mégis, nagyon hamar megbékélnek, mondhatjuk, hogy sosem fekszenek le úgy, hogy nem rendezték a dolgaikat. A Mérleget a Vénusz (szerelem), a Halakat pedig a Jupiter (szerencse) és a Neptunusz (illúziók) uralja. Ezek a jegyek meglehetősen kompatibilisek egymással a Vénusz és a Neptunusz női energiáinak köszönhetően. A Jupiter és a Neptunusz uralma alatt álló Halak vonzódik a meditatív tevékenységekhez és a filozófiához. A Vénusz hatása alatt a Mérleg pedig szerelmes a szerelembe. A Mérleg egyébként is a partnerség jele, és mindig kényelmesebb, ha meghitt szerelemben él. A Mérleg levegőjegyű, a Halak vízjegyű. A két jegy együtt egyesíti a fejet és a szívet, egy nyerő kombináció. Döntéseiket ugyanis úgy hozzák, hogy a szív és az ész szavát is fegyelembe veszik. Kapcsolatuk általában rugalmas, progresszív. Egyetlen igazi problémájuk abból adódhat, hogy amikor összejönnek, hajlamosak annyira lelassulni, hogy tulajdonképpen nem csinálnak semmit, nem haladnak előre az életükben, a feladataikban. Fontos lenne, hogy kihasználják, hogy a Mérleg egy kardinális jegy, tehát ő el tud indítani dolgokat, ki tud találni projekteket, amik előrébb viszik őket, nem szabad ellustulniuk. A Mérleg szereti az elismerést, a Halak nem bánja, ha nem ő irányít, nem ő van a reflektorfényben, és elüldögél az anyósülésen, nem akar irányítani. Lehet, hogy lesz jó pár befejezetlen projektjük, félbehagyott tervük, mert a Mérleg hamar megunja a dolgokat, a Halak meg nem bánja az irányváltásokat, nem készül ki azon, hogy ami tegnap még fontos volt, az ma már nem az, eleve, ki emlékszik már arra a Halak memóriájával, nemde? Menni kell a flow-val, ez a boldog élet titka. Nekik lehet, hogy sikerül ezt megvalósítaniuk.

Halak és Skorpió páros

Amikor a Skorpió és a Halak szerelmespárrá válnak, az a kölcsönös tiszteleten és megértésen alapuló egyesülés. Ugyanaz az elemük, a víz, így éles bepillantást engednek egymás elméjébe és szívébe. A Skorpió nagyon mély és rejtegeti az érzelmeit, gyakran körbe fonják titkos tervei, míg a Halak egy javíthatatlan idealista, aki a helyzetek különböző árnyalatait keresi. Miután a Halak hajlamos visszahúzódni a saját elméjébe, megértően megbocsátja a Skorpiónak, hogy időnként titokzatos vagy visszahúzódó. Mindkét jegy intuitív és különleges képességekkel rendelkezik, az emberi interakciók finomságait is érzékelni tudják. A Skorpió segíthet a Halaknak az álmok és ambíciók megvalósításában, az ötletek valóra váltásában. A Skorpió szilárd alapot ad a kapcsolatnak, és a Halak könnyedén beleakad a Skorpió kivetett hálójába. A Halak a védelemért, gondoskodásért cserébe szelídséget, kedvességet és együttérzést kínál, amit a Skorpió csodál és nagyra értékel. A Skorpiónak fontos az anyagi biztonság és a kényelem, és időnként nem érti a Halak odaadó, karitatív hozzáállását. Hosszú távú törekvéseik azonban nagyon jól összecsengenek majd, és ez a lényeg! A Mars és a Plútó a Skorpiót, a Jupiter és a Neptunusz pedig a Halakat irányítja. A Mars a háború ősi istene, és a Skorpió agresszív, bátor, merész és olykor harcias lény. A Plútó az új kezdetet jelenti, a határátlépéseket, az újjászületést. A Skorpió az, aki nagyokat bukik, és a semmiből feláll, vagy másoknak segít saját határaikat átlépni. A Halakat irányító Jupiter a filozófiát, a terjeszkedést és a túlzásokat képviseli. A neptunuszi hatás viszont álmodozó aurát ad a Halaknak, és rajongást a kultúra és a média iránt. A Halak éteri energiája puhítja Skorpió durvább, időnként túl szenvedélyes szerelmét. E négy bolygó összetett ereje kiegyensúlyozott kapcsolatot eredményez, ez egy égi kötelék, semmi kétség. A Skorpiónak azonban figyelnie kell arra, hogy szeretetével és birtoklásával ne fojtsa meg a kis Halacskát, hagyja lubickolni. A Halak sorsa az emberek összehozása, és amikor ez az energia találkozik a Skorpió intenzitásával és szívósságával, annál nincs nagyobb varázserő. A Skorpiónak abszolutista életszemlélete is van, valami vagy arany, vagy szemét. A türelmes Halak megnyitja a világot Skorpió előtt, lehetővé téve számára, hogy a teljesebb képet lássák, és ne csak egy részletét az adott szituációnak. A Skorpió fix jegy, a Halak változó jegy. A Skorpió energiáját egyszerre csak egy dologra koncentrálja, míg a Halak az egyik dologból a másikba ugrál, aszerint, merre viszik az érzelmei. A Halak könnyedén beleilleszkedik a Skorpió életébe, viszont a Skorpiónak meg kell adni nekik a személyes érdekek érvényesülésének szabadságát, nem szabad visszaéljenek a Halak rugalmas hozzáállásával. A Halak meg tudja mutatni a Skorpiónak, hogy a rugalmasság szórakoztató és izgalmas lehet, hogy a kívánatos kompromisszumot nagy küzdelem nélkül is el lehet érni. Szerencsések, ha megtalálják egymást valami szakrális gyűlésen, titkos tanácskozáson, vagy a művészmozi bejáratában.

Halak és Nyilas páros

A Nyilas és a Halak szerelem a megvalósult álom! A Nyilas egy gondolkodó és filozófus, aki könnyen sodródik egyik törekvés felől a másik felé. A Halak inkább befelé fordul, saját gondolkodásmódjának folyamatos megváltoztatásán dolgozik. Bizonyos szempontból ellentétjei egymásnak, és a kívülállók számára valószínűtlen párnak tűnhetnek, de ahogy növekszik egymás iránti szeretetük, egyre nagyobb valószínűséggel képesek kielégíteni a másik tudásvágyát, és egy egészséges kapcsolatot fenntartani. A Nyilas vibráló és sokoldalú, és a Halakkal való kapcsolatában gyakran ő válik a sérülékenyebb. érzékenyebb partnere védelmezőjévé. A Halak viszont megértéssel támogatja harcosabb partnerét. A Halak a vízhez hasonlóan könnyen alkalmazkodik a környezethez, és sokkal több energiát szán partnere megértésére, mint más jegyek, így sokkal türelmesebb a Nyilas elzárkózásaival is. Ebben a kapcsolatban a Nyilas aktív tudáskeresése egyesül a Halak másokkal szembeni szelíd együttérzésével. A Nyilast és a Halakat egyaránt a Jupiter bolygó uralja, de a Halakat emellett a Neptunusz is irányítja. A Jupiter a kutatás és ismeretterjesztés vágyát adja mindkét jegynek. A Halak sokszor elhivatott a világ megmentésében (talán zero waste aktivista, környezetvédő). A Nyilas viszont inkább az akadémikusok között érzi jól magát. A Neptunusz nagy víziókról, ötletekről és illúziókról szól; de kiábrándultsággal és fantáziával is együtt járhat. A Nyilas segíthet a Halaknak kicsit a realitás talaján maradni, míg a Jupiter a Halak oldaláról azon dolgozik, hogy kicsit lehűtse a Nyilas forrófejű kitöréseit. A Nyilas tűzjegyű, a Halak pedig vízjegyű. Ez a két elem nagyszerű párost alkothat, ha engednek egymásnak egy keveset, és felhasználják a veleszületett megértésüket egymás iránt, az emberek iránt, és az ügyek megoldására koncentrálnak. A Halak irányt kínálhatnak a Nyilas számára, és segíthetnek nekik szelídebbé válni, míg a Nyilas arra tanítja a Halakat, hogy menjen ki és fedezze fel a világot. Élvezni fogják a közös utazást. Igaz, a Halak időnként érzelmileg kimerítő lehet a Nyilas számára, a túl sok víz ugyanis csillapítja a Nyilas tüzes szellemét. Ezzel szemben a túl sok tűz felforralhatja a vizet, és a Halak azon kaphatja magát, hogy szabályosan gőzölög. A Nyilas és a Halak egyaránt változó jegyek, így egyik partner sem érzi szükségét, hogy uralja a kapcsolatot. Élvezik az egyenlőséget, és szeretik látni, hogy ötleteik megvalósulnak. Profitálhatnak egymás bölcsességéből, ugyanakkor jól kijönnek egymással. Ami az egyikükből hiányzik, ott van a másikban. Legjobb, ha így adják fel a társkeresőn a hirdetést: keresem az ellentétem, hogy egy vízióban összeolvadjunk.

Halak és Bak páros

Amikor a Bak és a Halak szeretnek egymásba, az az ellentétek vonzásának a játéka. A Bak a földhözragadt parancsnok, aki nagyon szigorú munkamorállal rendelkezik, míg a Halak érzelmesebbek, álmodozóbbak, és a nyitottak a körülöttük élők igényeire. Semmi kétség, csodálni fogják egymást, mert annyira különbözőek. A Bak értékeli a Halak kedves természetét, a Halakat pedig a Bak gyors esze és szívóssága vonzza. Biztos, hogy nem első látásra szerelem, mert meg kell ismerniük egymást, de ha barátok, a vonzalom lassan felerősödhet közöttük. Ha egy párt alkotnak, kétségtelenül kiegészítik egymást. Nehézségek merülhetnek fel a kapcsolatban, ha a Bak túl dominánsan viselkedik, és ezzel megsérti a nagyon érzékeny Halakat. A Halaknak meg kell értenie, hogy ez nem a személye ellen irányuló dolog, hanem a Baknak ilyen a stílusa. Elképzelhető, hogy a Halak nem veszi túl jó néven a Bak makacsságát, de türelemmel és megértéssel valószínűleg kezelni tudja majd. A Halaknak tetszik, hogy a Bak egy rendezett otthont, céget, vállalatot gründol nekik, és az anyagi javakról is gondoskodik, így ő foglalkozhat a művészetével, vagy a filozófiával, vagy az asztrológiával, vagy az álmodozással. A Bakot a Szaturnusz, a Halakat pedig a Jupiter és a Neptunusz uralja. A Szaturnusz az elkötelezettség, a tekintély és a felelősség bolygója. A felsőbb szintű tanulást, az etikát és a normákat a Jupiter irányítja, míg a Neptunusz befolyásolja a Halak álmait és illúzióit, amik néha nem e világra valók. Ez a három bolygó jól kiegészíti egymást, mert együttérző igazságosságot és odaadást kölcsönözhet a párnak. A Bak földjegyű, a Halak pedig vízjegyű. A földjegyek mindig a tulajdonról szólnak, és a Bak-Halak páros szívesen veszi körbe magát kifinomultságukat demonstráló tárgyakkal. A vízjegyek az érzelmekre és az intuícióra támaszkodnak, így a Halak válik a kapcsolat tápláló erejévé, de passzív módon. Kényelmesen élnek divatos otthonukban, és meglehetősen otthonülők. A Bak kardinális jegy, a Halak pedig változó jegy. A Bak hajlamos egy projektre koncentrálni, míg a Halak úszkál a feladatokban, érzés alapján halad, és minden bizonnyal érdeklődik a Bak ügyei iránt, de a Baknak nem szabad megsértődnie, ha a Halak sok mindent szeretne csinálni egyszerre, és időnként megunja az ő dolgait, és másba kezd. Alapvetően azt tanácsoljuk a Baknak, hogy hagyja szabadon úszkálni szerelmét, ne akarja őt állandóan korlátok közé szorítani, mert így megfullad, kivész belőle a fantázia, amitől egyébként olyan varázslatos a lénye. A Halak megmutathatja a Baknak, hogy a rugalmasság jobb, mint a rugalmatlanság, és a korlátoltság, hogy a dolgokat mindig a meghatározott módon kell elvégezni. Két nagyon különböző temperamentumú ember találkozik ebben a kapcsolatban, és mindketten örömmel osztják meg életüket a másikkal, mindketten szeretnének segíteni a másiknak, hogy elérjék céljaikat, és elégedettek, boldogok legyenek. A különbségek ellenére ez egy nagyon is kompatibilis kapcsolat. A károgókat egyszerűen figyelmen kívül kell hagyni!

Halak és Vízöntő páros

Amikor a Vízöntő és a Halak alkotnak egy párt, akkor az az idealisták nagy találkozása. A Halak egy álomszerű világban él, a Vízöntő folyamatosan új találmányokkal és forradalmi ötletekkel áll elő. Ez a kapcsolat a dolgok mélyére akar ásni, mindkét partner megoldásokat keres a problémákra, akár a világot is meg szeretnék váltani. A Vízöntő gyakran ítélkezik azok felett, akik nem osztják idealisztikus látásmódjukat, míg a Halak legtöbbször túl együttérző még azokkal is, aki tulajdonképpen nem érdemelnék meg ezt a jóságot. A Vízöntő és a Halak nagyon jó barátok, és tökéletes szerelmespár. A problémák ritkák, de a Vízöntő néha túl intellektuális és zárkózott lehet a Halak számára, és a Halak időnként túl önfeláldozó és hiszékeny lehet a Vízöntő ízlésének, de könnyen megbocsátanak egymásnak és hamar megfeledkeznek a nézeteltérésekről. A Vízöntőt az Uránusz és a Szaturnusz bolygó, míg a Halakat a Jupiter és a Neptunusz uralja. Az Uránusz az egyedi ötletekre és az innovatív megoldásokra összpontosít. A Szaturnusz pedig megadja a kitartást, az ösztönzést, hogy meg is valósítsák a terveket. A Jupiter a filozófiáról, a tanításról és a megértésről szól, a Neptunusz pedig a lélekre összpontosít, ezért a Halak szeretik igazán megérteni az új és izgalmas dolgokat, és a partnerüket is. Amikor a Vízöntő új ötlettel áll elő - mint oly gyakran teszi -, a Halak alig várja, hogy mélyen megértse, amit a Vízöntő kitalált. Ez a duó kiegészíti egymást az intellektuális és érzelmi vonatkozásban, a Vízöntő az ész, a Halak a szív. A Vízöntő levegőjegy, a Halak vízjegy, a gondolat és az érzés is motiválja a kapcsolatot, amiben mindig sok minden történik, egy nagyon progresszív, rugalmas unió. Bár lehet, hogy időnként nem értenek egyet, véleménykülönbségeik nem tartanak sokáig. Konfliktusok abból adódhatnak, ha a Halak érzelmi támogatására és gyengédségére vágyik, a Vízöntő pedig ezt figyelmen kívül hagyja, és inkább az ötleteire, mintsem a romantikára figyel. Ők sosem vitatkoznak azon, hogy ki kapja az elismerést az eredményeikért. Mindkét jegy jobban ért az új ötletek kitalálásához, új projektek elindításához, mint a befejezéshez, ezért elképzelhető, hogy sok-sok befejezetlen projektjük lesz. Lelkesedésükben, energiájukban, nyíltságukban és őszinte kapcsolatok iránti vágyukban jól összepasszolnak. Közös érdekeik és egymást kiegészítő, megértő személyiségük illik egymáshoz. Van mit tanítsanak egymásnak, így reméljük, hogy sokáig együtt tehetnek-vehetnek egy szép új világért!

Halak és Halak páros

Ebben a szerelemben két nagyon érzékeny ember egyesül. Gazdag érzelmi kötelék lesz közöttük és mély lelki kapcsolat. Őszinte, hatékony kommunikáció jellemzi majd őket. Mindketten úgy érzik, hogy a kapcsolatuk a lehető legcsodálatosabb dolog a világon, nem is lehetne jobb. Ritka kincs ez, mert elkötelezettek a békés, boldog kapcsolat fenntartása mellett, passzív természetük pedig kiegyensúlyozott, nyugalmas életet ígér ennek a szerelmespárnak. Vannak azonban veszélyek, mert a Halak túl könnyed természetűek és befolyásolhatók, szélsőséges esetben hiszékenyek, és rendkívül érzékenyek a negatív energiákra, így nem tudják ezektől a másikat megvédeni, leföldelni, hanem csak vezetik, felerősítik ezeket a negatívumokat is, ahogy persze a pozitívumokat is, jobb esetben. Két Halak együtt könnyedén válthat letargikussá, lustává. Vagy kihozzák egymásból a legjobbat, vagy éppen a legrosszabbat. Gyakran képtelenek korlátokat szabni maguknak vagy másoknak, és túl messzire elkalandozhatnak spirituális labirintusokban, amiknek a valósághoz az ég világon semmi közük nincs. A Halak hajlamos kerülni az élet által elébük hozott konfliktusokat, akár túlzott optimizmussal, irreális elképzelésekkel, akár egy fantáziaéletbe elbújva. A tipikus Halak rugalmassága miatt azonban könnyen alkalmazkodik új helyzetekhez, barátokhoz, a szerelmükhöz. A Halakat a Jupiter és a Neptunusz bolygók irányítják. A Halak nagyszerű etikai érzékkel rendelkezik, és filozófiai szemlélettel élik az életet, ebben a Jupiter bolygó segíti őket. A Neptunusz irányítja a Halak kapcsolatát az absztrakt gondolkodással, a képzelettel és a rejtélyekkel, amiket minden bizonnyal imádnak. A Halak egyébiránt a szolgálat jele, a szeretet motiválja, irányítja őket. Kedves ajándék, reggeli az ágyban és hétvégi kiruccanás a Halak- Halak viszonyban mindennapos. A Halak vízjegyű, mindketten szívesen alkalmazkodnak szeretteik igényeihez, érdekeik, szándékaik mindig a többiekéhez alakul. Ez az odaadás azonban nem veszélytelen, mivel önérzetük háttérbe szorulhat. Asztrológiai szimbóluma a Halak kettős természetét képviseli, mindegyik Hal más-más irányba úszik. A személyes célok kitűzésére kell összpontosítaniuk és a kapcsolat érdekében mindkettőjüknek mindent meg kell tenni, hogy ösztönözzék egymást. A Halak változó jegy. Időnként zárkózottak, álmodozók. Nem nagyon van konfliktus közöttük. Nagyon hűségesek, szeretetteljesek és lágyak, és mindig ott lesznek, amikor a partnerüknek leginkább szükségük van rájuk. Kötésük törhetetlennek tűnik, kívánjuk, hogy a csoda egész életükben tartson!

Ez is érdekelhet

A természetestől a laza hullámosig, íme a legjobb göndör hajak a sztároktól

A természetestől a laza hullámosig, íme a legjobb göndör hajak a sztároktól

G-Életstílus

Gyakran látsz különös számokat? Az angyali számok neked is üzennek

Gyakran látsz különös számokat? Az angyali számok neked is üzennek

GLAMOUR Horoszkóp

Napi horoszkóp: pontosan tudod, mit akarsz elérni - január 26.

Napi horoszkóp: pontosan tudod, mit akarsz elérni - január 26.